Fliegauf Bence: Mintha az országon belül lenne egy másik ország

Fliegauf Bence Csak a szél című, a berlini filmfesztiválon nagydíjjal kitüntetett filmje abszolút nem akar hatásvadász lenni, egyszerűen csak kegyetlenül realistán mutatja be a hazai cigányság félelmeit. Nem történetfestés, de nem is kommentár. Mesterien minimalista, mégis zsigerig ható művészi képet mutat a hazánkban uralkodó társadalmi és szociális problémákról.

Új fejezet nyílt 2008-ban a magyar kriminalisztikában, amikor egymás után több roma család ellen támadást indítottak ismeretlen tettesek. Közel egy év alatt kilenc helyszínen csaptak le, és hat embert megöltek. 2009 augusztusában a rendőrök elfogtak négy feltételezett tettest, tárgyalásuk azóta is folyamatban van. Fliegauf Bence rendező fejében a sorozatos tragédiák hatására született meg a Csak a szél című film alapjául szolgáló víziós történet.

– Mindig is izgatott, hogy jó lenne valamilyen módon reflektálni a társadalmi kérdésekre – fejtette ki. – Az eset felkavart, ahogy gondolom, minden jó érzésű embert, és úgy éreztem, tennem kell valamit. Mivel rendező vagyok, elég egyértelmű volt, hogyan szólalhatnék meg.

Az alkotáshoz amatőr szereplőket választott, a mellékszereplők között viszont hivatásos színészek is feltűnnek, szintén tökéletesen belesimulva a megjelenített nyomorult világba.

Mindenki áldozat

A Csak a szél című film a cigánygyilkosságok idején játszódik, és egy olyan család tagjainak egy napját mutatja be, akiknek a szomszédját kivégezték. Kora reggel van, az anya, Mari (Toldi Katalin) hideg kávéba kenyeret tépked, megeteti magatehetetlen apját (Toldi György, aki tényleg Katalin apja), aztán felkel a kamaszlánya, Anna (Lendvai Gyöngyi) is, aki összegumizza fekete haját, megmosakszik a lavórból, és útnak indul. Utoljára a legkisebb gyereket, Riót (Sárkány Lajos) veti ki az ágy. Öblít egyet a műanyag flakonból fogmosás gyanánt, majd belenyúl az edénybe egy tegnapi tyúknyakért, és azt majszolja. A film ezekből a mindennapos rutinokból nő ki, ebből vezeti le aztán az ország talán legnagyobb jelenkori tragédiáját, egy egész társadalmi csoport leszakadását. Ahogy a reggeli készülődésüket figyeljük, rögtön részesei leszünk az életüknek. Nem maradunk külső szemlélők, a közeg foglyaivá válunk, engedelmesen követjük a szereplőket, akárhová mennek. Az anya először közmunkára, aztán takarítani, a lány iskolába, a kisfiú pedig csavarogni. Nehéz elkapni a tekintetüket, mert a szemüket állandóan lesütik. Ösztönösen elbújnak, rejtőzködnek a hétköznapi rasszizmus elől. Anna próbál észrevétlen maradni, és kimaradni minden balhéból. Hiszen ő is egy áldozat, aki a túlélésért küzd.

A történet lassan bomlik ki, csak az utolsó szakaszban, a végzetes percekben gyorsulnak fel az események. A filmben a vágások, a természetes zörejek és hangok, az arcokról és szereplőkről készült sok közeli felvétel mind ugyanazt szolgálja: emlékeztet arra, hogy emberekről, egyéni sorsokról van szó. Beesteledik. Kutyaugatás szakítja meg az éjszaka komor csendjét, aztán egy autó moraja zúg. A legkisebb fiú kipattan az ágyból, mert nagyon megijed. „Csak a szél, fiam, feküdj vissza!” – mondja az anya. Ezzel a drámai képpel zárul az alkotás.

SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: PRODUKCIÓ

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.