Perjés János: Nyitott előttünk az út, csak nyitott szemmel kell járni rajta

Perjés János amolyan régimódi színházcsináló. Mélységes hittel dolgozik, és bizonyítja, hogy van helye azoknak az előadásoknak is, melyek nemcsupán szórakoztatni, hanem elgondolkodtatni is akarnak.

– Emlékszel még az első színháziélményedre?

– Hétéves koromban voltamelőször színházban, a Madách Kamarában láttam a Mesterdetektívcímű darabot. Odatelefonáltam, hogy való-e egy hétéves gyereknek, és egymagam beültema nézőtérre. Ezt követte az Oidipusz király Gábor Miklóssal. Nem tudom, honnan jött ez nekem, talán az előző életembőlhoztam a színház iránti vágyat.

– Ezek szerint nagyon korán megfogalmazódott benned, hogy színházban akarszmajd dolgozni.

– Színész szerettemvolna lenni. Felvételiztem a főiskolára hét alkalommal, háromszorvagy négyszer el is jutottam a harmadik rostáig, de nem vettek fel. Kerényi Imre nagyon szeretett, de mégsemjártam szerencsével. Montágh Imre javasolta, hogy menjek vidékre, de az az elhivatottság nem volt meg bennem, hogy vidéki büfékben ücsörögjek, én Budapesten akartamszínész lenni.

– Nem csapódtálamatőr társulatokhoz?

– Nem. Még a Pinceszínházba sem vettek fel. Most kezdek alternatív formalenni, engem mindig a klasszikus dolgok érdekeltek. A hetedikfelvételi próbálkozásom után már kicsúsztam a korhatárból, és nem is tettem különösebb lépéseket azért, hogy színpadon állhassak. A Nemzeti Stúdiójában tanultamévekig, majd a Nemzeti Színházban lettem ügyelő, de az végképp nem illett a személyiségemhez, így egy év után felmondtam. Figyeltem ott, hogy hogyan dolgozik VámosLászló, Kerényi Imre, és olyan színészek álltak a színpadon, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdy Gábor, Bubik István, Kubik Anna. Remek produkciók születtek, de nem voltam elégedett a munkámmal. Utána a Magyar Televízióbandolgoztam szerkesztőként, így mégis csak a szórakoztatáslett a munkám.

– A szerkesztésmár majdnem rendezés…

– Tulajdonképpenigen. Azt gondolom, hogy a rendezés első momentuma az, hogy letisztázzuk, mit szeretne az ember mondani a másik embernek. Már akkor is ez érdekelt. Most például Müller Péter Szeretetkönyvét csináltuk meg a Tháliában Papadimitriu Athinával és Kutik Rezsővel, ebben is a szituációkon van a hangsúly.

– A színésznővelnem ez volt az első találkozásod, hiszen egy nem mindennapikoncertet is rendeztél már neki.

– Három évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában állítottam színpadra Athinalatin estjét, amely különleges belső utazássá vált, hiszen a színésznőa dalok mellett például Goethe és Coelho sorait ismondta, és egy flamencotáncos is részesévé vált ennek a bensőségesműsornak.

– Hogy a te szavaddaléljek, színházcsináló lettél…

– Igen, születettegy társulat, közösen csináljuk a dolgunkat. Pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem adaptálni Paulinyi Tamás parapszichológusBólébál című önéletrajzi regényét, melyet a Thália be is fogadott, de kellett köré egy társulat. Ez, A fiú a tükörből című előadás még mindig műsoron van. Remélem, lassan eléri a célközönségétis.

– Hogy jutott eszedbeéppen egy Paulinyi-művet színpadra vinni?

– Ismerem a szerzőtrégen, és sajnáltuk, hogy ezt a könyvét nem sokan ismerik. Egy gyerek sérelmére elkövetett családon belüli, leginkábbverbálisan elkövetett erőszakról szól. Foglalkoztatotta kérdés, hogy ezt hogyan lehet túlélni. Monológként képzeltemel, de egy furcsa duplamonológ született belőle végül, amelyet Makranczi Zalánnal játszunk ketten, ugyanazta figurát párhuzamban. Ő a fiatal Tamás, én pedig a már éretténje vagyok.

– Így aztán a színészi álmod is teljesült…

– Ha már lúd, legyenkövér! Maga a történet is eléggé bennem van, így aztán hirtelen átugrottam huszonöt évet a színházcsinálásban, és a Thália színpadán találtam magam a Nemzeti Színházszínészével. Kényesen vigyázok arra, hogy újonc színészként ne lőjek túl a célon. Kiderült azonban, hogy nem lehet ezt szervezettháttér nélkül csinálni. Spirit Színház lett a neve, és már az ötödik bemutatónál tartunk. Legutóbb a Christopher Moorevilághírű, Biff evangéliuma című regényéből készült darabunkat mutattuk be, amihez a jogokata világon egyedül mi kaptuk meg. A Millenárison megy Haveroma Messiás címmel, a színész-rendező Bori TamássalJózsua szerepében. A vele való találkozásis meghatározó a színház életében.

– Min dolgozol most?

– Malek Andreával Popper Péter két könyvét visszük színpadra februártól. Boldog vagyok, hogy sikerült őt megnyernem ehhez a produkcióhoz. Megpróbáltam úgy átírni a műveket, hogy szerepjátékok legyenekbelőle. A bemutatótmegelőzve hangoskönyv változatban is megjelentmár a hanganyaga. A Városmajoriban készülünkezutána Mizantrópra, a Quimby zenekar dalaival egészül majd ki a mindenki által ismert mű.

– Mindenki sír, hogy most nem lehet színházatcsinálni, ehhez képest te csillogó szemekkel beszélsz a tervekről…

– Szerintünk lehet, sőt meggyőződésem, hogy jövője is van a magyar színháznak, csak másként, mint ahogyan az elmúlt években megszoktuk. Muszáj az embereklelkét megcéloznunk, ezért is lett Spirit Színháza nevünk. Képtelenségnek tűnhet valóban, de működik, amit csinálunk. Olyan energiák működnek bennünk, körülöttünk, hogy kétségünk sincs arról, hogy meg tudjuk csinálniaz újabb produkciókat. Nagyon rossz helyzetben vannak a színházak, de mi tudunk örömmel dolgozni.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: ZOLTÁN TAMÁS, FOTÓ: DIÓSI IMRE