Cserje Zsuzsa temérdekszínházi tevékenységet kipróbált

Cserje Zsuzsa színésznő volt Kecskeméten, fellépett az Irodalmi Színpadon, dramaturgoskodott a Népszínházban, hosszú ideig kritikákat, interjúkat írt, húsz produkciót rendezett, fesztiválokat szervezett. Most éppen gombamúzeum alapításán fáradozik. Két színésznőnek, Szandtner Annánakés Szamosi Zsófiának az édesanyja.

– Bölcsészkart végeztél, és utána még színházelméletet is a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Mi akartál lenni eredendően?

– Eredendően színésznő akartam lenni, és ezért mindent meg is tettem. Öt éven át jelentkeztem megszállottan a főiskolára, de nem vettek fel, így két év múlva elmentem a Nemzeti Színház Stúdiójába.

– Ez a sokak által dicsért BodnárSándor által vezetett stúdió volt?

– Igen, ez volt az első, a nagy osztály, Bánsági Ildikóval, Martin Mártával, Faluhelyi Magdolnával, Hámori Ildikóval, Lukács Sándorral, Ujlaki Dénessel. Remek csapat volt. Szinte mindenki színházi ember lett. Kivétel például Valachi Anna, aki József Attila-kutató lett. Révész Géza viszont vendéglátós lett, és a stúdió tízéves évfordulójára rendezett nagy bulit ő állta. De csak egy évig voltam a Stúdióban, mert jelentkeztem vidékre színésznek. Először Veszprémbe, ahová olyan ösztöndíjat hirdettek, hogy mindent kell csinálni, játszani ugyanúgy, mint jegyet szedni. Végighallgattak tőlem verset, monológot. Azt mondták: „Nagyon jó, de sajnos, már betelt a létszám”. Ekkor elkezdtem őrjöngeni, mert elég indulatos természet vagyok, és megkérdeztem, minek rendeltek akkor le Veszprémbe meghallgatásra. És Turián György, egyike azoknak, akik meghallgattak, ott rögtön megesküdött, hogy bárhol lesz is a jövőben, oda fel fog venni. Átment Kecskemétre. Amikor olvastam, hogy ő lesz a kecskeméti Katona József Színházfőrendezője, levélben emlékeztettem erre. Betartotta a szavát: szerződtetett. A legendás korszakban kerültem a kecskeméti színházba, amikor Radó Vilmos igazgatta. És Latinovits-csalis játszottam a Liliomban, igaz, csak egymondatos szerepet. Azt mondtam a Latinovits által alakított Liliomnak,mint cselédlány, hogy „Liliom úr, Liliom úr, adja vissza a zsebkendőmet!”

– És volt nagyobb szereped is Kecskeméten?

