Nagy Johanna: Szerencsésnek és áldottnak gondolom magam, amiért ennyi lehetőséget kaptam a sorstól

Pepita Magazin 2022.06.27. A jövő nagyjai

Nagy Johanna: Szerencsésnek és áldottnak gondolom magam, amiért ennyi lehetőséget kaptam a sorstól

A gyönyörű színésznő, Nagy Johanna 2017-ben került ki a Kaposvári Egyetem Színész szakáról, ahonnan előbb Győrben, majd Zalaegerszegen kamatoztatta kivételes tehetségét a színészethez. Femme fatale orgánuma mindenkiben nyomot hagy, aki egyszer is hallotta őt beszélni. Az ő szakmai útját vettük górcső alá, Budapesttől egészen Budapestig, hiszen 2021 óta újra otthon űzi mesterségét. Johanna egy meglepően laza, őszinte és magával ragadó személyiség, aki ízig-vérig nő, s ez minden egyes mozdulatából sugárzik.

Poggyasz - Cikk közben

– Mikor, s honnan jött az isteni szikra, hogy Nagy Johanna színésznő akar lenni egy nap?

– Gyermekkoromban kezdődött, a játék az életem egy fontos eleme, ez mindmáig megmaradt, szerencsére. Van egy 2 és fél évvel fiatalabb húgom, vele mindig produkáltuk magunkat. Felálltunk egy-egy sámlira és torkunk szakadtából üvöltöttünk, hogy „Hölgyeim és Uraim, most következik az előadás!”  Volt minden: cirkusz, akrobatika, showműsor, amit el tudsz képzelni. Egyfolytában szórakoztattuk a családot. Nem vagyok az a tipikus, versmondó művész csaj, viszont Inárcson - ahonnan származom - Kovácsné Lapu Mária és férje Kovács Géza alapítottak egy színjátszót. Sajnos ők már nem élnek, de én máig nagyon hálás vagyok nekik, amit ők felépítettek, az valami fantasztikus. A KB35 társulata tartott nekünk annak idején gyerek színjátszót. Nagyon szerettem a foglalkozásokat, kiváló közösség alakult ki, valamint a nyári alkotótáborok is teljesen magukkal ragadtak. Ezt követően a Weöres Sándor Gimnázium drámatagozatán folytattam tanulmányaimat, már Budapesten.

– Aztán jött Kaposvár és a színész szak. Hogy-hogy ilyen messzire mentél az otthonodtól? Komfortzónád kiterjesztése, önmagadon való túlnövés volt a cél tán?

– Egészen az egyetemig nem mozdultam ki Pest megyéből, maximum szülőkkel, nyaralni. Szóval ki kellett lépni abból az élettérből, amiben addig komfortosan mozogtam. Kaposváron pedig az egyetem körül forgott minden. Nem nagyon csináltam, csináltunk azon kívül semmit. Ettől függetlenül rengeteg csodálatos emlék fűz a somogyi városkához. Már magában a felvételi szenzációs élmény volt. Megmondom őszintén a harmadik fordulóra csak azért mentem, hogy jól érezzem magam, nem igazán hittem benne, hogy felvételt nyerhetek. Aztán sikerült! Az első év nagyon intenzív volt, fizikailag és lelkileg egyaránt. Vidnyánszky Attila volt az osztályfőnököm, aki különböző tréningeket tartott nekünk. Gemza Péterrel nagyon sok kardió edzésünk volt, aztán a Kelemen Mártival beszédtechnika órákon is rengeteget futottunk, hogy megtanuljuk a különféle légzés- és koncentrációs technikákat. Büszke is vagyok magunkra, hogy milyen jól bírtuk a kiképzést.

– Mi volt az első komolyabb színpadi szereped?

– A János Vitézben játszottam, a Nemzeti Színházban. Én voltam a szomszéd kislány, aki elmondja Jánosnak, hogy Iluska meghalt. Ezt követte a Fekete ég - fehér felhő, ami Molnár Ferenc híres művének a színpadra álmodása. Ez ugye az első világháború történéseit dolgozza fel, amiatt is nagyon szerettem, hogy együtt kutattunk a teljes stábbal, a történetek után. Aztán jött a Szinbád és Weöres Pszichéje még az egyetem alatt. Azt nagyon szerettem!

