Szandtner Anna jókat játszik az Örkényben, mellette koncertszínházat készít gyerekeknek és sok nyelven énekel
Több komoly díj és színházi elismerés után egyszer csak hátat fordított a színházi világnak. De nem bírta sokáig. Vett egy mély levegőt, és ismét fejest ugrott a szakmába. Több mint három éve erősíti az Örkény István Színház csapatát, ahol sokat játszik, nem kevés főszerepet. Szandtner Anna az Anemona énekeseként is új világot fedezett fel magában. Számára ez a két szerep csak együtt működik.
Bővebben... 
|
Vida Péter eredetileg bohóc akart lenni, de egy lány kijelentette, hogy akkor nem lesz a felesége
Száz év pesti kabaréját idézi meg a Thália Színház Bombaüzlet?! című produkciója, amelynek szereplőgárdáját Vida Péter is erősíti. Kecskeméten közben Halmos Aladárt, az irattár vezetőjét alakítja a Meseautó című zenés darabban. Februárban pedig óriási meglepetés érte, amikor neki ítélték a Thália Humorfesztivál előadói díját.
Bővebben... 
Ladinek Judit sikerrel jár Mrs. Banksként a női energiájával, az Anna Kareninában pedig elő kell vennie a rossz énjét
Egy újság a címlapján tudatta: „Ladinek Judit folytatja a Macskákat". A Madách harminc éve játszott előadása ugyanis megújul, a színésznő pedig márciustól Bombalurina szerepében tűnik majd fel. Emellett a színház legsikeresebb darabjaiban is látható. Hihetetlen temperamentumával és kisugárzásával pillanatok alatt elvarázsol.
Bővebben... 
Kökényessy Ági szereti, ha nagyon nagy lelki mélységeket és magasságokat járhat be egy szerepben
Maga a temperamentum. A végtelenségig eredeti, spontán, sokszínű, eleven, magával ragadja az embert. Kökényessy Ági az Újszínházban bemutatott Jézusfaragó emberben, az Ábelben és az Árva Bethlen Kata című, kétszereplős történelmi játékban lubickol, miközben a Madáchban és az Éless-Színben is feltűnik. Olyan feladatra áhítozik, amelyben katartikus élményt nyújthat a színen. Bővebben... 
Gubík Ági elementáris, ősi ösztönökkel közeledett a színészethez a pozsonyi főiskolán
Pusztán a kisugárzásával, szavak nélkül is a hatalmába kerít. Gubík Ági Szlovákiában kezdte a pályafutását, első magyar filmszerepével, a Pánik című film Zsuzsijaként rögtön helyet követelt magának a hazai filmszínészek között. Nem volt egyszerű találkozót megbeszélni vele, hiszen a Hacktion című sorozat forgatásai miatt az utóbbi négy hónapban szinte ki sem mozdult a stúdióból.
Bővebben... 
|
|