– Egy csomó nagyobb szerepem volt, három évig játszottam ott. Pap Károly Mózesében én voltam Cippóra, a feleség, Szilágyi Tibor volt Mózes. A kaukázusikrétakörben pedig négy szerepem is volt. Három év alatt temérdek epizódszerepet játszottam, főleg komikákat, ezeket szerettem a legjobban. És persze énekeltem az operettekben, a kórusban. Kecskeméten sok rossz rendező volt akkoriban. Ez rettenetesen zavart, mert gimnazistaként rengeteget olvastam színházról, a teljes Korszerű színház-sorozat megvolt. Kikönyörögtem magamnak, hogy hadd legyek rendezőasszisztens is. Ez érdekelt, hiszen sok jó színész volt ott, például Csomós Mari, Dévay Camilla, Udvaros Dorottya mamája, Moór Mariann, de ott volt Sas József és Körtvélyessy Zsolt is. A rendezők szinte semmi instrukciót nem adtak, jóformán csak annyit, ki jöjjön be jobbról, ki balról, én meg buzgón jegyzeteltem, és a próbák szüneteiben elárasztottam az ötleteimmel a színészeket. Azóta is tart a barátság Csomóssal, Szilágyi Tibivel, mert meghallgattak, annak ellenére, hogy egy kis segédszínész voltam. Azonkívül, hogy játszottam, verset mondtam. Egész Bács-Kiskun megyét beszavaltam. Három év után kiemeltek volna színész státusba, de azt gondoltam, nem bírnám elviselni, hogy nekem gyönge rendezők dirigáljanak, úgy gondoltam, ennél én jobban értek a színházhoz. És eljöttem. Jobba Gabi, akivel szintén Kecskeméten barátkoztam össze, hitegetett, hogy majd odavesznek az akkor alakuló 25. Színházba. Táncos státusba kerültem. Nagyon vicces volt. Szigeti Károly rendezte Németh László Gyász című darabját Berek Katival a főszerepben. Ez monodráma volt, körülötte siratóasszonyok. Rajtam kívül négy olyan lány, akik tudtak mozogni, mert tényleg táncosok voltak. Állandóan cseszegettek, mert nagyon trampli mozgásom volt. És akkor úgy gondoltam: ilyen blamát nem vállalok. Verset mondani tudtam, és éppen elhívtak az Irodalmi Színpadra egy nagy költészeti műsorba. Így a 25. Színházban otthagytam a próbákat, és felmondtam. Mindenki fellélegzett, hogy a Cserje nem fog táncolni. Az Irodalmi Színpadon először DevecseriGábor Bikasirató című műsorában léptem fel. Együtt szerepeltem Gábor Miklóssal. Ott, az Irodalmi Színpadon jöttem rá, hogy én inkább dramaturg, rendező lennék, és akkor jelentkeztem az ELTE Bölcsészkarára magyar-népművelés szakra, levelező tagozatra. Így az egyetem mellett több mindent csinálhattam, például felléphettem továbbra is az Irodalmi Színpadon, ahol újra egy színpadon lehettem Latinovits Zoltánnal. De mivel státusba nem tudtam bekerülni, jelentkeztem a Honvéd Művészegyüttesbe. Fel is vettek, de táncdalénekesi státusba. Mondták, hogy versmondóra van ugyan szükség, de most éppen egy táncdalénekes ment el, és csak az ő helyére tudnak fölvenni. A nőnek lett volna még két előadása, ezekbe kellett beugranom katonai témájú táncdalokat énekelni. És én ezen a két estén el is énekeltem azokat a dalokat. Képzelheted! De később már versműsorokban szerepeltem két évig. Éppen Petőfi-év volt! Onnan visszamentem az Irodalmi Színpadra, aminek közben Radnóti Színpadra változott a neve. Versmondói státus azonban ott sem volt, így rendezőasszisztensnek vettek fel. Közben elvégeztem az egyetemet, és azt gondoltam, hogy ez szép dolog, de akartam valami színházi végzettséget is. Akkor indult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a színházelmélet-dramaturg szak, és arra jelentkeztem.

– De közben még kritikákat is írtál.

– Ezt akkor kezdtem, amikor még a Honvéd Együttesnél voltam. Kitaláltam, hogy én nagyon értek a színházhoz, ezért kritikát is kell írnom. Bementem a Színház című folyóirathoz, és a főszerkesztő-helyettes, Csabainé Török Mária azt mondta, hogy próbálkozzunk. Nagyon előkelő dolog volt, hogy korábban Kecskeméten segédszínész voltam, majd én írtam a kritikát Ruszt József kecskeméti III. Richard előadásáról. Tizenöt évig írtam a Színház című lapba. De amikor már Debrecenben dramaturg lettem, többé nem írtam kritikát, csak portrét, alakítás elemzéseket, mert azt gondoltam, ha az ember színháznál dolgozik, akkor ne írjon másról kritikát. Debrecen után a Népszínházban dolgoztam tíz évig,mint dramaturg.

SZÖVEG: BÓTA GÁBOR, FOTÓ: DIÓSI IMRE

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.