Gyűlölet és béke

Pepita Magazin 2022.09.29. Kritika

Gyűlölet és béke

Hamar fájdalmas indulat, gyilkos düh követi a kedvesen bukolikus betlehemes játékot. Vérbe fordul az idillikus jelenet. A Gólem Színház kávéházi előterében, ahol kényelmes fotelokban ülünk, kezdetben hamisan harmonikus világot mutatnak a K2 Színház színészeiből alakult Apertúra társulatának tagjai a Béke című előadásban.

Poggyasz - Cikk közben

A Gólem lett új szakmai otthonukká. Itt még egy új színházterem is nyílik majd nekik az épületen belül. A darabot még a K2 egykori vezetői, Benkó Bence és Fábián Péter írták, közösen is rendezték. Tovább szőtték a három betlehemi pásztor történetét. Bán Bálint, Borsányi Dániel, Király Dániel pásztorokként kissé művi mosollyal eljátsszák Jézus születését. Kedvesen bemutatják azt, amikor a nagy eseményből giccsbe hajló idillt szoktak csinálni. Amikor jó szándékú amatőrök iparkodnak a nézők kedvében járni. Meghatottságot imitálnak. Közben komédiáznak. Azt a benyomást keltik, hogy derűs esténk lesz. Majd becsalogatnak minket a színházterembe, és ott képletesen azon nyomban gyomorszájon vágnak bennünket. Gyerekek lemészárlásáról regélnek. Szavakkal érzékletesen lefestik a vérben tobzódást. Zsigerekbe hatoló precizitással ecsetelik a szörnyűségeket. Szómágiával borzongatnak. Elborult tekintetekkel néznek. Vészjóslóan hideglelős hangsúlyokat használnak, szinte berezonálnak tőlük a kis terem falai.

Körbe üljük a teret, igencsak közel vannak hozzánk a szereplők, „premier plánban” látjuk a színészeket, szinte górcső alá vehetjük még a pórusaikat is. De erőteljesen megfigyelhetjük egymást is, figyelemmel kísérhetjük nézőtársaink reagálásait, amelyek óhatatlanul is az előadás részeivé válnak.

A színház ezúttal agora, kíváncsiak a mi véleményünkre is, amit, ha nem maradunk ott a produkció utáni beszélgetésen, melyen valamennyi színész és Benkó Bence is aktívan jelen van, a metakommunikációnkkal akkor is óhatatlanul kinyilvánítunk. Nem csak mi „vizslatjuk” a színészeket, ők is felvállaltan górcső alá vesznek bennünket. Olykor akár kérdően kifordulnak valamelyikünk felé. Keresik a szemkontaktust, olvasni akarnak a tekintetünkben. A három pásztor, akiknek az előtérben még széles jókedvük volt, arra megy haza, hogy legyilkolták a fiaikat. Az elvakult hatalmat gyakorló Heródes kisdedként is fél a megszületett Jézustól, tart attól, hogy véget vet a zsarnokságának, ezért minden két év alatti fiú gyermeket kegyetlenül lemészároltat. Nem látunk véres tetteket, nem hallunk gyereksírást, ahogy nincs a katonák és a szülők között vad csata sem. Ami borzalom történik, elmesélik, mint a görög tragédiákban. Akkor már nem komikus, hanem balladisztikusan megrázó, némiképp fennkölten költői a hangvétel, amit erőteljesen megtámogat Rozs Tamás csellózása, illetve Formán Bálint harmonikázása. A zene hozzásimul a színészek játékához, többször egyenrangúvá válik vele, közel sem csak aláfestésül szolgál.

Kérdés, hogy a förmedvényes tömeggyilkosság megbosszulatlan maradhat-e, Jézus tanításának megfelelően, aki szerint a békéhez vezető út a megbocsájtással kezdődik. Vagy szemet szemért, fogat fogért alapon, akár hetedíziglen meg kell torolni mindent? „Itt feledni nem lehet./ Itt feledni bűn. Megkövezte szívünket a zsarnok. /Én kenyérrel visszadobni nem fogom./ Mégis mit akarsz tenni?/Szemet szemért. Addig nem lesz béke/ Szíveinkben, míg a bűn bosszulatlan marad. /Kapát-kaszát ragadjatok! Fel Heródes

