Széles Flóra: Az álmokat kitartóan folytatni kell!

Pepita Magazin 2022.07.14. "A zene az kell..."

Széles Flóra: Az álmokat kitartóan folytatni kell!

A Jakyll és Hyde-ban Emma szerepében énekelt, a komoly énektechnikai és szakmai tudást igénylő érzelmileg telített dalbetétei lenyűgözőek, ám ez a rendkívüli hang még kicsit beelőzi az egyébként csodaszép Széles Flóra színpadi jelenlétét. Viszont amit elénk tár, az nagyon komoly pályafutást sejtet.

Poggyasz - Cikk közben

– Mikor léptél először színpadra?

– Három éves koromban kezdtem klasszikus balettet tanulni, utána jött a jazz balett, a kortárs táncok, majd a hegedű, kamaszkoromban pedig az ének tanulás. Nagyon sokszor éreztem azt is, hogy ebből nem lesz művészi pálya. Mikor először jelentkeztem a színművészetire, nem sikerült és mivel a tanulás maga mindig fontos volt számomra, ezért a Jogi Egyetemre kezdtem el járni Szegeden. Megmaradtak ugyan zenés fellépéseim, műsorvezetések, de csak hat év múlva próbáltam meg ismét a Színművészeti Egyetemet.

– Fel is vettek! De előtte elvégezted a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát is?

– Majdnem. Néhány vizsga hiányzott. Már az államvizsgánál tartottam. A szakdolgozatomat is megírtam, megvédtem. Mindig éreztem, hogy az nem az én utam. Láttam az évfolyamtársaimat, akik a szabadidejüket is azzal töltötték, hogy utána jártak dolgoknak, folyamatosan nézték a híreket én meg mikor letudtam a vizsgát, szó szerint magam mögött hagytam az egyetemet.

– Vetted már hasznát a jogi ismereteidnek?

– Jobban értem a szerződéseket. Tudom, hogy mit írok alá.

– Hat év után szerencsére visszataláltál oda, ahova mindig is tartoztál. Milyen érzés volt felvételt nyerni, per helyett?

– Az eredményhirdetés estéjén semmit nem aludtam, zsibongtak a gondolatok a fejemben, mérhetetlenül boldog voltam, sőt annyira boldog, hogy szinte sokkot kaptam.

– Mikor jött el az a pillanat, amikor rájöttél, hogy milyen nehéz szakmát választottál?

– Az egyetem első évében végig ezt éreztem. Ez az időszak arról szólt, hogy legalább egy kis magabiztosságot szerezzek. A túl alázatos kategóriába tartoztam, aki egyetlen lépést sem mert megtenni önállóan. A hangom adott egyedül tartást az életemben, az egyetlen vizsga volt, amitől nem féltem. A mesterség órákon szinte bujkáltam, rettegtem attól, hogy meg kell mutatnom magam. Úgy éreztem, hogy biztos nem értékelhető az, amit csinálok. Azt kívántam, bárcsak a háttérből figyelhetném az eseményeket. Dehát ez nem így lett.

– Kik azok, akik sokat segítettek neked ebben az időszakban?

– Novák Eszter, Selmeczi György, ők voltak az osztályfőnökeim. Nem hagyták, hogy elmeneküljek a feladatok elől, pedig próbálkoztam rendesen. Amikor nagyon elgyengültem és egyáltalán nem hittem magamban, akkor Eszter elvitt beszélgetni és a szavai óriási erőt adtak. Elmondta, hogy velem ellentétben ő mit lát bennem.

(fotó: Juhász Éva)

– Mikor hitted el igazán, hogy ezen a pályán helyed van?

– Az Egyetemen, mikor a Koldusoperát játszottuk és Lucy lehettem. Ez volt az első nagy átlépés. Aztán az Operettszínházban a Carousel -Liliomnál éreztem, hogy nagyon kötődök Julie-hoz. Átéreztem, hogyan reagál dolgokra és ez adott egyfajta magabiztosságot. Hajlamos vagyok kívülről nézni magam, ami jó egy ideig, de amikor átengedem magam a jelenetnek, amikor maguktól történnek meg olyan dolgok, amiket nem találtam ki előre, akkor mindig megszületik valami. Azóta bízom abban, hogy érdemes és kell is önállóan gondolkoznom, fel kell vállalnom a véleményemet egy-egy szerepről, vagy jelenetről. Most már azt is megtanultam, ha valamire azt mondják, hogy ez nem jó, vagy azt ne úgy csináljam, ahogy elképzeltem, azt nem kell magamra venni, mert ez egy tanulási folyamat. Nagyon izgalmas az is, amikor mondanak egy instrukciót és még nem tudom, hogy honnan fogom előásni magamból. A Marica grófnőben Lizát játszva éreztem ezt. Liza egy cserfes lány, össze-vissza pattog, hihetetlen energiái vannak és nagyon szenvedélyes. Ezzel szemben én egy befelé forduló típus vagyok, aki hatszor meggondolja, hogy kimondja-e azt, amit gondol és kifejezetten szeret egyedül lenni. Liza az ellentétem. Azt az energiát, amivel ő létezik, nekem tudatosan kell előtornáznom magamból.

