Utolsó rapszódia
Liszt Ferenc utolsó szerelme
Gyöngyössy Bence rendező ezúttal nem egy régi sikerfilmet öltöztetett új ruhába, hanem az Európában ünnepelt zongoraművész–zeneszerző Liszt Ferenc életéről forgatott filmet. Az Utolsó rapszódia című alkotásban Lisztet Jordán Tamás alakítja, míg végső nagy szerelmét Sárközi-Nagy Ilona játssza.
Liszt Ferenc a maga korában nemcsak az egyik legviharosabban ünnepelt és rajongott, de egyszersmind a leghosszabb pályafutású, mindvégig a figyelem középpontjában alkotó művész volt. A párizsi szalonok kamaszodó csodazongoristájából ugyanis nagyon gyorsan a kor kívánalmainak tökéletesen megfelelő, reprezentatív személyiség lett.
„Ahogy Liszt bánik a zongorával, azt szavakkal leírni nem lehet. Mikor ő arra a sokfogú szörnyetegre ráteszi kezét, akkor egyszeriben valami élő csoda lesz belőle, mely hangjában fenyeget. Majd egyszeriben megfogja a holdsugarakat, és azoknál fogva közelebb húzza hozzánk az egész mennyboltot.” Ezekkel a szavakkal méltatta Jókai Mór az idősödő Liszt Ferenc teljesítményét, aki ősz hajkoronájával és papi öltözetében is szenvedélyes rajongást váltott ki a hölgyközönségből.
A zongoraművész születésének kétszázadik évfordulója Gyöngyössy Bencét is alkotásra sarkallta, filmjében Liszt Bayreuth-ban töltött utolsó tíz napját és utolsó tanítványával folytatott kapcsolatát eleveníti meg.
– Tudni lehet, hogy Liszt nem vetette meg a nőket. Világsztár volt már a saját korában, körülvették a szép nők, akik nagyon fontos szerepet játszottak az életében. De Lina Schmalhausen volt az utolsó lány, aki őt mind emberileg, mind művészileg megmozgatta – mondta a rendező.
Az Utolsó rapszódia történetét az idősödő tanítvány meséli el, méghozzá a Liszt halálát feldolgozó, Tristan című darab próbája közben. A filmben a visszaemlékezés során megelevenednek a művész életének fontosabb állomásai, képet kap a néző a Zeneakadémián töltött éveiről és neves kortársairól, köztük Richard Wagnerről és Erkel Ferencről is.
– Valamikor nyár elején találkoztam először Fonyódi Tibor készülő forgatókönyvével, és szinte azonnal magával ragadott a történetben rejlő misztikum. Bevallom. ez a világ teljesen más, mint a remake-jeim, itt az érzelem és a látvány dominál, ott sokkal inkább a humor. Nem száraz életrajzi filmet, hanem sokkal inkább érzelmekre ható alkotást hoztunk létre. Főszereplőként rögtön Jordán Tamás jutott az eszembe, ugyanis amellett, hogy korunk egyik legnagyobb színésze, kísértetiesen hasonlít a zeneszerzőre – emelte ki Gyöngyössy Bence.
– Manapság már önmagában öröm filmet forgatni. Az már csak hab a tortán, hogy egy ilyen óriási személyiség megformálására a rendező és az alkotócsoport engem szemelt ki – mondta a Liszt Ferenc szerepében lubickoló Jordán Tamás. – Amikor először kézbe vettem a forgatókönyvet, már tudtam, hogy rendkívüli történet veszi kezdetét. Ez a szerep ugyanis nagy kihívást jelent számomra.
A profi sminkmesterek egyébként sokat dolgoztak azon, hogy Jordán Tamás minél hitelesebben formálhassa meg a zeneszerzőt, valamint azon is, hogy a Liszt tanítványa, Nina szerepében feltűnő Sárközi-Nagy Ilonát kellőképpen „megöregítsék” a három idősíkban játszódó film egyes jeleneteihez. A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja elmondta: a forgatás előtt kisebb kutatómunkát végzett a figura valósághű megformálásához.
– Liszt tanítványának naplóját annak idején Alan Walker Liszt-kutató tette közzé, 2007-ben jelent meg Liszt Ferenc utolsó napjai – Növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója címmel. Ez a mű nagyszerű hátteret adott a rám osztott szerep átéléséhez – mondta Sárközi-Nagy Ilona. – A naplóból egyértelműen kitűnik a teljes odaadás, hogy milyen türelemmel és alázattal ápolta utolsó napjaiban a nagybeteg embert. Nem volt könnyű dolga. Még ma sem nézik jó szemmel, ha egy kapcsolatban ekkora a korkülönbség, mindenképpen valami érdeket feltételeznek. Ninát is nagyon sok támadás érte mind Liszt családjától, mind a többi tanítványtól. Ő ennek ellenére kitartott a művész mellett az utolsó pillanatig.
A cikk folytatása magazinunkban olvasható.
SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: DIÓSI IMRE
Friss hírek
- Örökké fiatal
- A nyaralás
- Szellemileg és lelkileg is készül az előadásokra
- „Fontos, hogy tudjam: én mindent megtettem”
- Mohács császára indián volt Sashegyen
- „Jó megoldásokra mindig nyitott voltam”
- Rükverc
- „A szórakoztatás soha nem lehet üres!”
- „Előbb jött a szerep, mint az énekhang”
- „Bár kötelékeim vannak, időről időre szárnyalhatok”
Google +







