Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15. Legendák

Jordán Tamás 80

Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, hogy az lehetetlen, ő megvalósítja.

Poggyasz - Cikk közben

Ennyi idősen például kevesen vállalkoznának újra színházigazgatásra, de ő ismét belevágna, ha egyszer tényleg felújítják az általa alapított Merlint, vagy akár máshol. Folyamatosan jár az agya. Ady estje van a Pinceszínházban. A Rózsavölgyi Szalonban, 846-szorra lépett fel A Bálint+Jordán=160 című most bemutatott esten, amiben gyerekkori barátjával, Bálint Andrással, aki szintén hamarosan 80 esztendős, csipkelődve elevenítik fel az életüket, és közben erősen áthallásos Molnár Ferenc szövegeket mondanak. Örökifjúk. Jár az agyuk. Élvezettel élcelődnek, gúnyolódnak, mint a kamaszok, oda-odapörkölnek egymásnak, de ezt mint szurkapiszkálódó, igazi jó barátok teszik.

Jordánt ütésállóvá edzette az élet, alighanem megmaradt Don Quijote-i alkatnak, ha törik, ha szakad, meg akarja csinálni, amit elhatározott, akkor is, ha az lehetetlennek tűnik. Aztán számára esetleg mégis csak-csak lehetséges. Ha pedig belebukik valamibe, előbb-utóbb talpra áll, majd jönnek és jönnek az újabb valósággá váltandó ábrándok. Be lehet húzni neki gyomrosokat, és túlteszi magát rajtuk. Nem állítom, hogy semmit nem vesz a lelkére, nem tud neki ripsz-ropsz felmenni a pumpa, nem rágódik, gyötrődik, tipródik semmin. De közben meg bámulatosan irigylésreméltó tulajdonsága, hogy akár a szó szoros értelmében totálisan képes elfelejteni, ha valaki rosszat tett neki, piszkoskodott vele, nemhogy megbocsájt, de gyakran tényleg nem is emlékszik rá. Nála konszenzuskeresőbb és konszenzusteremtésre tényleg alkalmas embert, keveset ismerek. Ezt mutatja, hogy képes volt kiagyalni, kitalpalni a Pécsi Országos Színházi Találkozót, amit, legalábbis kezdetben, minden „oldal” támogatott. Az egyik fesztivál megnyitóján volt valami tüntetés, már nem emlékszem, hogy miért, de ezúttal nem is ez a fontos. Akik felálltak a pulpitusra, azokat kifütyülték, kihurrogták a Széchenyi téren. Veszélybe került a megnyitó. Bizonyos ideig tartott a purparlé, aztán Jordán odapattant a mikrofonhoz, azt mondta, hogy „tán’ rám nem haragszanak ennyire.” Majd emlékezetéből elővette kedvenc költőjének, József Attilának egy a helyzetre is rímelő versét, és mágikus erővel előadta, „Ti jók vagytok mindannyian, /Miért csinálnátok hát rosszat...?...” Őt meghallgatták, igencsak megtapsolták, és ezután már következhetett a megnyitó. Verssel tüntetőket lecsillapítani, arra nem hiszem, hogy sok példa akad, ahogy arra sem, hogy egy direktor mellett tüntetnek. Amikor balga módon, nem akarták meghosszabbítani a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén, amit ő alapított, és amiből az ország egyik legjobb teátrumát gründolta, a mandátumát, a társulat és a közönség tagjai is utcára vonultak.

Egyébként József Attila szövegekkel felvértezve, tényleg tud mágikus ereje lenni. Amikor a Radnóti Színházban tartotta a Szabad-ötletek jegyzékéből készült estjét, annyira a lelke mélyéből, olyan intim halksággal beszélt, hogy hiába kicsi a színház, valamennyi néző fülhallgatót kapott, hogy a leheletnyi hangfoszlányok is érzékelhetők legyenek. A költészet terjesztése amúgy is az egyik vesszőparipája. A Merlin Színházban, amit értelmetlenül zártak be, és szerencsére annyi korhadás után, most talán helyrehoznak, működött a Merlin Kommandó, aminek oszlopos tagja volt. Nagyszerű verseket adtak elő rengetegszer, kiugró sikerrel, nívósan megzenésítve. Tuti, hogy temérdek fiatal ezeken az esteken lett költészetkedvelővé. Éppen Szombathelyen is, például, stadionnyi diákot késztetett arra, hogy ihletett irányításával, kórusban szavaljanak verseket.

