Szilágyi Tibor utazásai Pesttől New Yorkig

Ízig-vérig budai polgár. Lakott a Tartsay Vilmos utcában, közel másfél évtizedig a Kútvölgyi úton, ma a Budakeszi úton vár rá a családi fészek. Törzshelye a híres Remíz étterem a Szép Ilona villamos-kocsiszín tőszomszédságában. Eleganciája, stílusa, művészi elkötelezettsége is megidézi a békebeli Buda őslakosait, mégsem él elzárt világban, hiszen szenvedélye az utazás, a világ felfedezése.

Szilágyi Tiborral hol találkozhatnánk másutt, mint a Remízben? Kora délután van, a rá jellemző jókedvvel és a bennfentesek magabiztosságával kéri a kapucsínót, majd megjegyzi: amúgy nehéz napja van. Ha nem mondaná, eszembe sem jutna, mivel az egykori Fészek Klub legszebb napjait idézően társalog, anekdotázik, mesél, mesél és mesél.

Cseres Tibor szomszédja

– A napfényes Józsefvárosban születtem, és a Baross utcai iskolába jártam, amelyet ma Fazekasként ismerünk. Odajárt Kútvölgyi Zsike is, meg egy csomó professzor és tudós. Ezt onnan tudom, hogy nemrég öregdiákként meghívtak egy iskolai ünnepségre. Ott tudtam meg azt is, hogy azokban az években, 1948 és 1956 között, amikor odajártam, egy másik osztályban Szabó Magda tanította az irodalmat. Hihetetlen! – jegyzi meg, picit sajnálkozva, mint aki lemaradt valami nagyon fontosról.

Igaz, kiváló tanárok, nagyszerű pedagógusok így is végigkísérték az életét, és nem feltétlenül csak a József Attila Gimnáziumban, hanem később, a színházi pályán is.

– Tudod, én alapvetően szerencsés fickó vagyok – mondja derűsen. Ám mielőtt felsorolnánk a mestereket, visszakalandozunk a múltba. – Szüleim korán, még a háború előtt elváltak egymástól, ezért sok időt töltöttem anyai nagyszüleimnél. A józsefvárosi gyermekkorom szép volt, sok-sok színnel, élménnyel, mégis Budát vallom igazi otthonomnak. Amikor átköltöztünk, a Tartsay Vilmos utca 20. alatti társasházban és környékén mesevilág várt rám.

A Sportkórházzal szemben lakott, éppen abban a házban, ahol Cseres Tibor író is, akiben a Hideg napok szerzőjét tisztelhetjük, és akinek e művéből legendás filmet készített Kovács András. Ráadásul a felkavaró alkotásban Pozdor zászlóst éppen Szilágyi játszotta! Meséli, hogy nemcsak Cseres volt a szomszédja, hanem Rózsahegyi Kálmán is: híres villája, ahol a színiiskolája működött, velük szemben magasodott.

Szilágyi mégsem nála kezdte a szakmát. A József Attila Gimnázium híres színjátszócsoportjának köszönheti a legtöbbet, ott is a kiváló színházpedagógusnak, Hermann Istvánnak és Tarcal Béla irodalomtanárnak.

– Különleges, inspiráló légkör jellemezte az iskolát, talán annak a furcsa helyzetnek is köszönhetően, hogy ’56 után több olyan egyetemi tanár tanított a József Attilában, akit büntetésből visszaminősítettek középiskolai tanárrá.

Az Anna Frank naplójában lépett először színre.

– Bálint András és Szombathy Gyula is szerepelt az előadásban, de Jordán, Bujtor és még egy csomó tehetséges ember élte a Villányi út 17. alatt legszebb diákéveit. Aztán innen kerültem be Varga Géza színjátszókörébe, amely a Fáklya Klubban működött a Csengery utca 68-ban, és bizony óriási sikert arattunk a Fiúk, lányok, kutyák című Vanderberghe-darabbal. Főszerepet osztottak rám, én lehettem Fabien.

