Seress Zoltán arról, hogy merre halad a Bárka

Négy éve vezeti a Bárkát, de inkább tűnik első tisztnek, mint kapitánynak, inkább fest váltig érzékeny művészembernek, mintsem színházigazgatónak. Seress Zoltán ettől függetlenül élt azzal az ajándékkal, amelyet Alföldi Róberttől kapott. Miután a Nemzetihez távozó korábbi direktor őt kérte fel utódjának, a társulat egyetértésével az oktatást, a drámapedagógiát a színházifunkció mellé helyező, a kortárs irodalmat hitelesen szolgálniképes teátrumot épített és működtet elszánt következetességgel.

Seress Zoltán merengő alkat, bár – maga is elismeri – néha azért nála is elpattan a húr. Igaz, aránylag ritkán, mivel alapvetően fegyelmezetttípus.

– Amikor elpattant ez a bizonyos húr, akkor döbbentem rá, hogy éppen az elpattanáskorválnak igazán kezelhetetlenné a dolgok – vallja a Bárka igazgatója, akinek a szobája is a célszerűségről árulkodik, nem az önhitt direktori módszerekről. Szerinte egy színház akkor jó, ha mindenki, aki a közös munka részese, szavazati jogot kap, és bármikor előállhat új ötlettel, a megszokottól eltérő gondolattal.

Harc a túlélésért

Vállalt iróniával jegyzi meg: eredetiséget vár el a rendezőktől is. Miként saját magától.

– Addig érdemes ezt csinálni, amíg az embernek van egy épkézláb ötlete. Ha nincs, akkor nem működik semmi, nem születnek izgalmas előadások, és nem irányítható, működtethető a színház. Az igazgatóság nem hitbizomány.

A Bárkával nyolc éve hajózószínész, aki menet közben kapitánynak állt, az igazgatáselső percétől azért dolgozik, hogy elérje: a közönség és a teátrum teljes kollektívája az otthonának tartsa az Üllőiúti színházépületet. Az a vágya, hogy így fogalmazhassunk: „Nekünk van itt egy színházunk!”

Persze, a gazdasági válságtöbb tervet felülírt, és alapvetően más helyzetet teremtett.

– A fennmaradásért, a túlélésértharcolunk mi is  – jegyzi meg, de mondandójából hiányzika világfájdalom. – A józsefvárosi önkormányzat hamarosanátadja színházunkat az államnak, ezért a Közszolgálati Egyetem részeként működünk tovább. Jelenleg zajlik a jogharmonizáció, és kíváncsian várom a fejleményeket. Alapvetően optimista vagyok; a Bárka oktatási funkciója ismert, szorosa kapcsolat köztünk és a Keleti István Alapfokú MűvészetoktatásiIntézmény és Művészeti Szakközépiskola között, így azon csak nyerhetünk, ha eleve egy felsőoktatási intézményhezkapcsolódunk. A fúzió révén hét-nyolcezer diákot tudunkmegszólítani, elvégre itt tanulnak tőlünk száz méterre. Eztkivételes lehetőségnek, jelentős sansznak érzem.

Seress Zoltán színészkéntvolt a Víg, a Művész, a Thália Színház és a miskolci, a szegedi, a szolnoki, a nyíregyházi társulat tagja, eljátszottamár többek közt a férjet A vihar kapujában, Riffet a WestSide Storyban, és jó pár olyan, nem egykönnyen megfejthetőfigurát, mint Hlesztakov, Ivanonov, Platonov, Valmont vagyéppen Peacock. Azt vallja: a Bárka ideális méretű, mobil nézőtérrelrendelkező budapesti játszóhely, ahol a teret tágítani és csökkenteni lehet, így is serkentve az alkotói bátorságot, az újítókedvet, a fantáziát. Hangsúlyozza: a jövőbenis szuverén alkotóműhelyként képzeli el a teátrumot.

Mitől kortárs?

– Ez ma egy erősen kortárs színház, ahol a drámapedagógiának helye lett, hála Vidovszky György elsőrendű munkájának – értékel a színházigazgató. – Nézőink nagy része ráadásul igenfiatal, negyven év alatti, ami nagy szó manapság, igazi érték. Ez lehet a biztosíték, a jövőkép, hogy nem csupán a fennmaradásértdolgozunk – teszi hozzá Seress, akit nyomban egyik első nyilatkozatával szembesítek, egy2008-as interjúbanmondta: „Én hiszek benne, hogy ebből születhet valami erő, és bízom abban, hogy adhatunk olyat a nézőknek, amitől kialakulhat egyfajta jól kezelt színházi ízlés”. Adja magát a kérdés: a nagy fordulatok, a gazdasági körülményekalakulása, a kultúra helyzetének ismeretében lehet-e még erőről beszélni egy színház kapcsán, s milyen az a stabilértékrend, ízlésvilág, amelyre büszke lehet a Bárka?

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: SZABÓ ZOLTÁN ATTILA, FOTÓ: DIÓSI IMRE