Igazi sztárok avatták a főváros legnépszerűbb játszóhelyévé

Az öreg Somossy Károlyról azt mondták, hogy nagyvilágiasan mulatni ő tanította meg Budapestet – írta Krúdy Gyula a 19. század végének legtekintélyesebb hazai orfeumigazgatójáról. Somossy volt az is, aki a Nagymező utcai mulatónegyed alapkövét lerakta: 1893-ban szemet gyönyörködtető épületet emeltetett a Nagymező utca 17. szám alá. Ez ma a Budapesti Operettszínház.

Nem volt könnyű dolga a bécsi Fellner és Helmer cégnek, hiszen a Nagymező utca és a Mozsár utca által határolt területre a sarki telekrész megkerülésével kellett az épületet elhelyezni. Elsőbbséget élvezett a vendégek kényelme a mulató belső terének kialakításánál, díszítésének megkomponálásánál. Mivel a nézőteret csak a telek mélyén lehetett elhelyezni, a mulatónak hosszú bejáratot terveztek, ahol kirakatok és üzletek sorakoztak, a színpad pedig a közönségtől jól elkülönített, védett helyre került.

Frivol hangulat és sör

A hét méter átmérőjű, kerek előcsarnok középső részét a ruhatár foglalta el, a félkör alakú foyer két végén egy-egy, háromkarú – kettő között szép nőszobor –, karsztmárvány lépcsőn lehetett feljutni az emeleti ülőhelyekhez és a zenét, táncot, bort, nőt és éneket ábrázoló festmények díszítette télikertbe. Hat ajtó nyílt a 25 méter széles és 21 méter mély nézőtérre. A földszinten a zenekar mellett két proszcéniumpáholyt építettek a jobb oldali szalonnal és mosdóval kizárólag az udvar tagjai részére, száz asztal mellett 800-1000 ember vacsorázhatott, a mennyezetről 116 izzólámpás csillár lógott: jól klappolt a frivol hangulathoz a XV. Lajos korát idéző berendezés. A 21 méter széles és nyolc méter mély színpadhoz derékszögű háromszög alakú hátsószínpad csatlakozott, volt zsinórpadlás, a színpad felett és alatt öltöző, raktár, fodrászterem.

Az épület Nagymező utcai főhomlokzatát a mulató bejárata és a kávéházi rész képezte, felettük lakások ablakai sorakoztak, így az épület bérház jellege vált uralkodóvá, ezen sem a lámpák sokasága, sem a bakkháns-csoport nem segített. Ennek dacára a legkeresettebb orfeum lett.

Szinte valamennyi fővárosi mulatót színházzá alakítottak az első világháború után. Miután megvásárolta a Vígszínházat, 1922-ben a Fővárosi Orfeumot is kibérelte Ben Blumenthal, de engedélyt csak úgy kapott, ha vészkijárat-folyosót alakít ki, amihez a háztulajdonos, Haggenmacher Oszkár sörgyáros készségesen hozzájárult azzal a feltétellel, hogy a színház büféje az ő sörét árusítsa. A jeles építész Vágó László és Málnai Béla növelte a nézőtér esését, a szeparékat nyitott páholyokká alakította át, fokozta a színpad mélységét, szaporította az öltözők, műhelyek, raktárak számát. Ekkor önállósult az egykori télikert, amely Moulin Rouge néven vált Budapest éjszakai életének egyik fellegvárává.

Fedák válása is reklám

Heltai Jenő színházavató prológusát 1922. december 23-án Gombaszögi Frida adja elő: „Sötét idők szavával bús szívedben, / Ünnepre gyűlsz ma árva Budapest. / Áll az új színház, már függönye lebben, / Legyen valóban ünnep ez az est!” A bemutató előadás magyar produkcióval, az Olívia hercegnővel indult. Noha az 1920-as években az operett válságba került, Budapesten négy operettszínház működött – a Blaha Lujza Színház, a Király Színház, a Városi Színház és nyaranta a Budai Színkör –, és ötödiknek érkezett a Nagymező utcai, a Tapolczai Dezső igazgató és Szabolcs Ernő főrendező irányításával működő új teátrum, amelynek homlokzatára csak egy évvel később került a Fővárosi Operettszínház elnevezés. „Lejárt” vígszínházi operettrepertoárral nyitott, aztán felpörgött Jacobi Viktor Miami című, három felvonásos operettjével, amelyben Honthy Hanna virágzó értékei mellett egy eredeti, vérbeli szubrett-tehetség ragyogott fel: Fejes Teri.

A színház anyagi helyzete 1926-ban megrendült. Mindennel próbálkoztak: Oscar Straus Terezina című darabjára Fedák Sárit nyerték meg, aki éppen akkor vált el Molnár Ferenctől, és ennek hírértékét kihasználva próbáltak sikert csiholni, meg azzal, hogy aki megfejtette, ki szerepel a fővárosi művészvilágból Szigethy István karikatúráján, jegyet kapott az operett huszonötödik előadására. Nem bukott meg ugyan a Terezina, de sikert sem aratott, ezért az új igazgató, Faludi Sándor a századforduló Vígszínházának bohózati műsorát próbálta visszacsempészni. Hiába, a színház bedőlt.

Kabos Gyula 1929-ben a Nagymező utcában megalapította a Fővárosi Művész Színházat, nem sok sikerrel. Egy év múlva Sebestyén Dezső újra kitette a homlokzatra a Fővárosi Operettszínház táblát, és az évad legnagyobb operettsikerével, Robert Katscher Csodabárjával nagyot dobott. A széksorok helyére asztalokat tettek, ott botladozott a színjáték főpincére, Kabos Gyula, a belépőket dzsessz zenére táncoló párok fogadták, és a táncba a nézők is bekapcsolódhattak. Siker! 

A cikk folytatása maagzinunkban olvasható.

SZÖVEG: VÁCZY ANDRÁS, FOTÓ: DIÓSI IMRE