Illetéktelen behatoló – A tűz és víz egymásra találása

Pepita Magazin 2022.06.30. Kritika

Illetéktelen behatoló – A tűz és víz egymásra találása

Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter jutalomjátéka a Behavazva előadása. Két fölöttébb ellentétes karakterű ember, a mackós, az örök magányos, a hallgatag agglegény és az impulzív, túlmozgásos, be nem álló szájú nő küzdelmes és mulatságos egymásra találásának története.

csanyi cikk

Schneider Zoltán eljátssza a magány apoteózisát Patrick-ként a Behavazva című darab elején a Rózsavölgyi Szalonban. Hatalmas hóviharból érkezik a lakásába, amit látunk is egy jókora ledfalon a szoba ablakán keresztül. Patrick elégedetten néz végig az Enyvvári Péter által tervezett, tényleg lakályos otthonán, akkurátus megszokottsággal, megrögzött mozdulatokkal, vacsorát készít magának, valószínűleg ugyanúgy, mint nap mint nap. Leül, és már-már szinte mennyei élvezettel, mintha ez lenne a létezés csúcspontja, enni kezd. Ez valószínűleg relaxáció is nála, meg örömforrás, konstatálása annak, hogy érdemes élni, és lám-lám, ezek a finom falatok a bizonyítékai annak, hogy ő aztán tud élni. De egyszerre csak kopognak az ajtón, félbe marad egy falat a csodálkozástól. Próbálja elhessenteni magától a kellemetlen hangot, a számára fölöttébb zavaró tényezőt, még azért sebtében bekap egy-két falatot, de a kopogás ocsmány, erőszakos dörömböléssé változik. Morózusan, dühös arccal kifészkelődik a vackáról, és ez a meglett ember csaknem kipukkad a méregtől. Semmiképpen nem lennék annak a helyében, aki az ajtó előtt áll. Egy filigrán nő van ott, Judith, Nagy-Kálózy Eszter megszemélyesítésében. A dermesztő hóvihar miatt nem tudott a falu másik végére hazatérni, és összefagyva, dideregve, míg el nem múlik az ítéletidő, bebocsátást, ideiglenes menedéket kér.

Patrick fenyegetően fölé magasodik, azon nyomban ki akarja paterolni, olyan, mint egy durcás óvodás, akit hirtelen megzavartak a kedvenc játékában, és most hisztizik. A mackós alkatú, megtermett férfi esetében eléggé groteszkül, mulatságosan hat, ahogyan már-már toporzékol, világvége hangulatba kerül, akár valami apróságért, mint egy kölyök. A helyzet attól lesz még nevettetőbb, hogy a nő, mintha tudomást sem venne a hisztiáradatról, kapásból otthon érzi magát, leveszi a Kiss Fabióla tervezte kabátját, meleg holmiját, lecuccol, és közben be nem áll a szája, amitől Patricknak tátva marad a szája. Nem érti, hogyan lehet valaki ennyire pimasz, hogy hatolhat be hozzá ilyen illetéktelenül, hogy mozdíthat el a helyéről nála bármit is, akár csak egyetlen centire, hogy nem takarodik innen pillanatokon belül a fészkes fenébe.

Nyilvánvaló, hogy a két ember tűz és víz. Egyikük lassú, komótos, magában el-elmélázgató, hallgatag, pluszkilókkal rendelkező, másikuk hiperaktív, túlmozgásos, pattogós, filigrán, folyik belőle a szó. Megvan az izgalma annak, hogy na, mi lesz ebből, széttépik egymást elevenen, vagy egymásba habarodnak, és akkor aztán jön a holtodiglan-holtomiglan. Miután nem vérdrámát, hanem alapvetően vígjátékot látunk, elég hamar meglehetős biztonsággal lehet tippelni az utóbbira. Már Shakespeare Makrancos Kata című klasszikusa is arra a dramaturgiára épül, hogy a tűz és víz előbb-utóbb, netán tetemes mennyiségű kálvária árán, akár mágnesként vonzhatja egymást.

Nem ismeretlen ez a dramaturgia. Például az Illatszertár című háromszor is megfilmesített, Hollywoodig is eljutó, László Miklós darabban Asztalos úr és Balázs kisasszony, akik eladókként állandóan perpatvaroznak, utálkoznak egy drogériában, végül csak rájönnek, hogy hű, de nagyon szerelmesek egymásba. A Belvárosi Színházban, a Balkon kilátással esetében pedig ugyancsak egy megrögzött agglegény, egy történész, minden munkáját otthon végzi, minden szükségeset haza rendel, mert annyira iszonyodik attól, ami a külvilágban van. Mellé költözik egy nagypofájú, izgága, örökösen nyüzsgő, állandóan tettre kész nő. Szintén tűz és víz a két ember, innen a folytatást már nem nehéz kiagyalni.

Ugyanaz történik, mint a Behavazva esetében, lépésről lépésre, de csak-csak közelebb kerülnek egymáshoz, míg rá nem jönnek, hogy már eléggé lehetetlen lenne az életük a másik nélkül. Peter Quiltert a pandémia okozta bezártság, magány ihlette a darabja megírására, amit feltehetően a rendező, Őze Áron és a dramaturg, Karácsony Ágnes, Rózsavölgyi Szalon méretűre húztak. Ami azt jelenti, hogy ezen a helyen szeretik, ha nincs szünet, és körülbelül másfél óra az előadás hossza. Ez a hosszúság amúgy országszerte terjed, ami például a Katona József Színház elmúlt évadának több produkcióján is megmutatkozott. Különben a Behavazva estében ennél valószínűleg nincs lényegesen több a darabban, ami leginkább két kiváló színész jutalomjátékául szolgál. Őze hagyja is őket kellőképpen kibontakozni. Meghálálják. Két ellentétes karakterű embert játszva, jól állnak egymásnak. Működik köztük az az úgynevezett, sokszor emlegetett kémia, ami még az utálkozáshoz is elengedhetetlenül szükséges. Nagy elánnal, kedvvel szórakoztatnak, miközben megható helyzeteket, fontos csendeket is teremtenek, és furcsaságaik, rigolyáik dacára, fölöttébb megszerettetik ezt a két embert. Nagyon együtt lehet velük érezni magányukban, társra találásukban.

Írta: Bóta Gábor

(Fotók: Molnár Miklós)

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 1
mbvk 8
MBVK 5 - Kategóriák között

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 3
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 4
mbvk 3
mbvk 2

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...