Rendhagyó interjú Farkas Ádámmal

Pataki József 1970.01.01. Járt ösvény

Rendhagyó interjú Farkas Ádámmal

Fotó: 6SZÍN

Új bemutatóra készül az EXIT GENERÁCIÓ a 6SZÍN-ben. A társulat egyik alapítótagja, Farkas Ádám állítja színpadra Hárs Anna Madártávlat című darabját, mely a családon belüli lelki abúzus korántsem ritka jelenségére szeretné felhívni a figyelmet. A társulat gőzerővel készül az október 9-i bemutatóra, az előadás elfoglalt rendezőjét pedig arra kérte fel a Hatszín Teátrum, hogy fejezze be az általuk felvetett mondatokat.

Poggyasz - Cikk közben

Az EXIT GENERÁCIÓ-t azért hoztuk létre Dénes Viktorral…

… mert saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy olyan világban élünk, ahol fontos és alapvető emberi, morális, társadalmi kérdésekre nem érkeznek megnyugtató válaszok, ahol ezek a problémák sok esetben a szőnyeg alá vannak söpörve. Ettől van egyfajta elbizonytalanodás, szorongás és feszültség az emberekben. Az EXIT egyik fő mozgatórugója a kiútkeresés. Mi a magunk eszközeivel, azaz a színház nyelvén, próbáljuk ezekre felhívni a figyelmet és ha megoldást nem is, de valamiféle iránymutatást adni.

A társulat megalakulása óta az életem….

… nagyon sűrű. Egy hónap alatt négy premiert tartunk. A Radnóti Tesla Laborban a Fel-jegyzések az egérlyukbólt, az RS9 Színházban a SEB-et, a 6SZÍN-ben a Scapin furfangjait már bemutattuk, és szintén a 6SZÍN-ben készülünk bemutatni a Madártávlatot. Ezek a munkák túlnyomó részt a karanténban születtek. Nagyon gyorsan peregnek a napjaim, és mindig csak a következő feladatig látok. Ez most semmiképpen nem az összegzés ideje.

A Madártávlat előadást azért tartom fontosnak…

… mert a családon belüli erőszak húsbavágó probléma. Itthon szinte nincs olyan nap, hogy ne kerülne valamelyik lap címoldalára egy ilyen hír. És ezek csak azok, amik nyilvánosságot kapnak! De hány olyan eset van, amiről nem tudunk, mert az áldozatok vagy nem mernek megszólalni vagy talán nem is tudják, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élnek. Mindez borzasztóan foglalkoztat engem, ezért arra kértem Hárs Annát, hogy írjunk ebből a témából egy darabot. Sokat ötleteltünk, és végül arra jutottunk, hogy ne a fizikai erőszakról beszéljünk, mert arról jóval több szó esik, hanem a verbális abúzusról. Itt a lényeges probléma az, hogy feltehetően az áldozatokban és az elkövetőkben is reflektálatlanul maradnak a dolog. Gyakran generációról generációra öröklődik ez a minta, ráadásul úgy, hogy igazából senki nem tudja, mi történik. Azt gondolom, fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet.

A produkcióban az alkotótársaim ….

… nagyszerűek. A szereplők Nagy Katica, Kerekes Éva, Terhes Sándor, Martinkovics Máté, Márfi Márk és Takátsy Péter remek színészek. További alkotótársaim Hárs Anna, Zöldy Z. Gergő, Szemenyei János, Markó Zsolt és Hajdufi Péter. Sokakkal már dolgoztam együtt, van akivel ez a munka az első találkozásunk. Mindent összevetve nagyon jól működő csapatot sikerült elhívni erre a munkára. Köszönöm nekik a bizalmat.

Nagyon boldog lennék, ha az előadás után a nézők ….

… elgondolkoznának azon, vajon a környezetükben nem tapasztaltak-e hasonlót vagy esetleg rájönnének, ha maguk is elszenvedői, vagy elkövetői ezeknek a dolgoknak.

A társulat következő projekteje …

… egy Christoipher Marlowe életéről szóló előadás lesz, melyben valóság és képzelet egyszerre lesz jelen. Marlowe személyét sok legenda lengi örül. Ezek közül néhányat beleszövünk a történetbe a történelmi tények mellett. Az előadásban bepillantunk a korabeli színházi életbe. Lesznek jelenetek az író darabjaiból, de feltűnik majd Tomas Kyd és Shakespeare is. Az egyik legenda, ami köztudott Marloweval kapcsolatban az az, hogy a korona szolgálatában állt, így a központi motivációm bemutatni, hogy hogyan hat egymásra a kis hierarchikus rendszer, a színház, a nagy hierarchikus rendszerrel, ami a királyság.

Vágyaim szerint az EXIT GENERÁCIÓ ….

Nehéz manapság jóslatokba bocsátkozni. Inkább azt mondom, amit remélek: remélem, hogy egy kiegyensúlyozottan működő színházi formációvá válunk hamarosan. Legalább évi három bemutatóval, tíz év múlva pedig már alkotó csapattá, közösséggé érve, komoly történelmünk lesz, mely markáns arculattal jelenik meg a magyar színházi palettán.

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 4
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 1

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 4
mbvk 1
mbvk 3

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 3

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 3
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 8

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 5
mbvk 4
MBVK 3 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...