Ábrahám Editnek hetente egy színházi főszerepnyi szöveget kell megtanulnia

Sokáig musicalszínész szeretett volna lenni, végül a prózát választotta. Megjárta a fővárosi színházakat, miközben több hazai filmben is szerepelt. Több mint egy évtizede alakítja a Barátok közt harcos, céltudatos és érzelmes Berényi Claudiáját. Úgy véli, megtalálta a helyét.

– A Barátok köztben játszott szereped alapján úton-útfélen felismernek. Hogyan tudtad feldolgoznia hirtelen jött sikert?

– Ez nem ígykezdődött! Amikor tizennégy évvel ezelőtt elkezdtük forgatni a sorozatot, még nagyon tapasztalatlanokvoltunk. Az íróktól kezdve a szereplőkig csak kóstolgattuk az új lehetőséget. Az emberek szép lassan kezdtek el megismerni, majd megszeretni minket. Ez a nagy csapatpedig egy igazán összetartó családdá nőtte ki magát. Felüdülést jelent minden nap, amikoregyütt dolgozhatunk.

– Az évek során mennyire változott Berényi Claudia személyisége?

– Nagyon sokat. Az írók rengeteg pozitív tulajdonsággal ruházták fel a figurát. Az elején még egoista, nagyképűüzletasszony ma már az érzelmes oldalát is felfedi a nézők előtt. Sokat adtam a szerepheza saját egyéniségemből, de fordítva is igaz: nagyon sokat kaptam Claudiától. Észrevettem, hogy ennek köszönhetően sokkal határozottabban tudok tárgyalni a szakemberekkel. Claudia ugyanis abszolút jó érvekkel támasztja alá a mondanivalóját,és minden pillanatbanképes kezelni az embereket.

– Gyermekkorod óta színésznő akartál lenni. Mi indított el ezen az úton?

– Tizenegy éves koromban kezdődött, amikor a szüleimmel megnéztük az Operettszínházbana My Fair Ladyt. Láttam Lehoczky Zsuzsa és Básti Lajos páratlan kettősét, és az előadás után tudtam, hogy színésznő leszek. Az álmomat annyira tudatosan szerettem volna valóra váltani, hogy énektanárhoz jártam és táncórákat is vettem. Az érettségi után rögtön jelentkeztema Színművészeti Főiskolára, de nem vettek fel. Elmentem egy külkereskedelmi céghez dolgozni, ahol elsősorban gépkocsikkal foglalkoztam. Éreztem, hogy nem ez az én utam, az élet más sorsot szánt nekem. Két év múlva ismét próbálkoztam a főiskolával. A harmadikrostán kiestem, a Nemzeti Színház Stúdiója viszont tárt karokkal fogadott. Ott egy színpadonállhattam és csodálhattam többek között Sinkovits Imrét, Kállai Ferencet, Cserhalmi Györgyöt és Ronyecz Máriát... Onnan pedig szinte egyenes út vezetett a főiskolára.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: TARNÓCZYORSOLYA, FOTÓ: DIÓSI IMRE