Járt ösvény
November 14-én-én kerül a mozikba a Szép csendben. Nagy Zoltán első filmje a Filmalap Inkubátor Program keretében valósult meg, főszerepeit Máté Gábor, Major Erik és Bognár Lulu játsszák.
Bujtor István – Balázs Béla-díjas filmrendezőre, producerre, színművészre, színházigazgatóra emlékezik mai élvonalbeli és nosztalgiaprogramokkal a Bujtor István Filmfesztivál, ami visszanyúl a
A tehetséges rendező Temészetes fény című - második világháborús - mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága.
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. A CineF
Hatalmas sikerrel mutatta be a Budapest Bábszínház társulata A Hétfejű Tündér című előadást a dél-koreai Gwangjuban, a 2019-es FINA vizes világbajnokság helyszínén. A színház küldöttsége nemrég
Külföldön is letette a névjegyét Alföldi Róbert, aki Ecuadorban megrendezte Mozart Don Giovanniját.
2018 év végén mutatta be Teljes lényeddel című önálló estjét a Thália Színház színésznője, Gubás Gabi. A színésznő monodrámájában a magyar írónő, B. Török Fruzsina, Polcz Alaine egész életén kí
Hatalmas sikerrel startolt el Budapest új szabadtéri élményszínháza a Budai Szabadtéri Színház! A június eleji megnyitó óta Csillebércen ismét zajlik az élet, egymást követik a jobbnál jobb szí
Európa egyik legszínvonalasabb seregszemléjén, a 23. Gdanski Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vesz részt az Aradi Kamaraszínház, amely a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkciót mut
Izgalmas produkcióval kezd szeptember 7-én a teátrum. Gábor Sára Kutyaportéka című kortárs drámáját Barcsai Bálint rendezi majd.
Czukor Balázs színművészről szól az AlkalMáté Trupp idei bemutatója. Az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak a legendás Máté-Horvai-színészosztály tagjai, csütörtöktől vasárna
Öt alkalommal játsszák júliusban a Recirquel Újcirkusz Társulat A Meztelen Bohóc című előadását az izraeli magyar kulturális évad keretében, Tel-Avivban.