Balázsovits Lajos: Magyar színpadon akarok magyar színész lenni

Pepita Magazin 2022.07.06. Járt ösvény

Balázsovits Lajos: Magyar színpadon akarok magyar színész lenni

Balázsovits Lajos a Nemzet Színésze! 1946-ban született Nagykanizsán. 1969-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ugyanabban az évben csatlakozott a Madách Színház társulatához. 1974-től a Vígszínház, 1979-től a Mafilm társulatát erősítette. 36 évesen Balázs Béla-díjat kapott, 41 évesen érdemes művésznek választották. Újra a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Húsz éven át volt a budapesti Játékszín igazgatója. Hét éve örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, két éve Nagykanizsa díszpolgára.

Poggyasz - Cikk közben

A palacsintás király Éliás királyfijaként szerettem bele először Balázsovits Lajosba. Annyira irigyeltem Detre Annamáriát, hogy Dínom-dánom ország trónörököse a szép, fiatal királyfi feleségül vette.

– Hogy van drága Művész úr?

– Mindig a koromhoz és az egészségi állapotomhoz igazítom az életemet. Most kicsit jobban vagyok, de nem szabad sokat beszélnem.

– Ez a díj óriási dolog! Szívből gratulálunk!

– Köszönöm. Különösen értékes a számomra, mert ezt a díjat egy komoly szakmai kuratórium hozta és nem egy pillanatnyi politikai szél fújta az ölembe. Tudom, hogy kik ennek a nagyon tiszteletreméltó társaságnak a tagjai. Nagyszerű dolog volt, hogy Schwajda György megalapította ezt a díjat azzal a céllal, hogy legyen egy olyan életműdíj, amelyet elismerésre méltó kollegák ítélnek oda, az általuk megbecsült kollegának. Tizenkét színésznél biztos sokkal többen megérdemelnék ezt a kitüntetést.

– Utazzunk egy kicsit! Majdnem 40 évet vissza az időben. 1981. Ricardo Fontana atyát, egy jezsuita papot játszik A Helytartó televíziós változatában, amikor a katolikus egyház elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy szót emeljen a zsidók náci üldöztetése ellen. Ugyanebben az évben Ezüst Medve díjat kapott Örkény Requiemjének forgatókönyvéért a rendező Fábri Zoltán. Ön egy politikai okokból bebörtönzött kommunista ifjúsági vezetőt alakít, Pistát, aki egy jelenetben végigfut egy hídon és ennek kapcsán testnevelő édesapám megjegyezte, hogy Önnek van a színészek közül a legatletikusabb mozgása.

– Ezt örömmel hallom, jól esik! Mindenféle mozgásóránk volt a főiskolán. Sokat sportoltam, lovagoltam. Összetett dolog ez, hogy ezekből a sportmozgásokból ki mennyit sajátít el, az részben alkati kérdés. Hogy papot játszom, kanonokot, katonát, minisztert vagy börtönlakót, számomra mindegyik egy szerep, feladat. Nem szeretek nosztalgiázni. Soha nem nézem meg a régi filmjeimet. Ezer éve nem is láttam őket, kizárólag akkor szaladok bele egyik, másik filmembe, ha valamilyen jubileuma van. Körülbelül 80 tévéjátékot, tévéfilmet forgattam. Túlságosan kritikus szemmel néztem magam mindig, mai szemmel bizony megmondanám magamnak, hogy ezt most hogyan csinálnám.

– A közönség egészen mást lát, mást néz egy filmben, mint Ön.

– Persze, mert a közönség mindent túlmisztifikál. Nekünk ez ugyanolyan természetes, - ha pap vagyok, vagy illegális kommunista rab, - mint mondjuk a fogtechnikus számára, hogy éppen miből és kinek készíti a koronát. Itt is, ott is a kész mű meghálálja a munkába épített kreatív energiát. Ez is, az is egy szakma. Olyan ez, amikor egy költőt megkérdeznek arról, hogy mit élt át, mikor azt a bizonyos költeményt írta. Például mit érzett József Attila, az Óda írása közben annál a sornál, hogy .. Itt ülök csillámló sziklafalon? A titkokat sosem tudhatjuk meg. Vannak kollegák, akik szeretnek és tudnak a lélektani háttérről írni. Ha fellapozza Gábor Miklós, Latinovits Zoltán írásait, akik saját szerepeiket is elemzik benne, vagy Luis Bunuel Utolsó leheletem című önéletrajzát elolvassa, rácsodálkozhat, hogy milyen szakmai titkaik voltak, legyen az a színészet, vagy a filmkészítés rejtélyei.

