Még állandó játszóhely sem volt, amikor már előadást tartottak a szigeten

Nyáron bezárnak a kőszínházak, az őszi szezonnyitóig üresen ásít színpad és nézőtér. Viszont az ég szabad ege alatt, nyáralkonyi hűsben több fővárosi szabadtéri játszóhely várja a közönséget. Egyik ékkő a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, az egyetlen, amely műemlék víztorony tövében működik.

A kezdetek, a múlt század eleje óta operákat, klasszikus baletteket, nagyoperetteket, rockoperákat és musicaleket mutattak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, neves hazai és külhoni énekesek, zenészek, világhírű együttesek és előadóművészek lépnek fel. Az idén százéves margitszigeti víztoronynak először adnak szerepet a Budapesti Nyári Fesztiválon. Hetente dzsesszkoncerttel készülnek, sőt fel is szentelik a születésnapost: száz szerelmespárt adnak össze a tövében.

Víztoronnyal kezdődött

Ahhoz, hogy margitszigeti szabadtéri játékokról beszéljünk, a víztoronnyal kell indítanunk. Ha nincs víztorony, nincs színpad… 1908-ban történt, hogy a Margitszigetet a főváros 11 millió koronáért megvásárolta József főhercegtől. Ez előtt is közkedvelt kirándulóhelye volt a budai és pesti polgároknak, és persze szomjaztak nyáridőben, itták a vizet, mint a sivatag, ráadásul az Országos Növénykertet is a szigetre tervezték, így hát nem volt mese, víztornyot kellett építeni. Zielinski Szilárdot kérték fel a tervezésére, aki víztoronyépítésben abszolút toplistásnak számított, ráadásul őt tartják a vasbeton technológia atyjának. 1911-ben a ma már bevett építészeti eljárás még forradalmi újdonság volt. Ifj. Ray Rezső a kor szecessziós stílusában képzelte el az építményt, így aztán a víztorony egész megjelenésében és részleteiben a jugendstil ipari műemlékeként egyedülálló gyöngyszeme az országnak. Kilátójából, 53 méter magasról szépen belátható a pesti belváros.

Békeidőben jámboran tárolta a vizet, ám a második világháborúban befalazták a toronycsúcs ablakait, és lőréseket nyitottak rajtuk, a kijárat elé beton védfalat emeltek, a víztorony katonai objektum lett. Itt teljesített cserkész kármegfigyelőként szolgálatot Sinkovits Imre is. A bombák persze nem kímélték a víztornyot sem: 1944-ben erősen megsérült, a medencei falait rések csúfították. Két lépcsőben indult a helyreállítása, először 1947-ben, aztán a hatvanas években, amikor a tetőcserepeket és a kupolaterem üvegfalait is újra cserélték.

Noha 1962-ig működött víztoronyként, már 1950-ben, amikor a Vízművek a szigeten új kutakat építtetett, eredeti funkciójában feleslegessé vált, viszont a toronyból kapta a színpadvilágítás az áramot, tetején pedig ma is működő légoltalmi sziréna van. Két évtizedig kihasználatlanul állt, állapota folyamatosan romlott. 1983-ban eszmei értékért, 100 forintért megpályáztatták, de a Vízművek végül meghívásos versenytárgyalást írt ki, és a vételárat 1,5 millió forintra emelte. A Göncöl Alapítvány elődje, az akkor még Göncöl Csillagászati és Planetológiai Társaság néven működő, független társadalmi szervezet nyerte el a lehetőséget, ám tulajdonos helyett végül bérlő lett.

Kísérleti Antigoné

Az idők során a víztorony homlokzatát felújították, a vízmedencét eltávolították, és szép lassan a főváros kulturális színfoltjává alakult: a toronyban látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a Margitsziget történeti kiállítása, lábánál pedig a Jazzy Tower zeng, idén szeptemberig minden hónap első szombatjának estéjén.

Még kiépített színpad sem volt, amikor 1924-ben Innocent Vincze drámaíró, librettista, dalszövegíró, dramaturg irányításával kísérleti szabadtéri előadást mutattak be a Margitszigeten, Hasenclever adaptációjában az Antigonét adták elő, a Corvina Kiadó Budapest enciklopédiájának tanúsága szerint „nagy statisztéria megmozgatásával”. 1928-ban kétféle előadást tartottak: Goethe Iphigenia Taurisban című, Babits Mihály fordításában ismert művét vitték színre, továbbá Vörösmarty Csongor és Tündéjének pantomimváltozatát is nézhette a nagyérdemű. A nagy sikerű előzmények után döntött úgy a székesfőváros vezetése, hogy állandó színjátszóhelyet létesít a szigeten. 1937-ben nyílt meg a Nemzeti Színház és az Operaház nyári előadásainak állandó helyszíneként.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: VÁCZY ANDRÁS, FOTÓ: DIÓSI IMRE