Életének 67. évében, április 29-én súlyos betegségben elhunyt Pethes Csaba színművész – közölte a Pepita Magazinnal bátyja, Petes Sándor. A szinkronszerepeiről is ismert művész hamvait május 14-én 14 órakor a pestszentlőrinci Árpád-házi Szent Margit-plébániatemplomban (Budapest XVIII., Fogarasi út 16.) helyezik örök nyugalomra.
Emlékére az alábbiakban teljes egészében közöljük a Pepita Magazin 2011. októberi számában közölt interjúját.

Kézdy György (1936. február 14–2013. február 8.)

 

Magával és a világgal folyamatosan viaskodó, gyakran perben álló, zsörtölődő, morgolódó színész volt Kézdy György, aki önként távozott az életből. Olyan művész, akinek baja volt az alkatával, szétálló, nagy fülével, nem kimondottan Rómeó szerepére predesztináló termetével, rekedtesen jellegzetes, mégis zengzetes hangjával.

Hollósi Frigyes (1941. április 21.–2012. december 5.)

 

Voltak színei, de a színpadon sohasem színezte túl a jelenéseit. Mindig tudta, hol a határ, de ha arra volt szükség, bátran feszegette. Hiányzott belőle a ripacsösztön, nem mutogatta magát, mégis amikor egy szerep azt igényelte, tudott harsány is lenni. Belülről építkezett, de nem úgy, ahogy azt egy steril közegből érkező, színésszé lett úrifiú tenné, aki előregyártott panelekből, látott-hallott élményekből rakosgatja ki a színjátékosi puzzle-t. Hollósi Frigyes sokat tapasztalt, az élet nevű szerencsejátékot fonákjáról is ismerő, jó értelemben vett vagányként közelített a művekhez, figurákhoz, karakterekhez.

93 éves korában elhunyt Bakó Márta, a József Attila Színház örökös tagja – adta hírül ma a József Attila Színház.
Bakó Márta 1920. április 9-én született Budapesten. 1942-ben végzett a Színművészeti Akadémián, majd a Nemzeti Színház tagja volt 1945-ig. Az 1946/47-es évadban a Vígszínházban szerepelt, utána 1954-ig – politikai okokból – nem kapott feladatot egyetlen színházban sem. 1951-ben kitelepítették. 1954-ben kapott újra szerződést a József Attila Színházban. 1955-től 1956-ig a kecskeméti Katona József Színház, 1956-tól haláláig pedig a József Attila Színház társulatának tagja volt. 2005-ben lett a színház örökös tagja.
Számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. Életéről könyvet írt: Rosszkor születtünk címmel, a kötet 1991-ben jelent meg. 1980-ban Szocialista Kultúráért díjjal tüntették ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét 1995-ben kapta meg. 1994-ben a Gobbi Hilda által alapított, az epizodisták számára odaítélt Aase-díjat vehette át. 2005-ben a József Attila Színház nívódíjával tüntették ki.
A Pepita Magazinban utoljára 2011 novemberében olvashattak vele interjút. Emlékére ezt most teljes terjedelmében közzétesszük.

Vallai Péter (1946. november 25.– 2012. november 7.)

Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész., a Nemzeti Színház társulatának tagja. Szerdán, 71 éves korában érte a halál.
Másfél éve mesélt az életéről a Pepita Magazinnak. Dőltek belőle a sztorik. Emlékére most teljes terjedelmében közöljük a 2011 júliusában megjelent cikkünket.

Hetvennégy éves korában, keddre virradóra elhunyt Gruber Hugó Jászai Mari-díjas bábművész, szinkronszínész.

Széles skálájú karakterszínészként tartották számon az elmúlt 50 évben a Budapest Bábszínház társulatának tagjaként, és szinkronszínészként is szép ívű pályát futott be.

Emlékére teljes terjedelmében közöljük a Pepita Magazinnak adott interjúját, amely a lap 2011. májusi számában jelent meg.

(1934. december 9. – 2011. december 30.)

Hetvenhét esztendősen meghalt Garas Dezső, Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze, akit a publikum „a Garasnak” hívott, és ez ugyanúgy márkanév volt és lesz, mint „a Major, a Hofi” vagy „a Kállai”. Hetvenéves koráig hegyeket hordott el a hátán, színházi előadásokat, filmeket lehetett rá építeni. Aztán már csak kis szerepeket vállalt. Nem csinált titkot belőle, hogy fogytán az ereje. Vesebetegsége cudarul megkínozta, borzasztó sovány volt. Gyakran mintha már lemondott volna mindenről, legyintett az egész világra, de aztán tett egy erőteljesen fanyar megjegyzést, a szeme pajkosan megcsillant, és úgy lehetett érezni, hogy megint minden rendben van.

Hubay Miklós ((1918. április 3.–2011. május 7.)

Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista, tanár. Hatalmas tudásán kívül irigylésre méltó volt a belső derűje.

• 
•  

Kevés annyira lelkes, művészet- és kultúrabolond embert ismertem, mint amilyen ő volt. Már nem járt könnyedén, látása pedig igencsak megromlott, de még mindig temérdek premieren ott ült, és a szünetekben, mint egy heves kamasz mesélte, melyik színházban fordult meg, mit olvasott, mit csinál éppen most. Nem volt túl kritikus, szerette a művekben és az emberekben megkeresni azt, ami jó, szeretett rajongani, legszívesebben behabzsolta volna a világ kultúráját. Olyan volt a lakása, mintha könyv- és festményraktár lenne. A régi típusú, nagy termekben könyvek hada hevert halmokban a földön is, és bármelyikről, amelyikre a tekintete vetődött, volt minimum egy története. Kifogyhatatlan mesélő volt, imádta terjeszteni a kultúrát, úgy én soha nem jártam nála, hogy ne ajándékozott volna meg több kötetével is. Van belőlük jó néhány, mert grafomán volt, ráadásul nem is csak egy műfajhoz vonzódott. Jellemző rá a naplójegyzeteiből a következő idézet. „Öntelt Harpagon, újabb és újabb jegyzeteket dugdosok a pattanásig tele nájlonszatyrokba, kofferokba, irattartókba, amelyeknek mindenikére egy-egy megírandó dráma, esszékötet, regény címe van felírva. Szépen tollasodom.” Hát, sajnos, tovább már nem tollasodik.