– Ezt most azért mondja, mert Önnek is voltak, csak nem írta még meg?

– Hogyne! Van aki le tudja írni, van aki még nem tette meg, de ami késik, nem múlik. Nem mondtam még le a visszaemlékezésekről. Engem inkább az őszinte kitárulkozásuk fogott meg. A színészek többsége civilben nagyon szemérmes ember. Mindig meglepődöm, amikor egy kolléga olyan bátor, hogy leírja a műhely és élettitkait.

– Mesterség vagy művészet a színészet?

– Hogy a mesterségből hogy lesz művészet, azt egy finom kis határ választja el egymástól és nagyon nehéz megfogalmazni. A színésznek vagy van kisugárzása, vagy mesteremberként űzi a szakmát.

– Lehet tudatosan is csinálni?

– A jó színész is tudatos, egy bizonyos határig, de ez a színészkedés egyfajta tudathasadásos állapotot igényel. Sok beteg kollégát az orvosok pszichiáterhez irányítanak. Ez nagyon hibás kezelés, hisz a mi foglalkozásunk önmagában egy lélekbúvár szakma. Arra treníroznak bennünket, hogy önmagunk pszichológusai tudjunk lenni, és képesek legyünk kezelni a külöböző bennünk lévő jó és rossz tulajdonságot. Furcsa és egyben gyönyörű foglalkozás ezt uralni. Olyan bugyrokat nyitunk ki, amelyeket a hétköznapi ember soha nem tesz meg, mert megijedne attól, amit odabenn lát.

– Megijedne önmagától?

– Meg ám! Éppen emiatt a színésznek nagyon kell ismernie önmagát. A szakmának pedig van egy technikai része, de igazából saját magából dolgozik, önmagából merít a színész. Ha nem tud, mert például gyilkost játszik, és nincs benne gyilkos indulat....

– Állítólag mindenkiben van, csak sokan tudjuk kezelni...

– Sokan meg nem. A színésznek meg ezekben a bugyrokból kell összebányászni a hozzávalókat és ezek persze nagyon veszélyes vizek... Ez egy elég szélsőséges példa.

– Mi van akkor, ha az ember benne marad a szerepben?

– Aki nem tud kijönni a szerepből, az amatőr. Oly annyira, hogy szerintem soha nem is volt benne igazán. Egy igazi Hamlet, Gábor Miklós, pontosan tudta meddig játszik. Amúgy óriási hatással volt rám az ő Hamletje. Bessenyei Ferenc, fantasztikus Bánk bán volt, de ha előadás után kiment az utcára egyből visszaváltozott Bessenyei Ferenccé. Az ember bemegy az öltözőbe, felveszi a jelmezt, a cipőt, magához veszi a kellékeket és miközben sminkelik, szépen átalakul azzá, akit játszani fog. Játék közben is van egyfajta finom kontroll, hogy az ember uralni tudja a szerepét, de amint leveszi a jelmezt, mindez eltűnik. Ha ez nem így lenne, a színész megbolondulna. Szegeden Ruszt Jóskánál Az Arbat gyermekeiben játszottam Sztálint, nagyon igényes, egy órás maszkolás volt előtte, a televízió egyik legkiválóbb maszkmestere, Sommer Kati csinálta, mikor készen lett magam is ledöbbentem. Érdekes volt, hogy ugyan akkor 183 cm magas voltam, de ahogy elnéztem a képeket, Sztálinként,- aki alig volt 168 centi, - én is sokkal, de sokkal alacsonyabbnak tűnök.