Fotó: Mecseki Adrienn

– Aztán megszerezted a diplomát és még messzebbre merészkedtél az otthonodtól… Mi volt az első, már nem egyetemhez köthető darab, amiben szerepet kaptál?

– Igen, egyetem után a Győri Nemzeti Színházban kezdtem el játszani. Ott az Augusztus Oklahomában című darabban kezdtem el játszani Jane-t, Bagó Berci rendezésében. Különös házasságban Horváth Piroskát, Butler menyasszonyát játszhattam, az Éjjeli menedékhelyben Natasha szerepét kaptam meg. A Kisherceg szerepét például nagyon közel éreztem magamhoz. Kiváló közös munka volt, a társulatommal kellemesen összeszoktunk, megismertük egymást. Nagyon szerencsésnek és áldottnak gondolom magam, amiért ennyi lehetőséget kaptam a sorstól. Ezt követően a Győri Nemzeti Színházban felújítások kezdődtek, emiatt csökkentették a társulat létszámát, s én úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok Zalaegerszegen.

– Így jutottál a Hevesi Színházba és a szépséges Zalába. Hogy érezted magad a dimbes-dombos városkában?

– Imádtam. Ebben a városban nagyon sok új és szuper impulzus ért, csodálatos embereket ismertem meg. Na és új kihívások, ugyanis én nem dolgoztam előtte tantermi színházi előadásban, ott pedig Papp Lujzával és Mihály Péterrel csinálhattam ilyet. Olyan volt, mint valami vérpezsdítés! Közös ötletelések, felkészülések az előadásokra, nagyon jól éreztem magam közben. Profin és dinamikusan együtt tudtunk működni, amiből egy kivételesen értékes dolgot teremtettünk. Egyébként nagyon befogadó volt a teljes zalai közeg, a bábosok különösen nyitottak voltak. Viszont pont akkortájt érte el hazánkat a Covid, így a Kölcsönlakást például már online kezdtük el próbálni, csak utána kezdtünk el élőben dolgozni rajta.

– Ezt egy olyan nő, mint Te, hogy élte meg? Akinek kell a színpad és a visszacsatolások… hirtelen egy kamerához beszélsz, játszol a lakásodból, illetve elszigetelve kell élned, ahogy mindenkinek. Mit váltott ki belőled a pandémia?

– Nem volt egyszerű az az időszak. Viszont lefoglaltam magam. Házfelújításba kezdtem, sokat olvastam, de a későbbiekben a közös próbák és az újratalálkozás sok mindenben segített.

– Na és milyen az első évadod szabadúszóként, újra Budapesten?

– Nyilván a rengeteg olvasás, gondolkodás, a magány elindított bennem is dolgokat. Ebből született meg a Szeretettel: a család című színdarab, ami április 29-én került bemutatásra az Óbudai Kulturális Központban, a jövő évadban pedig a Bethlen Téri Színházban fogjuk játszani. Ehhez szeretnék majd tantermi előadásokat csinálni. Emellett volt két beugróm, a Rocco és fivéreiben, valamint a Leander és lensziromban. A jövőben pedig szeretnék Boldizsár Ildikó mesegyűjteményével foglalkozni, illetve kacsintgatok a szinkronszínészet felé is.

(Fotó: Fazekas Anna Dorottya)

– Hol látod magad 10 év múlva?

Az „itt és most”-ra koncentrálok és az adott pillanatban való jelenlét az, ami foglalkoztat.

Írta: Farkas Márió

Borítókép: Győrfi-Forgács Beáta

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Barcelonai színtársulat mutatkozik be a Trafóban csütörtökön

Pepita Magazin 2022.09.26.
A hegy című előadásával ismét Magyarországra érkezik a spanyol Agrupación Senor Serrano. A barcelonai színházi társulat csütörtökön lép fel a Trafó - Kortárs Művészetek Ház...

Átadták a Junior Prima Díjakat színház-, film- és táncművészet kategóriában

Pepita Magazin 2022.09.21.
Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.

Nyílt próbák az Örkény Színházban

Pepita Magazin 2022.09.19.
Rendhagyó nyílt próbával ünnepel az Örkény Színház a magyar dráma napján; szeptember 21-én 19 órától az évad első nagyszínpadi bemutatója, a Liliom próbafolyamatáb...

Járt ösvény

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...

Bajomi Nagy György: A színészek sosem nőnek fel igazán

Pepita Magazin 2022.08.12.
A Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként óriási népszerűségre tett szert a Jászai Mari-díjas Bajomi Nagy György. A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi színháznak  11 évig volt ...