Mániája, hogy a színház nem csupán arra való, hogy előadásokat tartsanak benne. Kulturális központtá, találkozóhellyé is kell válnia, tevékenységének ki kell sugároznia az egész városra, vagy akár az országra. Nem tudom hová tették a szemüket azok, akik nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Jó, jó, nem a szabályos színészalkat, nem a nagykönyvben megírt hősszerelmes, öblös hanggal, nem is első pillantásra megjegyezhetően egyedi fazon, nem kiköpött karakterszínész. De a belső izzását, a lelkesültségét, a nehezen felülmúlható közlésvágyát, odaadását muszáj lett volna észrevenni akkor is, ha esetleg sok mindenben setesutának mutatkozott. Hiszen ezek a tulajdonságok már ott voltak benne fiatalon, mérnökhallgatóként, amikor a legendás Egyetemi Színpadon még amatőrként vett részt emlékezetes előadásokban. És ott első profi színházi otthonában, az amatőr mozgalmak eredményeit is részint magába olvasztó 25. Színházban. Itt játszotta el Don Quijote-t, akit mintha rászabtak volna. És mivel a színház igazgatójának, Gyurkó Lászlónak az átiratáról volt szó, részint valóban rá is szabták. Gyermekien naiv, tiszta lelkű, az igazságért tűzön-vízen át küzdő, rettenthetetlen hitű Don Quijote volt. És barázdált arcúan is ilyen maradt.

A kaposvári teátrum fénykorában teljesedett ki a színészete. A színház méltán legmesszebb visszhangzó, jókora nemzetközi sikert is elérő produkciójában, a Marat halálában ő volt Sade márki, aki szinte mindenben Don Quijote-nak és Jordánnak is az ellentéte. Ő az értelmiségi cinikus, bármit kész megkérdőjelezni, akárminek kétségbe vonja az értelmét, nem hisz már semmiben, és hát szó sincs csillogó szemekről. Persze Jordánt is láttam már magába fordulóan, letargikusan, a kesernyés irónia sem távoli tőle. Szóval egyáltalán nem szuperhős ő, akinek a vészben még csak meg sem inog a lába.

Nagy álma volt például, hogy a Nemzetit is olyan találkozóhellyé teszi, mint amilyen az Egyetemi Színpad és a Merlin volt. Ehhez fedetté akarta átépíttetni a színházhoz illeszkedő szabadtéri színpadot, amit soha senki nem használt semmire, mert annyira oda hallatszik a közlekedés zaja, hogy jelen formájában alkalmatlan bármire is, a tervezés nagy dicsőségére. Ígéretet kapott arra, hogy ezt az álmát is megvalósíthatja. Itt szeretett volna egy naphosszat nyitva tartó találkozóhelyet, ahová sok-sok programot eltervezett. Átverték. Ez is benne volt abban, hogy nem pályázott újra, nem akarta meghosszabbíttatni a mandátumát. Minden balhé, harag nélkül, példamutató barátságossággal adta át a színházat Alföldi Róbertnek. Azóta is barátságban vannak, végeérhetetlen sikerszériában játsszák, a hatalmas közönségigényre való tekintettel, rendre naponta kétszer is, a Rózsavölgyi Szalonban Az utolsó óra című darabot. Ebben az élete végén járó Freud, Jordán megszemélyesítésében, a nála jóval fiatalabb pszichológussal vitatkozik, akit Alföldi alakít. Szintén a Rózsavölgyiben, Jordán a Kései találkozásban, Molnár Piroskával, egy időskori, édes-bús szerelmi fellángolásról regél. És ugyanitt volt egy nem szokványos stand up estje is, a Széllel szembe, amiben anekdotát halmozott anekdotára, meg kellett pukkadni a nevetéstől, de mondókájába közbeékelt igen komoly verseket is. A kép pápában pedig Lukács Sándor partnereként folytat ütős hitvitát.

Néhány éve eljátszotta Szombathelyen Az ügynök halálának címszerepét. Ő, az örök bizakodó, a zsákutcába került, reményt vesztett, öngyilkosságot elkövető kisembert. Megrendítő volt. Igazi tragikus hős. Ha úgy tetszik, hősszínész. Mióta felhagyott az igazgatással Szombathelyen már nincs dolga, de szabadúszóként is hiperaktív. Valószínűleg nem is létezik más életformája. A pandémia alatt, szobafogságra ítélve, hozta létre az Ady estjét, és már alig várta, hogy bemutathassa, azóta is játssza a Pinceszínházban. Most pedig itt van az új produkció Bálint Andrással a Rózsavölgyiben. Hosszú szövegeket mond fejből. Előfordul, hogy megbicsaklik az emlékezete, de remekül rögtönözve ez kiváló alkalom számára, hogy bemutassa a súgót, aztán visszazökken az eredeti kerékvágásba, és parádés amit csinál, illetve csinálnak, mert Jordán és Bálint érezhetően váltig inspirálják egymást, általános iskolás koruk óta. Pajkosak, rakoncátlanok, de közben már bölcsek is. Életkorukat tekintve időseknek számítanak, ám nem hajlandók megöregedni. Tornáztatják az agyukat, változatlanul állnak a vártán. Lerí róluk, hogy imádják amit csinálnak.

Jordán ma 80 éves. Katolikus nevelésben részesült, és ebből megtanulta, hogy az egyik legfőbb érték a szeretet. Több helyen elmondta, mennyire megrémíti, hogy a kereszténynek nevezett országban tombol a gyűlölet. Ő mindenesetre szeretetet, hivatástudatot, és annak ellenére, hogy rossz szemű felvételiztetők nem vették fel a Színművészetire, vérprofizmust áraszt magából.

Írta: Bóta Gábor

Fotók Molnár Miklós

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 1
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 3

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 1
mbvk 8

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 3
MBVK 4 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 5

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 3
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 1

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...