Rákosi Szidi, a korabeli sztár lobbizta ki, hogy 1897-re felépülhessen

Az Erzsébetvárosban, az Izabella és a Szövetség utcák kialakította háromszögben van a Hevesi Sándor tér, ide épült a Magyar Színház. Több korszakot át- és megélt, falai nagyszerű művészek remek előadásaira emlékeznek. És fognak, mert a színház él. És a homlokzata lebeg…

Még a 19. század végén a VII. kerület külterületnek minősült, viszont annyira kezdték benőni a bérházak, aljukban boltokkal és műhelyekkel, hogy ideje lett a polgárosodó lakosoknak színházat építeni. Rákosi Szidi, a Nemzeti Színház művésznője 1895-ben kérvényezi a fővárosnál, hogy az egyre bővülő művelt, kereskedő-, iparos- és hivatalnokrétegnek építsenek már egy olcsó helyárú, polgári színházat, hiszen a Népszínház nem bírja már egymagában a rá nehezedő operettfanok súlyát. Az Operaházra nem számíthatott, oda a proccos elit járt, de nem akart rivalizálni a klasszikus darabokat játszó Nemzeti Színházzal sem. Addig-addig lobbizik a korabeli sztár, mígnem kap egy köztelket, amit aztán Evva Lajos, a sógor vásárol meg.

Start operettel

Összefog a Rákosi–Beöthy család, megbízza Láng Adolf építészt, aki a „magyar historizmus” stílusában készti el a teátrum terveit (ő tervezte mások mellett a Műcsarnok és a Zeneakadémia épületét): két emelet magasba nyúlik a színház, és majdnem ezren férnek el a nézőterén. Az alapító dinasztia jó ismerőse az első igazgató, Relle István. Ez a team nyitja meg a Magyar Színházat 1897. október 16-án Sydney Jones Gésák című operettjével.

Társulatot zömében vidékről és honnan, ha nem, Rákosi Szidi színiskolájából verbuválnak, és az első évad francia és angol operettekkel telik, hozzácsatolva néhány bohózat és modern drámai bemutató. Hiába haver Relle, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, így nincs mese, Rákosi fia, a színházi szakember Beöthy veszi át az vezetést. Leleményesen kihasználja a színház adta lehetőségeket, de nem tud az emberekkel bánni, torzsalkodás üti fel a fejét, s neki is mennie kell. Egyik igazgató a másikat éri, ráadásul színészgondok is akadnak: van úgy, hogy nincs megfelelő szubrett és primadonna, és ha van, nincs bonviván és drámai hős.

Beöthynek elege lesz ebből, és az 1907-es évadban új művészeti programot hirdet: a Magyar Színház repertoárjára a bohózattól a társadalmi színműveken keresztül az újromantikus darabokon át Shakespeare-ig számtalan színvonalas művet hoz be. Nemcsak a műsor színvonalát emeli, hanem a színpadképeket is látványosabbá teszi. Ekkoriban írja Kosztolányi egy Hamlet-előadásukról: „Fülemet zene vesztegeti meg, melynek boros, dőzsölő, orgiás böfögései vastag pamacsokkal festik alá az első felvonáson végighúzódó királyi dáridót. A színpadi némajátékot is tréfás klarinétok és ökröndöző oboák kísérik. Szememet pedig kék és arany cirádás bronzajtók, lilás tónusú tölgyfa kapuk, ónixzöld és sötétnarancssárga függönyök kápráztatják”.

