Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életképes, gyakran röhejes, olykor megható, tíz remek szereppel.
Az utóbbi az egyik fő erénye. Színészek által hamar megszerethető. Szinte egyszerre színpadon van benne mindenki, csaknem egyenrangúak a szerepek, parádés összmunkát igényelnek, miközben mindenki kiragyoghat a „karból”, igencsak megvillanthatja mit tud. Dramaturgok ritkán szoktak kitűnni, de Bíró pályára kerülése után nem sokkal már felhívta magára a figyelmet. Kiemelkedőnek tűnt a munkabírása. Itt is, ott is amott is, gyakran igen jó előadások színlapján szerepelt a neve. Sok színházban sokfélét csinált. Vígjáték vagy tragédia, zenés darab, még opera is, monodráma, regényadaptáció, műfordítás, régi vagy kortárs mű színpadra „fésülése” egyaránt szerepel a repertoárján. Annak is híre ment, hogy érzékenyen simul bele a próbafolyamatba. Bárkivel hangot talál, kezdővel éppúgy, mint színészmogullal. Ráadásul még szerény is. Ez már kicsit mintha túl sok is lenne a jóból. Azt én is tanúsíthatom, hogy feltűnően gyakori színházba járó. Rendszeresen összefutunk a fontosabb premiereken. Mohón issza magába mások produkcióit, és nyilván szövegeit. Fölöttébb kíváncsi. Így aztán én is feltétlen ott akartam lenni azon a premieren, amikor először kerül színre saját fejéből kipattant műve, amivel, szintén Alföldi rendezésében, a nyáron, felolvasó színházi formában, a Szentendrei Teátrumban, már meg lehetett ismerkedni.
Az Alföldi tervezte díszlet egy balatoni ház nappaliját ábrázolja, nem luxus nyaralóét, nem is szegényes vityillóét, egy nappalit, amit az olyan átlagos magyar család megengedhet magának, amelynek egyáltalán futja telekre, házra a magyar tenger mellett.
Jobboldalon a nappaliból mintegy kinő egy kékre festett, hullámokkal tarkított faemelvény, amin lábukat lógázva, meglátjuk Örsöt és Gábort, azaz Fehér Tibort és Szécsi Bencét. Éppen szenvedélyesen vitatkoznak, miközben egy kormánykerék segítségével eljátsszák, hogy autóban zötykölődnek. Egyikük sorozatsztár, másikuk alternatív színész. Örs vezet, váltig azt kéri, követeli, hogy Gábor vállalja már fel végre a családja előtt, hogy ők egy pár. A barátjának komoly aggályai vannak, szabódik. Később kiderül, nem minden ok nélkül fél a megrökönyödéstől, elutasítástól. Mind parázsabb hangulatú a vita, Örs a legközelebbi vonatállomáson már ki akarja rakni a szerelmét, azzal, hogy ő visszafordul, menjen egyedül arra a családi összeröffenésre, amin a nagyszülei kerek házassági évfordulóját ünneplik. De aztán csak dűlőre jutnak, és megérkeznek majd együtt.
Látjuk például egy másik pár érkezését, Péterét és Dóráét, Rada Bálint és Földes Eszter megszemélyesítésében. A nézőtér felől jönnek, Péter hátizsákkal és mindenféle cuccal mókásan megpakolva, bohózati elemként, nagy nehezen, többszöri próbálkozás után, vissza-visszapottyanva, küzdi fel magát a színpadra. Mögötte Dóra csecsemőt cipel, és egyfolytában pöröl, hogy ő megmondta, ne jöjjenek ide, ezt meg azt ezért meg azért ki nem állhatja a családból, és ő be se megy a házba, miközben persze némi megtorpanás után csak bemegy. Következik a szokványos puszi, puszi, de jól nézel ki, no meg a baba szinte törvényszerű agyonajnározása. És már ebből konfliktus adódik, Dóra nem akarja, hogy más kézbe vegye, attól pedig egyenesen irtózik, hogy a Balsai Móni adta Patrícia még tisztába is tegye. Ezen kapásból meg lehet sértődni, aztán majd ki lehet békülni.
Ilyen haragszomrádok és megengesztelődések sorozata is az előadás. A családi perpatvaroké, összezördüléseké és békülékeny összeborulásoké. Gyakran egyszerre dumálnak sokan, akár átbeszélnek a másik feje fölött egy harmadikhoz, nem ritka a kiadós hangzavar.
A háromgyerekes ünnepelt, István, apa és nagypapa, Papp János megformálásában, leginkább a tévét bambulja, ahogy Szakonyi Károly évtizedekkel ezelőtti Adáshibájában valamennyi szereplő. Ők annyira el vannak foglalva ezzel, hogy azt sem veszik észre, amikor maga a Megváltó toppan be közéjük. Ennek a családnak a tagjai is annyira elfoglaltak az egymásmellett elbeszéléssel, meg az önös problémáikkal, hogy ők sem vennék észre. Az amúgy is nagy melegben főnek egymás levében. Gyuri és Kata, azaz Schmied Zoltán és Pálfi Kata is egymással mindennapi „viadalokat” vívó párt alkotnak. A Balsai Móni alakította Patrícia amiatt szenved, hogy nem sikerül párt találnia, szülnie. Egyedülállóként, csecsemőt sem fogadhat örökbe, elszánta magát arra, hogy egy három éves cigány kislányt köt magához nevelőotthonból. Amikor ez kiderül, folytatódik az előítélet özön, amit már sikeresen beindított Örs és Gábor napvilágra került kapcsolata. Patríciának még azt is a fejéhez vágják, hogy a cigány gyerekkel ide aztán be ne tegye a lábát! Van aki a védelmére kell. Szópárbaj követ szópárbajt, durcáskodás megsértődést, kiengesztelődés, összeölelkezést, újabb perpatvart, kiborulást. Valóságos méhkasra emlékeztet a nappali, ami lenyűgözően pontos rendezői megkomponáltságot és kiváló színészi összmunkát igényel. Meglehetősen feszes ritmusban kell replikázni, a másik szavába vágni, különböző hangárnyalattal, és közben ide-oda mozogni a helységben, más és más „csoportalakzatot” felvenni.
Betoppan még egy külföldre elszármazott nagynéni, Szabó Éva képében, aki nem érti, miért nincs itt az egyik ünnepelt, a nővére, István felesége. A nagy adok-kapok közepette ugyan valaki meg-megkérdezi mi lehet vele, hiszen kórházba vitték, és általános döbbenetre, rémületre bent fogták, de erről rendre elfelejtkeznek, hogy aztán legvégül kiderüljön, mi a sorsa. Ódor Kristófnak a család barátjaként, Andorként, aki történetesen orvos, sem ezen jár az esze. Ő leginkább pasizni, no meg nőzni szeretne, kiéhezett mohósággal. Szép kis káosszal teli „összhangzattan” ez. Kis magyar mustra, szemléletes mintavétel. Családi csendélet hangos változatban, olykor azért valós drámai csendekkel. Kis lírai mozzanatokkal arról, hogy hát így élünk. Előítéleteskedünk, háborgunk, nehezen fogadjuk el a másságot, kiakadunk azon, amin nem kéne, nem vesszük észre azt, ami nagyon is fontos lenne. De azért a család mégiscsak család, minden széthúzás ellenére összetartó erő. A Balaton pedig hozzátartozik a magyar néplélekhez. Az a lelkünkben is nagyon a miénk.
Szarkasztikus, de szeretetteljes, könnyedén szórakoztató, mégis fajsúlyos dolgokról regél a magyartenger.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Horváth Judit
