Mikor gyerekkorában megkérdezték, mi szeretne lenni, azt válaszolta, hogy a Nemzeti Színház igazgatója. Ma már nem ez a vágya Jámbor Nándornak, de csak nem esett messze az álmaitól, hisz hat éven át volt a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja, ebben az évadban pedig már a Thália csapatát erősíti.
– Azért egészen jó úton haladsz a gyermekkori kijelentésed felé.
– Amikor azt éreztem, hogy körülöttem túl sokan akarják azt, amit én, elért a tinédzserkori lázadás, ami abban nyilvánult meg, hogy csak azért sem akartam színész lenni. Voltak zenekaraim, volt jó hangom, így egyfajta rocksztár jövőt képzeltem el magamnak. Aztán az utolsó pillanatban mégis a színészetet ikszeltem be a felvételi előtt.
– Orosháza, Szentes, Kaposvár, Szombathely, Budapest. Mit jelentek számodra ezek a városok?
– Orosházán éltünk, Szentesen jártam a dráma tagozatos gimnáziumba, Kaposváron végeztem az Egyetem Művészeti Karán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház lett az anyaszínházam a diploma illetve a gyakorlatos évek után, majd mostantól Budapest, ugyanis a Thália Színház színészeként folytatom pályafutásomat.
– Nem hiányzott a Színház és Filmművészeti Egyetem?
– Nem, ugyanis Csapó Virág és Kocsis Pál művészházaspár nagyon nagy odaadással voltak színész osztályunkért. Kaposváron nem is volt nagyon esélyünk mással foglalkozni a színészmesterségen kívül. Az első évben egy nagyon erős alapozáson estünk át, másod évben pedig meghívott rendező tanárokkal közösen készítettük el a vizsgaelőadásainkat. Kelemen Józsefnek abban is nagy szerepe volt, hogy a szombathelyi társulathoz kerültem, ugyanis azzal a Három nővér vizsgaelőadással mentünk el Szombathelyre, amelyet ő rendezett. Ez alapján válogatott ki ötünket Jordán Tamás. Ennek idestova 8 éve.
– Úristen, hány éves vagy?
–Novemberben leszek 30.
– Nagyon szerencsés vagy! 17-nek nézel ki.
– A kölyökképem ellenére ma már szerencsére meg-megtalálnak a komolyabb szerepek is.
– Olyannyira, hogy nagy váltás történt az életedben.
– Annyira friss az élmény és olyan sűrű volt ez az évad, hogy még az öröm sem tudott utolérni. Izgatott vagyok, mert annyira megfordult körülöttem a világ és olyan hirtelen történt minden, hogy csak kapkodom a fejemet. Azért lassan megérkezem, mert holnap már olvasó próbám van a Tháliában, egy fergeteges angol vígjátékkal kezdek, Komédia egy bankrablásról címmel. Ezúttal egy pitiáner bűnöző bőrébe fogok bújni.
– Nemrég hallottam tőled egy József Attila verset. Azokat a tartalmakat, amelyeket nem ma írtak, valahogy olyan módon juttatod el a mai fülhöz, hogy nemcsak érettebbnek, hanem természetesen nagyon mainak is tűntél.
– Régóta foglalkoztat a vers, nagyon nagy kihívást látok benne. A szombathelyi WSSz évadzáróján is mondtam búcsúzásképpen egy József Attila verset és az a csodálatos élmény ért, hogy Jordán Tamás, aki örökös társulati tagságot kapott elmondta Kosztolányi Hajnali részegségét. Jordán Tamás megközelítése a versmondásban egy olyan cél, amely önmagában komoly tanulást igényel. Mikor őt hallgattam, akkor ébredtem rá, hogy milyen varázslatos pillanatokkal ajándékozhat meg a vers és milyen kiaknázatlan, időtlen lehetőségek, távlatok vannak a versmondás műfajában.
– Kihagytál néhány „apróságot”. Mikor Jordán Tamás örökös tagságot kapott, te közönségdíjas lettél. És az, ahogy búcsúztál, igen torokszorító volt.
– Ő tanította, hogy először tedd magadévá a költő gondolatait, majd mondd el olyan természetességgel, mintha a tied lenne. Csak remélhetem, hogy egyszer elsajátítom, de már vannak pillanatok, mikor ráérzek erre a csodára.
– Szerinted mi az amit az ő generációjától lehet tanulni?
