H ajdu Steve a színész hiúságáról, a hazugság legfelső csúcsáról és a nem létező, mégis működő műfajról

Igazi mókamester. Tekintetéből derű és nyugalom árad. Hajdu István, művésznevén Hajdu Steve a szavak nagy játékosaként nem rejti véka alá a véleményét. Egyedi játékával megbabonázza és mosolyra fakasztja közönségét. Különleges egyéniség, aki mellett egy percig sem lehet unatkozni.

– A Music FM Önindító című műsorával próbálod a szürke reggeleket élvezhetőbbé tenni. Ennyire közel áll hozzád a rádiózás?

– A főiskolán már próbálkoztunk rádiójátékokkal, de a rádiózás komolyabb oldalát csak most ismerhettem meg igazán. Beugróként persze már vezettem egy-két reggeli műsort, ám az össze sem hasonlítható a mostani feladatommal. Nagyon örülök, hogy a sors megajándékozott ezzel a lehetőséggel. Mindennap új témát dolgozunk ki Harsányi Leventével, Pordán Petrával és kedves író barátunkkal, Bús Gábor Olivérrel. Nagyon élvezem ezt az új feladatot.

– A színházzal kapcsolatban is mindig valami új műsoron töröd a fejed. Most éppen min?

– Kálloy Molnár Péter barátommal egy közös zenés műsoron dolgozunk, egy igazán magyaros Blues Brothers lesz. Nyolc éve tervezzük. Nem az amerikai alkotást akarjuk utánozni, a dalok mellé a hazánkra leginkább jellemző komikus jeleneteket szeretnénk megjeleníteni. A darab annyiban hasonlít az eredetire, hogy ugyanarról a vágyról és életérzésről mesél. Valószínűleg július végén mutatjuk be Zalaegerszegen.

– Miért nem a fővárosban?

– Tompa Gábor rendezi a darabot, akinek saját produkciói vannak a zalaegerszegi szabadtéri színházban, a Kvártélyházban. Később persze szeretnénk a fővárosban több helyen is bemutatni. Kálloy Molnár Péterrel Debrecenben egy gimnáziumba és színjátszócsoportba jártunk. Nagyon sok amatőr előadásban szerepeltünk, később pedig rengeteg darabban dolgoztunk együtt. Nagyon régi barátság a miénk.

– Úgy tudom, neki köszönheted a nevedet is.

– A Steve még a középiskolában ragadt rám, angolórán mindenkinek ki kellett írnia, hogy angolul hogy hívják. Így lettem Istvánból Steve. Aztán Kálloy Molnár Péter mindig így hívott, és aztán rajtam maradt ez a név.

– Mi a helyzet a Könnyű esti Sértés nevű színészzenekarral, amelyben nagy sikerrel basszusgitározol?

– A zenekar megalapításának gondolata 1999-ben jutott eszünkbe. Az akkori alkalmi együttes formálódott, bővült néhány hónapig, és végül egy vígszínházi koncert keretében alakult meg. Rengeteg fellépésünk volt az elmúlt évek során, de az a probléma, hogy a tagok nagyon el vannak havazva, mindenki rengeteg helyre jár fellépni. A POSZT-on játszottunk volna, de Fesztbaum Bélának akkor kezdődött a próbahete a Vígszínházban, és nem tudta vállalni a felkérést. Emiatt gyakorolni is már csak akkor jövünk össze, ha koncertre megyünk. Ebben az évadban erre még nem volt lehetőség.

– Akkor az utóbbi időben nem születtek új szerzemények?

– Több mint egy évtizedes fennállásunk óta mindössze egy saját számunk született, Fordított blues a címe, Béla írta. Ezt mindig nagy lelkesedéssel játsszuk a koncertjeinken, de arra már tényleg nincs időnk, hogy saját dalokon töprengjünk. Rockot és bluest játszunk, andalító dalokat, magyar és külföldi feldolgozásokat, jobbára a barátaink előtt, akiktől elvárjuk, hogy táncoljanak a számainkra…

– Annak idején tudatosan választotta a színészi pályát?

– Tudatosan vagy sem, ezt már nem tudom megmondani. Drámatagozatos gimnáziumba jártam, és ezzel egy időben elkezdtük az amatőr színjátszást is. Ennek hatására annyira leromlott a tanulmányi átlagom, hogy számomra csak egy esély maradt, a Színművészeti Főiskola. Minden más egyetemen vagy főiskolán kemény ponthatárokat kellett elérni, itt viszont csak magamra kellett számítanom. Gyakorlatilag minden főiskolai osztálytársam bukdácsolt a gimnáziumban, köztük Kálloy Molnár Péter, Schell Judit, Gubás Gabi, Szabados Mihály, Hajdú Szabolcs filmrendező. Igazából, egyikünkből sem lett semmi – mosolyog.

SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: FALUSI KATA

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.