Palotájába, vérét venni a zsarnoknak!” Megoldás ez? Vagy csak újabb és újabb vérfürdőt, töménytelen gyűlöletet szül? De meg lehet-e bocsájtani ártatlan kisgyermekek hatalmi tébolyból való förmedvényes elpusztítását? Ugyanakkor tarthat-e örökké a békétlenség? Lehet-e állandó gyűlöletben, bosszúszomjtól felfűtve, az ellenségtől való félelemben élni? Azonban, ha sérelem sérelmet követ, bosszú bosszúra hág, hogyan lehet véget vetni a békétlenségnek, elaljasodott háborúskodásnak? Egyáltalán mi a béke? Kérdések tömkelegét teszi fel a produkció, és nyugtalanítóan megválaszolatlanul hagyja ezeket. A színészek jó néhány interjút készítettek, sokaktól megkérdezve, hogy ők mit gondolnak, mi is az, hogy béke? Általában tétovák voltak a válaszok. Nemigen sikerült a meghatározás. Volt aki egyenesen azt állította, hogy ahol teljes a béke, ott nincs is élet. De meddig terjedhet a bosszú?

Az egyik pásztor képtelen megölni az ellenség gyermekét. Tétovázik, tétovázik, de aztán magához ölelve hazaviszi. A felesége megdöbben, de amikor egymás szemébe néznek a gyerkőccel, szinte rögvest eldől, hogy felnevelik a saját megölt fiúk helyett. Szép ez a brutalitás közepette. Szép ahogy a Nemuélt adó Király Dániel félszegen, de már mégiscsak meggyőzve önmagát, hogy helyes amit cselekszik, beállít a gyerekkel, akit Gyöngy Zsuzsa alakít. Nem gügyög, nem reszket, nem akar összekuporodva pöttömnek látszani, mégis eljátssza a totális kiszolgáltatottságot, és azt is, hogy már ilyen kis korában megtanult félni. Tekintetében egyszerre ott a rettegés, de a bizalom szintén, hogy hátha itt szeretetre, befogadásra lel. Gyönyörű, ahogy Nemuél felesége, Piti Emőke, megrökönyödik, megtelik a szeme könnyel, érződik, hogy belenyilall a saját gyermeke elveszítése miatti múlhatatlan fájdalom, majd képes felülemelkedni mindezen, és gyűlölete, bosszúszomja szeretetre vált. Odaadással nevelik és nevelik a családtaggá váló gyermeket.

Már-már megidéződik Jézus születésének idillikus képe, ha odakint tombol is a gyűlölet, megteremtődik a családi béke. De Formán Bálint egyszer csak feláll a harmonika mellől, és betoppan a fiú valódi apjaként, visszaköveteli magának, miközben kiderül, hogy ő volt az a katona, aki megölte Nemuélék szeme fényét. Kapásból felszakadnak a már valamennyire begyógyult sebek. A feleség nem bírja fékezni az indulatait, és sebtében lesújt a bűnösre. Nincs látványos dulakodás. Szemmel verés ez inkább. Olyan iszonytató felháborodással, gyötrő fájdalommal, rémes indulattal néz az egy pillanat alatt csaknem megtébolyodó, minden energiáját erre az ádáz nézésre összpontosító asszony, hogy az pusztítóvá válik. Megsemmisítőbb ez, mint egy gyilkos lézersugár. Felhangosodik a zene, velőtrázóan húsba vájóvá válik, felmagasztosít, de nyugtalanító is. Lezár egy történetet, aminek tán itt a vége, nem lesz már újabb és újabb bosszú, viszontbosszú, de az is lehet, hogy nem ér véget a gyűlölet spirál, a végtelenségig folytatódik...

Írta: Bóta Gábor

Fotók: Toldy Miklós

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Mesékkel gyógyítaná az emberek lelkét Pokorny Lia

Pepita Magazin 2022.12.06.
A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Pokorny Lia szerint a meseolvasást receptre kellene felírni minden felnőttnek, aki valamilyen elakadással küzd az életé...

Kísértettörténetet mutat be december 30-án a Centrál Színház

Pepita Magazin 2022.12.05.
December 30-án mutatják be a 2:22 (egy kísértettörténet) című produkciót a Centrál Színházban; a Magyarországon először látható darab főbb szerepeiben Martinovics Dorina, Ágoston Katalin, L...

Frida, az élet múzsája címmel tartanak bemutatót a Nemzeti Táncszínházban

Pepita Magazin 2022.12.05.
Frida, az élet múzsája címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat a Nemzeti Táncszínházban december 7-én, szerdán; a Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldol...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...