Réti Adrienn kifelé hidegnek mutatja magát akkor is, amikor belül halálosan ideges

Egyik pillanatban bájosan mosolyog, a másikban komoran mered maga elé. Réti Adrienn határozottegyéniség, aki könnyedén veszi az elé gördülő akadályokat. A Bárkából a Vígszínházba evezett. Ha az embera közelébe kerül, azonnal feltöltődik energiával.

– Nem olyan régen a Vígszínházhozszegődtél. Hogyan történt?

– Emlékszem, a kedvenc helyemen üldögéltem, és a salátámat eszegettem, amikor megcsörrent a telefonom. Eszenyi Enikő titkárnője hívott, hogy szeretnénekvelem beszélni. Hirtelen egy csomó lehetőséggel bombáztak, és közben egy szerződést nyomtak az orrom alá. Valahogy így történt. Rengeteg feladatot kaptam, szóval: van dolgom.

– Ekkor vérfrissítés volt a társulatban, hiszen nagyon sok fiatalt felvettek.

– Sokukat ismerem, mert játszottunkmár együtt. Jó kis csapat jött össze, otthonosan érzem magam, igazán családias a hangulat. Az idősebbektől rengetegettanulhat az ember, olyan kifejezéseket, amelyekről idáig fogalmam sem volt.

– Mondanál példát?

– Egy beugrásnak köszönhetem, hogya Michal Dočekal rendezésében színre vitt MikvébenMiki szerepét megformálhattam. Akkor azt mondtáka tapasztaltabb kollégáim, hogy a jól megírt poén is csak akkor hatásos, ha poentírozva van. Ami nagyban hozzásegítahhoz, hogy az ember tudatosan építse az előadás ritmusát, a poén pedig a megfelelő helyen üssön.

– Legutóbb Eszenyi Enikő darabjábantűntél fel, a Punk rockban, amely őszintén beszél a fiatalok konfliktusairól és problémáiról. Nagyon időszerű a történet, hiszen hasonló dráma történt nemrég Norvégiában.

– A darab olyan témát dolgoz fel, amellyel ritkán foglalkoznak magyar színpadon. Minket, szereplőketis nagyon megrázott. Anyukám egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ilyen a valóságban is megtörténhet. A nővéremés a férje, akiknek két pici gyerekük van, pedig kijöttek az előadásról, annyira sokkolta őket. Szerintem muszáj beszélni a fiatalokat érintő veszélyes helyzetekről és az agresszióról. Mert ha megértjük ezeket a szituációkat, akkor rájövünkarra, hogy a tizenévesek milyen meccseket vívnak önmagukkalés a környezetükkel.

– Pár hónapja súlyos sérülést szenvedtélaz ötödik jelenetben. Nem gondolkoztál el azon, hogy kimész a színről?

– Eszembe sem jutott. Nem volt ráidőm, mert akció közben történt. Másrészt tudtam, hogy miattamnem szakíthatjuk meg az előadást. Herczeg Adriennek mutattammeg a lábamat, hogy lássa, mi történt velem, és szóljonegy orvosnak. Végül öt öltéssel kellett összevarrni a lábamat. De most már jól vagyok.

– Ugorjunk időben visszafelé egy nagyot! Miskolcon születtél, hegedültél, majd a zongoráztál. Hogyan keveredtél a színház közelébe?

– A nővérem hegedült, így én is ezzela hangszerrel próbálkoztam először. Néhány hónapmúlva viszont zokogva azzal mentem haza, hogy a zongorajobban érdekel. A szüleim teljes mértékben támogatták az új hóbortomat. Jól ment a zongorázás, de lassan ráeszméltem, hogy nem az én világom. A Tiszaújvárosi Általános Iskola színjátszókörében találkoztam először, még ha kicsiben is, a színházzal. Ennek hatására drámatagozatos iskolába jelentkeztem. Debrecen és Miskolc mellett megjelöltem Budapestena Pesti Barnabás Gimnáziumot, ahová felvettek. Itt találkoztam Bíró Krisztával és Honthy Györggyel, amiért a mai napig hálás vagyok. Ennek köszönhetem, hogy itt ragadtam a fővárosban. Valójában nagyon tisztán és simán rátaláltam az utamra.

– Rögtön a Színművészetivel próbálkoztál?

– Igen, harmadjára vettek fel. Próbálkoztam Kaposvárral is, de nem sikerült. Közben egy évig jártama KIMI-be, a Keleti István Művészetoktatási Intézménybe, aholkizárólag szakmai irányú tantárgyakkal kellett foglalkoznom. Az Új Színház stúdiós világába is belekóstoltam. De mindeneshetőségre felkészülve beadtam a jelentkezési lapomata tanítóképzőre is. Gondoltam, ha a színház nem jön össze, akkorgyerekeket fogok oktatni. Végül teljesen sorsszerűen alakult az életem, mert a következő évben már Marton Lászlóosztályába járhattam a Színművészetin.

– Már főiskolásként is a Bárka Színház családiaslégkörére vágytál. Egyértelmű volt, hogy ott fogsz kikötni?

– A főiskoláról éppen hazafelé tartottunk egyikosztálytársammal, és arról beszélgettünk, hogy a diploma megszerzése után számíthatunk-e szerződésre. Félelemmel és kétséggel néztünka jövőbe. Ekkor megcsörrenta telefonom, Vidovszky György rendező hívott. Eljött megnézni a vizsgánkat, mert azIstentelen ifjúságba keresett egy fiatal lányt, aki sokféle arcát tudja megmutatni. Teljes nyugodtsággal válaszoltamneki: „Pont ráérek!” Közben belül nagyon boldog voltam, főleg azért, mert a Bárka Színházba szerettem volna kerülni. Éreztem, hogy ez egy kicsi, nekem való hely. Ez voltaz első szerepem, utána meg jött a Piaf. Akkor mondta Seress Zoltán, az igazgató, hogy ha van kedvem és szeretekott lenni, akkor szívesen látnának a társulatban. Erre csak annyit tudtam mondani: „Csúcs!” Belül mérhetetlenül boldogvoltam.

– Mindig ilyen könnyedénreagálod le a kérdéseket?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy óvatosan reagálok, ami kifelé talán hidegnektűnhet. A barátaimmal sokat szoktunk röhögni azon, hogy kifelé ezt az arcomat mutatom, miközben belül halálosan ideges vagyok.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: DIÓSI IMRE