– Szemléletet. A szombathelyi társulatban szocializálódtam, ezáltal a társulat számomra a nyitottságot, az egymásra figyelést, a családiasságot jelenti. A csapatjátékos szellem ott ivódott belém. Az pedig egyéni feladat, hogy ki mennyit les el a másiktól. Meghatározó színész, mentor és barát az életemben Bajomi Nagy György. Közös pont volt nálunk az is, hogy mindketten Szentesen végeztünk a dráma tagozatos gimnáziumban. Semmiféle „nagyöreges” pedagógia nem volt a stílusában, mindent annyira természetesen tudott megosztani. Egy-egy hozzászólással mindig egy kicsit más megvilágításba helyezett dolgokat. Pont jókor mondott jókat és ebből nagyon sokat profitáltam.
– Azért a kellemes bariton hangod mellett sem mehetünk el, nagyon sokan dicsérik énektudásodat is.
– Szerencsés vagyok a hangi adottságaim miatt. Kiváló énektanáraim voltak, nagyon sokat foglalkozott velem Falusi Anikó. A rockoperában, a Sztárcsinálókban, Nérót alakítottam, a Sweeth Charity musicalben Oscar Lindquist szerepét énekeltem, de az operett műfaja sem áll távol tőlem, a Mágnás Miskában voltam Baracs István, vasútépítő mérnök. Szeretek énekelni.
– A Mágnás Miska kapcsán ezt írták rólad: „Jámbor Nándor alakítása bőven meghálálja a főszereppel járó felelősséget”.
– Nagyon szeretem a zenés darabokat. Az is jó volt vidéken, hogy megtalált a sokszínűség, így mindenféle műfajban kipróbálhattam magamat.
– Milyen filmet forgattál?
– Egy nyolc részes tévésorozatot. Februárban kezdtük el és májusban fejeztük be. A történetet Szilágyi Andor írta és ő is rendezte, a címe Legyetek szeretettel. A sorozat az 1956-os eseményeket követő egyházüldözés mártírhalált halt vértanújáról, Boldog Brenner János atya életéről szól. Különösen érdekes, hogy a forgatás autentikus helyszíneken zajlott, a szombathelyi és a zalaegerszegi vagyis a vasmegyei színtársulatok alkották a szereplőgárda magját. Nagyon élveztem, nekem ez volt az első komolyabb forgatási munkám.
– Film vagy színház?
– Egyértelműen színház, de ezt a szerelmet időnként megcsalom a filmmel. Ez egy másik szakma, amit másképp kell űzni. Technikai dolgokon múlik, hogy a jelenlét, a mögöttes tartalom mondjuk annál a belső fénynél, egy másik fejtartásnál, vagy egy bizonyos kameraszögnél ugyanúgy jön-e át, ahogy azt az ember belül gondolja és az látszik-e az arcán? Nem biztos, hogy amit teljes átéléssel, emocionális odaadással megfogalmazok, ugyanaz jön vissza a képernyőn. Ezeken az arányokon sokat kell „finomhangolni,” hisz ezt ezelőtt soha nem csináltam. Ebben nagy segítségemre volt Tóth Zsolt operatőr. Sokat tanultam ezen a forgatáson és várom a következő feladatot.
– Ha egy olyan embert kell alakítanod, akinek a sorsát még soha nem ismerted és érezted át, hogy oldod meg?
– Empátiával. Vagy éppen a túlérzékenységemmel. Amikor egy hozzám közel álló ember mesél egy szomorú történetet, sokszor annyira átérzem a fájdalmát, hogy az már nem is feltétlenül egészséges. A színpadi munkában ezt úgy tudom használni, hogy ezt a fajta érzékenységemet ráeresztem a szerepre és megpróbálom körbejárni, kipuhatolózni és lehet, hogy találok is valamit, amitől már a magamévá tudom tenni. Nagyon szeretem a kosztümös szerepeket, talán a történelem iránti kötődésem miatt. Ha nem színész lettem volna, biztos archeológusnak készülök. Talán ezért játszanék szívesen híres történelmi személyiségeket. A színészetben ez a kalandvágy visz előre.
– És az életben?
– Most a hobbim újra az úszás. Eldöntöttem, hogy két próba között elmegyek úszni. Újabb és újabb célokat tűzök ki magamnak a medencében is. Számomra nézni is nagy adrenalin, mondjuk egy úszó Eb-t, hisz tudom, milyen elkötelezettség, fanatizmus, alázat kell ahhoz, hogy kihozd magadból a maximumot.
– Akár a színészetben.
– Valóban, de azt mindig is éreztem, hogy a színészetben ez nekem jobban megy. Az elkötelezettség egyfajta felkiáltójel számomra, amely szerénységre int. Tudom, könnyű felülni az egyszerű és könnyen jött sikernek. Viszont mindig elhivatottságot, alázatot, és munkába fektetett energiát láttam magam körül, amelynek mindig megvolt az eredménye, hisz a sikernek kőkemény ára van.
Írta: Tarnócai Éva