Segédmunkás Sashalmon

Ennek ellenére az első felvételijén nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

– Annak idején az egyetemi-főiskolai felvételihez vállalati ajánlás kellett. Mit tehettem mást, elmentem segédmunkásnak. A MOM-ban, a Csörsz utcában kezdtem. Vasakat cipeltem, de nem éreztem magam jól ebben a szerepkörben. Kiléptem, ami akkoriban merész húzásnak számított, a Btk. még ismerte a közveszélyes munkakerülés fogalmát. Végül Budáról Sashalomra kerültem, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárába. De ott megint cipelhettem a vasakat. Újra ki akartam lépni, de amikor felmentem bejelenteni szándékomat a gyártóeszköz-gazdálkodási osztályon, egy kiváló ember megsajnált, és merő jóindulatból megtett raktárvezetőnek!

Szilágyinak egy ideig jobban ment a sora, de végül egy rosszindulatú főnök megtalálta, és a galvánüzembe irányította. Ekkor azonban sikerült a felvételi, és a Vas utca 2-ben végre már csak a művészettel foglalkozhatott. Szilágyi Tibor repülőstartot vett.

– Negyvenhét éve történt – summázza az idő múlását csibészes mosollyal –, hogy Radó Vilmos elhívott A makrancos hölgy férfi főszerepére Kecskemétre.

A Kossuth-díjas színész ott ragadt, s nem bánta meg a kalandot.

– A Színészházban laktam, ami annak előtte kuplerájként működött, ma pedig hajléktalanszálló. Az épület fordulatos története önmagában is elképesztő, hát még, hogy akkoriban egy vaságyon aludtam. El lehet képzelni, micsoda élmény volt, amikor Kecskeméten hozzájutottam egy szövetkezeti garzonlakáshoz. Még arra is emlékszem, mennyibe került: tízezer-ötszáz forintot kellett kifizetnem érte.

Kecskemétről egyéves veszprémi kitérő következett. Horváth Jenő, Horvay István barátságának köszönhetően ráadásul nagyszerű feladatok sorát kapta. Volt Oresztész, Apáczai, Turai a Játék a kastélyban, Chance Wayne Az ifjúság édes madarában. Ekkor már a Nemzetibe hívták, de ő Angyalföldet, a József Attila Színházat választotta. Tíz évig tartozott oda.

– Csodás csapat volt abban a pesti-vidéki színházban, amely egyúttal politikai büntetőtábornak is számított. Szemes Mari, Bodrogi, Kaló, Mádi Szabó, Gobbi és a többiek társaságában dolgozni, létezni önmagában életre szóló élmény, és jó iskolának számított – vallja a hetvenéves művész, aki itt újra főszerepet játszhatott Shakespeare Makrancos Katájában.

Majd jött a Hevesi Sándor téren a Nemzeti. A Káin és Ábel Cserhalmival, no meg Illyés Különce, Shakespeare Téli regéje és Büchnertől Danton halála. Közben forgatott; mások közt Várkonyi Zoltánnal, aki a Vígbe csábította.

– Nagyon befogadtak. Emlékszem, a Pestiben Mrozek Tangójában Págerrel, Darvassal, Gobbival, Ruttkaival, a fiatal Gálffival és Eszenyivel játszhattam együtt. Megkaptam a Don Carlosban Fülöp király szerepét is. A Szent István körúti épületre úgy emlékszem, mint valami templomra – fűzi hozzá Szilágyi, aki Latinovits Zoltánnal és Somogyvári Rudolffal őszinte, mély barátságot ápolt, és – ahogy mondja – „semmilyen szakmai féltékenységre nem emlékezem”. Maga is átjárt a hírneves Fészek Klubba, bár epésen megjegyzi: ő inkább baráti körben, otthon szeretett kártyázni.

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

SZÖVEG: SZABÓ ZOLTÁN ATTILA, FOTÓ: DIÓSI IMRE