Beüt a gazdasági válság

1914-ben Vágó László tervei alapján átépítik a színházat, új előcsarnok épül, és a nézőtér férőhelyeit ügyes átrendezéssel jóval ezer fölé növelik. Közben Beöthy nagyszabású projektbe fog, 1918-ban megalapítja az Unió Színházüzemi és Színházszépítő Rt.-t, amely összefogja és működteti a korabelilegjelentősebb fővárosi színházakat, így aztán a Magyar Színház már csupán egy az unió tagjai közül. Csakhogy beüt agazdaságiválság, és a grandiózus vállalkozás 1925-ben bedől. Beöthynek is mennie kell, őt váltja a Magyar Színház élén Faludi Jenő, Bródy István, Relle Pál, Pünkösti Andor, Bárdos Artúr, Wertheimer Elemér és Bródy Pál. Valamennyi nagyszerű színházi ember, mégis az intézmény legkiemelkedőbb időszaka Hevesi Sándor főrendezőségének éveire esik. Őt követi pörgős tempóban 1945–48 között Both Béla, Sárosi Ferenc, Gáspár Margit. E korszak legnevesebb rendezői pedig Márkus László, Vajda László, Hevesi Sándor, Lóránt Vilmos és Vaszary János.

A második világháború után, 1945. február 28-án a Magyar Színházban tartják az első fővárosi nyilvános előadást. Változatlanul magánszínházként működik az államosításig, 1947–51 között a Nemzeti Színház kamaraszínháza, 1951–61 között a Madách Színház, 1962–64 között a Petőfi Színház otthona. Hiába fogadja be egymás után a színházakat, 1964-ben csaknem teljesen lebontják. De mégsem.

Teljesen átépítették

A Hevesi Sándor téren álló színház mai arculatát 1964–66 között kapja, amikor Azbej Sándor tervei szerint átépítik. Attól kezdve Nemzeti lesz, beköltözik az épületbe ideiglenesen – harmincnégy évre – a Blaha Lujza téri teátrum társulata, miután a metróépítkezésekre hivatkozva egy szép napon felrobbantják az addigi Nemzeti Színházat.

Akkora átalakításon megy keresztül az épület, hogy szülőatyja, Láng Adolf sem ismerne rá. A régi teátrumot egészen a vasfüggönyig elbontják, sok helyen csak a tartófalak maradnak a helyükön. Az épület két új szinttel lesz magasabb, és nyolc méterrel a tér felé is terjeszkedve jóval nagyobb alapterületű lesz. Eljött az idő egy impozáns előcsarnok kialakítására és a színház műhelyeinek, jelmez- és bútortárainak elhelyezésére. Megnövelik a színpadot, új nézőteret alakítanak ki rejtett világítással, akusztikai plafonnal. Vadonatújjá varázsolják a régi öltözőket, sőt tíz újat is építenek.

Nevekkel lebegő levelek

És most jön a külcsín. Az új épület Zsolnay-pirogránit kerámiából készült, 757 elemből álló dombormű homlokzata Illés Gyula szobrászművész munkája. Az előcsarnokban Barcsay Jenő szobrászművész nagy méretű mozaikképe fogadja a nézőket, görög kórus képzetét keltő asszonyalakjaival. A színésztársalgót díszítő intarziás falikép Szinte Gábor festőművész, díszlettervező alkotása. Az átépítés után a színházba 756 néző fér be. Most 665. (A földszinten 374, az erkélyen az oldalpáholyokkal együtt 291 néző ülhet le.) 2001-ben a korábbi háziszínpad átépítésével lesz stúdióterem is, a Sinkovits Imre Színpad, ahol 96 nézőt foglalhat helyet.

Hanem ami most lett a színház homlokzatán, az vérbeli 21. századi. Mára neve is: AER kinetikus futóműtárgy. Ez a különleges képzőművészeti alkotás nem más, mint 200 négyzetméteren kétezer, levél alakú, rugóacél lapocska, amely kúszónövényre emlékeztet. Szélmentes időben mozdulatlan, viszont elég egy fuvallat, és „élni” kezd. Szimbolizálja a műalkotás a Magyar Színház külső megújulásának egyik állomását, ugyanakkor a teátrum múltja iránti tiszteletadás is: hatszáz fémlevélre felgravírozták a Magyar Színház múltbéli és jelenlegi művészeinek neveit. És ezekre a levelekre vésik majd a társulathoz csatlakozó újabb művészek neveit is.

A cíkk folytatása magazinunkban olvasható