– Mi volt az a szerep, amelyben mindenképpen szeretné, hogy nézzük meg Önt és miért?

– Nem gondolkodtam ezen, de egy színész azt a szerepét választaná erre a célra, amelyben sikere volt. Én visszamennék Nagykanizsára a 4. gimnáziumi osztályba, amikor az Antigonéban Kreont játszottam és bemutattunk Keszthelyen a Balaton Múzeum előcsarnokában. Mikor a kaposvári színház egy hónapig Nagykanizsán játszott, állandóan ott lógtam a nyakukon. Bár szavalóversenyeken labdába sem rúgtam, egyszer Kodály Zoltán mégis megdícsért, hogy szépen beszélek és megkérdezte nem akarok-e színész lenni. Mindig színész akartam lenni, bár apám kedvéért beadtam a jelentkezésemet a Jogi Egyetemre is. Hamarabb érkezett a Színművészetiről az értesítő, hogy felvettek.

– Ilyenkor sokminden és sokmindenki eszébe jut az embernek, akik segítették vagy pusztán hatással voltak rá?

– Nekem Füst Milán Ez mind én voltam egykor című műve jutott most eszembe. A példafüzér azoknak, akik élni és gondolkozni akarnak a világban, ahol “szebbnek ítéltetett a tört szem, mint a ragyogó”. Ebben az is benne van, hogy amit az ember létrehozott, azt nem egyedül tette, hanem nagyszerű tanárokkal, kollégákkal, rendezőkkel, operatőrökkel. Szakmailag Szinetár Miklósnak nagyon hálás vagyok, tőle tanultam a színészmesterséget a főiskolán. Fischer Sándortól a beszéd technikát, Gosztonyi Jánostól pedig a művészi beszédet. A színészek közül óriási hatással volt rám a Peer Gynt a régi Nemzetiben, Bodrogi Gyula és Latinovics Zoltán közös játéka a II. Richardban, 1962-ben a Körszínházban, amit Kazimir Károly rendezett. Megadatott nekem, hogy olyan fantasztikus rendezőkkel dolgozzak én is, mint Sára Sándor, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós és Makk Károly.

– És ez a szakmai sor indult Esztergályos Károllyal..

– Életem első tévéfilmje volt, - Paradicsomi játékok - 22 évesen. Utána a legjobb férfialakítás díját kaptam Sára Sándor a Feldobott kő című fimjében Pécsi Magyar Játékfilmszemlén, 1969-ben.

– Ön hihetetlen jóképű volt, színészi képességei mellett ezt is észrevették Olaszországban. Komoly ajánlatot kapott, mégis itthon maradt.

– Luchino Visconti olasz rendező meghívott Rómába, Thomas Mann Kiválasztott című regényéből akart flmet csinálni és nekem szánta a főszerepet, de sajnos ez a halála miatt meghiúsult. Azért forgattam több olasz rendezővel és Jancsó Miklóssal is Olaszországban. Nádasdi Kálmán és Páger Antal négyszemközt próbált rábeszélni, hogy válasszam Olaszországot, de mindig hazajöttem, egyrészt, mert a család és a szerelem idevonzott, másrészt úgy gondoltam, van egy hazám, én pedig magyar színpadon akarok magyar színész lenni.

Írta: Tarnócai Éva

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2022.11.24.
Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat a makói képviselő-testület szerdai döntése értelmében - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Meghirdette következő évadának programját a Szegedi Szabadtéri Játékok

Pepita Magazin 2022.11.23.
A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok - tájékoztatta a fesztivál sajt...

Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán

Pepita Magazin 2022.11.23.
A budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadásával kezdődik péntek este az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 25. és ...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Hangadó

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Szilágyi Tibor: Óvom a hangom minőségét, a hangszeremet, ahogy egy muzsikus a hegedűjét

Pepita Magazin 2022.04.27.
Szilágyi Tibor már fiatal színészként jól keresett a szinkronizálással. Messze zengő, férfiasan öblös, igencsak karakteres hangja, ma is keresett „portéka”. Úgy gondolja, a szinkronizálá...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...