– A Jakyll és Hyde-ban Emmát játszod. A szólód után már tudtam, hogy beszélgetnünk kell. Az önfeláldozást fémjelző tiszta szív, tiszta hang, magával ragadó volt!

– Emma a megtestesült szeretet. Nincsenek benne kérdések, nincs benne ítélkezés. Nekem nagyon megható volt, hogy kimondja Jakyllnek, hogy bármit csinálsz, bármi történik, te az én szerelmem vagy. Nemcsak a szívemmel szeretlek, hanem ez egy döntés. Teljes mértékben tudtam ezzel azonosulni. Azt gondolom, ha igent mondanék valakinek, akkor azt nagyon komolyan is gondolnám, bármi történne, kitartanék amellett az ember mellett. Ez a házasság lényege.

– A történetben van egy másik nő is. Azt is tolerálnád?

– Igen. Úgy gondolom, hogy bármilyen jól működő és szeretetteljes kapcsolatban is élünk, bármikor találkozhatunk számunkra különleges emberekkel. Ebben nincs semmi különös, ez természetes. Az a lényeg, hogy egy ilyen találkozás után milyen döntéseket hozunk, kezdünk-e ezzel az érzéssel bármit is. Jekyll-nek nagy találkozása van Lucy-val de ő nem árulja el Emmát. Azt Hyde teszi. Emma pedig soha nem vájkál Jakyll tőle távol töltött perceiben. Emma szóló dalában ki is mondja, hogy rám nézel, de nem látsz engem, szólok hozzád, nem szólsz vissza. Mégsem kérdez semmit, amilyen csendben bemegy a laboratóriumba, ugyanolyan csendben távozik. Tulajdonképpen az esküvőre is úgy megy el, hogy nem volt rendben a kapcsolatuk, mégis ott van és megvédi az apjával szemben is a szerelmét.

(Fotó: Art&Lens Photography)

– Van szerepálmod?

– Igen! Eliza Doolittle, a My fair Ladyből. Izgat, hogy színészként a teljes szélsőségek felé is el lehet menni. Diák színjátszós koromban már játszottam Elizát. Kíváncsi lennék, hogy most hogyan fogalmaznám őt meg?

– A színész szerepe egyfajta alkalmazotti szerepkör. Fogod tudni játszani egy életen át?

– Nekem ezzel sosem volt problémám. Már a balettórákon megtanultam, hogy amit a mester mond, az úgy van. Ez az alárendeltség, ami a rendező és a színész között megvan, engem sosem tudott bántani, vagy zavarni. Egy próbafolyamatot amúgy is tapogatózva kezdek, vagyis még jól is esik, ha fogva van a kezem. Később, amikor már beindulnak dolgok és rálátok a darabra és a szerepemre, akkor szoktak nálam beindulni az ötletek. Annyira szerencsés voltam, hogy ebben eddig még mindig partner volt a rendező.

– Van olyan tulajdonságod, amelyben segítenek a szerepek?

– Sok félsz van bennem. Még mindig vannak olyan napjaim, amikor visszaszívódok önmagamba. Ezen nagyon tud segíteni ez a pálya. Hogy kiegyensúlyozott lelkiállapotban létezzek. Amúgy nagyon türelmes vagyok. Valahogy megérkeznek hozzám a dolgok. Megérnek. Én meg kivárom és észreveszem azokat. A helyzeteket is észreveszem. És azt is, amikor lépnem kell. Így jött el az idő arra, mikor újra felvételiztem a Színművészetire. Éreztem, hogy abban az évben mindenképpen be kell adnom a jelentkezésemet. Játék közben is voltak ilyen bevillanásaim, ezek hirtelen ötletek, de általában jól sülnek el. Éppen Homonnay Zsolttal próbáltam a Jakyll és Hyde-ban – pedig amúgy Dolhai Attila a partnerem - Emma szóló dal- jelenetét. A dal végén Emma el akar menni, de Zsolt megfogta a kezemet és azt énekelte, hogy ne hagyj el, szeretlek. Nem gondolkodtam, hanem odahajoltam és megcsókoltam, mert akkor azt úgy éreztem. A rendező és Zsolt is azt mondta, hogy ugyan nem gondoltak erre, de dramaturgiailag is nagyon jó az ötlet.

– Ha valaki gyerekkorodban megjósolja neked, hogy ekkora sikered lesz, mondjuk Emmaként, elhitted volna?

– Azt nem tudom, de ha igen, akkor biztos sokkal könnyebben zajlott volna a kamaszkorom. Mikor nem vettek fel, teljesen elveszítettem a hitemet magamban, úgy éreztem, hogy alkalmatlan vagyok erre a pályára és senkinek nem fogok kelleni. Ezért üzenném mindenkinek, hogy ha valami nem sikerül elsőre, az nem azt jelenti, hogy azonnal fel kell adni és egy teljesen más dologba kellene belekezdeni. Sőt, tilos! Az álmokat kitartóan folytatni kell...

Írta: Tarnócai Éva

(Borítókép: Art&Lens Photography)

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 5
mbvk 2
mbvk 8

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 3
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 8

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 1

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 4
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 5

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...