Fotó: Lisztes Edina
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a színpadon is elemében van, egyre több szerep találja meg.
– Nemrég ért véget a Most vagy soha! film forgatása, amiben Te alakítod Petőfi feleségét, Szendrey Júliát. Mennyire hangsúlyos a filmben a „feleségek felesége” figurája?
– Nagyon sokat olvastam és izgalmas podcasteket hallgattam róla. Szendrey Júlia karakterét, sorsát mélyebben megismertem, tanáraimtól is kértem segítséget. Bár érdekes, hogy Szendrey Júlia szála a filmben fiktív. A történet egy napot ölel fel, március 14. estétől március 15. estéig, és nem tudjuk, hogy ekkor pontosan mit csinált. Túlzottan érdekfeszítő azt hiszem nem lenne a film, ha csak otthon ülne és várna. A kalandfilm jelleget Júlia alakja és a fikciós motívumok is erősítik, például amelyben egy titkos rendőrség a márciusi ifjak tevékenységét akarja megakadályozni. Nagyon izgalmas dolgok történnek Júliával, rosszfiúkkal kerül összetűzésbe. Kemény csajként lép fel egyes szituációkban, annyira látványos módon, hogy kaszkadőrös és verekedős jelenetek is vannak. Megterhelő, fizikai munka is volt azért ez, de nagyon élveztem.
– Számodra mitől volt izgalmas ez a figura?
– Júlia egy olyan nő, aki nem szeretne otthon ülni és beletörődni, hogy nem vehet részt a forradalomban, szeretne aktívan részt venni az eseményekben. Szerethető benne az is, ahogy félti az ifjakat, és a férjét. Erős, kemény női karakter, nekem nagyon szimpatikus, remélhetően a nézőknek is az lesz.
– Az Együtt kezdtük című filmed most megy a mozikban, ami egy felnövéstörténet. Egy osztálytalálkozó köré szerveződnek az események. Közvetlenség, életszerűség árad a vászonról. Tényleg ilyen jó hangulatú volt a forgatás?
– Nyolc másik fiatal színésszel játszom együtt. Nagy biztonságérzetet adott az, hogy öten már régről ismerjük egymást, osztálytársak voltunk. Szoros köztünk a viszony, mindent meg tudtunk beszélni a forgatás alatt, kinek mi a tapasztalata. Nekünk, fiataloknak az Együtt kezdtük az első nagyjátékfilmünk volt. Leköltöztünk egy hónapra Balatonra, ott éltünk, ahol maga a forgatás zajlott, családias volt a hangulat. Nagy öröm, hogy a filmről remek visszaigazolásokat kaptunk, sokan elismerték a játékunkat, kiemelve a természetességet. A történetben szereplő idősebb, régebb óta pályán lévő színészeket a színpadról vagy az egyetemről ismertem. Mucsi Zoltánt például a Kartonpapa próbafolyamata alatt ismertem meg.
– Mucsi Zoltán az Együtt kezdtük filmben egy apafigura, ahogyan a Szkéné Színházban látható közös darabotokban, a Kartonpapában is az.
– Igen, ebben a darabban az apa egy hatalmat leképező figura, aki ugyan már halott, de még mindig mozgásban tartja az eseményeket, sakkban tartja az egész családot. Annyira félt a család ettől az apától, hogy kivágták kartonból, hogy mindig velük, köztük legyen. A Szkéné előadásában Udvaros Dorottyával, Scherer Péterrel, Parti Nórával, Varga Ádámmal játszok együtt. Scherer Péter az apukám, Parti Nóra pedig az anyukám a darabban, amiben egyébként minden egy ebéd köré szerveződik. Az én karakterem egy lázadó, aki bojkottálja a Kartonpapát. Igaz, hogy sokat lehet nevetni az előadás alatt, de kőkemény mondanivalója van a hatalomról, és arról, hogy a fiatalok hogyan próbálják megtörni ezt. A novemberi előadásunkra már minden jegy elkelt, de december 11-ére még lehet szerezni helyet.
(fotó: Wojciech Habdas)
– Egy másik darabodban pedig az anya mozgatja a szálakat. A Bethlen Téri Színházban A pillangók szabadok előadásban Hegyi Barbarával és Szántó Balázzsal játszol.
– Az elköteleződés és a szabadságvágy közti dilemma a fő témája a Csiby Gergely rendezésében színpadra állított darabnak. Szántó Balázs egy vak fiút alakít, aki nemrég költözött el otthonról a túlzottan anyáskodó anyukájától, akit Hegyi Barbara játszik. A fiú kialakítja a saját rendszerét, s egyszer csak berobban hozzá az energikus szomszédlány, akit én alakítok. Ez a szabad, csapongó karakter mindenhez hozzáér, folyamatosan beszél és észre sem veszi, hogy a fiú vak. A lesokkolt srácnak azonban szimpatikus ez az energikusság és lendület. Egy szerelem kibontakozásának lehetnek tanúi a nézők. Ebbe lép bele az anyuka, aki nem örül a lány jelenlétének, és megpróbálja szétválasztani a fiatalokat.
– Csak rátok, a három karakterre, színészre fókuszál a darab. Nehezebb így a színpadi jelenlét?
– Sokkal nagyobb koncentrációt igényel és sokkal fárasztóbb is. Minden percben látható vagyok, így egy pillanatra sem lehet leereszteni és engedni a feszített energiából és tempóból.
– A film és a színház másfajta színészi játékot, módszereket kíván? Mit érzel a legnagyobb különbségnek?
– Teljesen más technikailag. Másfajta létezés a kamera előtt mozogni, nagyon kell tudni, hogy mi az, ami jól mutat. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogyan legyél természetes, hogy ne legyél sok, hogyan ne motyogj, de ne is legyél ripacs, ezt még nekem is tanulni, keresni kell. Egy film forgatása alatt egy-egy jelenetet, mozdulatot megcsinálhatsz ötször, hatszor, de a színházban nem, ott egyszeri és megismételhetetlen az adott előadás. A színházban érzed, ha megáll a levegő, ezt nagyon szeretem.
– A fentieken kívül miben láthatunk még a színpadon?
– Tarnóczi Jakab rendezésében a Tarfóban látható A nagy Ibsen-vizsga, amiben apák, fiúk, anyák és lányok haláltáncot járnak. A Játékszínben látható A vád tanúja, amiben egy kicsi, de fontos szerepem van. Emellett pedig egy filmes vállalkozásba kezdtem osztálytársaimmal „Non lieu” néven.
Írta: R. Szabó Zsuzsa
