Sallai Nóra azt csinálja, amit igazán szeret: játszik

Hangja üde és szívélyes. Hosszú, barna haja körbefonja mosolygósan huncut arcát. Legutóbb egy könnyed és romantikus darabban Mesterházy Gyulával ringatták el a Mikroszkóp Színpad közönségét. Sallai Nóra imád a színpad közelében lenni, annyira, hogy néha beleszédül. Mint mondja: ilyenkor szinte a feje tetejére áll a világ.

– Úgy tudom, nemrég észtül kezdtél tanulni..

– Ez egy nagyon hosszú történet. Úgy kezdődött, hogy a Kolibri Pincében Pomlényi Attilával bemutattuk Horváth Péter és Aare Toikka Help című angol nyelvű darabját, amely egy észt fiúról és egy magyar lányról szól. Pár hónappal a bemutató előtt jártam Észtországfővárosában, Tallinnban, ahol a darabot az észt Margo Teder rendező teljesen más koncepcióban vitte színre, amibeén is belekóstolhattam. Fantasztikus élményt jelentett, amikorészt partneremmel, Meelis Pöödersoonnal játszhattamegy színpadon. Érdekes volt megtapasztalni az ott uralkodó munkamorált. Az állandó görcsösségnek és feszültségnek jele sem volt. Komolyan mondom, a vérnyomásom állandóana talpamban lüktetett. Az első próba pedig olyan jól sikerült, hogy azt mondták: ezen nincs már mit javítani. Ám nagyonidegesített, hogy az észt nyelven íródott végszót egyszerűennem értettem. Nem mehet ez így tovább! – gondoltam magamban, és elkezdtem észtül tanulni.

– Milyen visszajelzéseket kaptála külföldi színészektől?

– Autodidakta módon fogtam hozzá az észt nyelv elsajátításához. Az első időszakbanannyira jól vettem az akadályokat, hogy amikor januárbanitt voltak az észt színészek, tátott szájjal figyeltek. Nem gondolták, hogy olykor kézzel-lábbal mutogatva bár, de ilyen rövid idő alatt megtanulom a nyelvüket. Drezdában és Tallinnban már játszottuk a Help észt változatát, most Finnországba megyünk, ahol már nagyon várják az előadást.

– Pár hónapja egy szerelmi lángolásrólmesélő, romantikus, ironikus humorral fűszerezett darabbanláthattunk Mesterházy Gyulával. Milyen hatással vannakrád a könnyű műfajúnak nevezett darabok?

– Kautzky Armand keresett meg, hogy lenne-e kedvem Dario Niccodemi Hajnalban, délben, estecíműromantikus darabjában szerepelni. Azonnal igen mondtam, mert a szövegkönyv elolvasása után rögtön magamrataláltam. A romantikus olasz vígjáték két fiatal, Annaés Mario találkozásáról szól, akik első látásraegymásbahabarodnak. A történet egy nap alatt játszódikle, ebből jött a darab címe is. Nagyon szeretem ezt az előadást, mert minden alkalommal igazán szenvedélyes és vidám pillanatoknak lehetek részese.

– A drámai szerepekkel hogy állsz?

– Az az igazság, hogy egy drámaiszerepben sokkal jobban ki tudok teljesedni. Az első ilyenalakításom a Rómeó és Júliában volt Debrecenben. Emlékszem, pont a születésnapomon rakták ki a próbatáblára a szereposztást, és huszonkét évesen megkaptam a szerepálmomat. A darab annyiban is különleges volt, hogy miközben Júliát alakítottam, egyszerre négy szerepben is feltűntem. Ebből következik, hogy másfél óra alatt közel tizenháromgyors öltözésenkellett átesnem.

– Próbálkoztál a Színművészetivel?

– Nagyon szerettem volna bekerülni, de sajnosnem vettek fel Benedek Miklós osztályába. A Nemzeti Színiakadémiárajártam, ahol nagyon jó csapat jött össze. SzenteVajkkal és Benedekfi Katóval együtt nagy szerencsénk volt: ahogy elvégeztük az iskolát, szerződtettek minket a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol az összes fiatalos szerepet ránk osztották. Valami különös varázsban alkottunk, és minden szerepben szertelenül lubickolhattunk.

– A világirodalom legszebb szerepeit osztottákrád. Ilyen fiatalon képes voltál lelkileg megbirkózni ezzela feladattal?

– Tudtam, hogy fel kell vennem a kesztyűt. Lelkilegés fizikailag is nagyon megterhelő volt ez az időszak. Ha azt mondták, hogy menjek neki az ajtónak, akkor én teljes erőmből nekimentem. Júliaként mindig leszúrtammagam. A ruhám lyukas volt, a hasamat sebek fedték. Párelőadás után kórházba kerültem. Egy idő után éreztem, hogyezt abba kell hagynom. Le kell nyugodnom, vissza kell fognommagam. Sikerült.

– Nehéz továbblépni bizonyos szerepek után?

– Egyszerűen muszáj. Meg kell tanulni lezárniegy előadást. A Cseresznyéskert után hetekig zokogtam, szinte vérzett a szívem, amikor el kellett engednem Ányát. Mamár tudom, ha az ember nem lép túl ezeken a dolgokon, akkorbeleőrül.

– Mi vezetett a fővárosba?

– Négy év után kaptam egy nagyon kecsegtetőfelkérést. Úgy volt, hogy egy újonnan induló televíziós sorozatbakerülök. Emiatt három színházi lehetőséget utasítottam vissza, Székesfehérvárra és Sopronba is mehettem volna. Tudtam, hogy a filmes szerep mellett nem tudok majd a színházzal foglalkozni. Végül két szék közül a pad alá estem. Két és fél hónapig munka nélkül maradtam…

– Aztán a Karinthy Színházban kötöttél ki...

– Megviselt ez az időszak. Lelkileg és fizikailag is kikészültem. Karácsony előtt éppen színes gömböketválogattam egy bevásárlóközpontban, amikor összefutottam Cserje Zsuzsával, és megkértem, hogy ha lesz valami szerep, akkor mindenképpen gondoljon rám. Két hét múlva csörgött a telefonom, és közölték, hogy a Karinthy Színházban a Leánykereskedő című darab főszerepét rám osztották. Ettől szárnyra kaptam. A siker ezzel nem ért véget, hiszen szerződést ajánlottak Szegedre, én pedig azonnal éltem a lehetőséggel. Nagyon kedves volt a társulat, nagyonszerettem ott lenni. Két év után viszont úgy éreztem, nincsmaradásom.

– Milyen tervekkel indultál neki?

– Nem kaptam szerződést a fővárosban, mégisúgy éreztem, hogy adnom kell magamnak még egy esélyt. A Pesti Magyar Színház színművésznője, Ruttkay Laura ekkorismertetett meg a szinkronszínészek világával. Azt hittem, kisebbszerepekre hívnak, és majd szép lassan egyre nagyobb feladatokatkapok, de szinte azonnal mélyvízbe dobtak. Két éve szinkronizálok, és imádom csinálni. Több olyan stúdió is van a városban, ahová élmény bemenni, mert már a falak illatátólvalami különös érzés kerít hatalmába.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: DIÓSI IMRE