Balázsovits Lajos: Magyar színpadon akarok magyar színész lenni

Pepita Magazin 2022.07.06.
Balázsovits Lajos a Nemzet Színésze! 1946-ban született Nagykanizsán. 1969-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ugyanabban az évben csatlakozott a Madách Színház társulat&a...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

Hangadó

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Szilágyi Tibor: Óvom a hangom minőségét, a hangszeremet, ahogy egy muzsikus a hegedűjét

Pepita Magazin 2022.04.27.
Szilágyi Tibor már fiatal színészként jól keresett a szinkronizálással. Messze zengő, férfiasan öblös, igencsak karakteres hangja, ma is keresett „portéka”. Úgy gondolja, a szinkronizálá...

Csankó Zoltán: Nem túl akarok lenni rajta, hanem jól szeretném megcsinálni

Pepita Magazin 2022.03.29.
Csankó Zoltán a legkeresettebb szinkronhangok viadalában idén a második, tavaly az első lett. Bámulatosan el tudja változtatni a hangját, egészen különböző karaktereket tud megformálni vele. Például ...

Kritika

Gyűlölet és béke

Pepita Magazin 2022.09.29.
Hamar fájdalmas indulat, gyilkos düh követi a kedvesen bukolikus betlehemes játékot. Vérbe fordul az idillikus jelenet. A Gólem Színház kávéházi előterében, ahol kényelmes fotelokban ülünk, kezde...

Korrupció és iratmegsemmisítés – Magunkon is röhögtünk

Pepita Magazin 2022.09.06.
Az iratmegsemmisítő gép azon nyomban működésbe lép, amint bejelentik, hogy revizor érkezik a városba. Nem kell előásni valahonnan, kéznél van az íróasztalon, hosszan hallatszik a zümmögése.

Szerelmi téboly

Pepita Magazin 2022.08.30.
Tele viháncolják a színpadot a Szentivánéji álom színészei. Árad belőlük a játékkedv. Nem férnek a bőrükbe a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budaörsi Latinovits Szính&...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A tanár

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Jordán Tamás: Nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni

Pepita Magazin 2022.08.29.
Jordán Tamás úgy volt osztályfőnök a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy ő maga nem folytatott színi tanulmányokat. Úgy gondolja, nem csak ismereteket, hanem személyiséget is át kell adni....

Földessy Margit: Nem vagyok jó alattvaló

Pepita Magazin 2022.07.30.
Földessy Margit túl közel engedi magához a gyerekeket, nincs távolságtartás, és nincs benne semmi tanáros. Miközben az általa harminckilencedik éve vezetett Földessy Margit Színjáték és Dr&...

Legendák

Mucsi 65 – Idegnyugtatóként is szolgál

Pepita Magazin 2022.09.09.
A ma 65 éves Mucsi Zoltánról a szerepei alapján tévesen gondolják sokan, hogy civilben is gyakran kiabál, sűrűn van felpaprikázott hangulatban, totálisan kiakadva, és széles mozdulatokkal, ingerülten hadonászi...

Öt éve halt meg Lorán Lenke – Áradt a humora

Pepita Magazin 2022.08.27.
Lorán Lenke ma öt esztendeje hunyt el. Kirobbanó energiái voltak csaknem a hosszú élete végéig.

Bíró Eszter 45 – Alkotóereje teljében van

Pepita Magazin 2022.07.21.
Bíró Eszter ma 45 éves. 17 esztendősen robbant be a magyar színházi köztudatba. Válogatáson kapta meg a Miss Saigon címszerepét. Ráadásul a jogtulajdonos kikötötte, hogy a Szegedi Szabadtéri Já...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A rendező

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

Szabó Szonja: Mindig ösztönösen írtam

Pepita Magazin 2022.08.30.
Filmjei, gondolatai értéket hordoznak és valahogy mindig ott felejtődnek egy-egy szereplője arcán. Ezek az ő speciális effektjei. Szabó Szonja rendező megtanult másképp gondolkozni, mégis minden kisfilmje után úgy &eacu...

Kerkay Rita: Nem kell, hogy az emberrel minden megtörténjen ahhoz, hogy színész legyen

Pepita Magazin 2022.07.29.
Mikor megkérdeztem tőle, miért lett rendező, azonnal rávágta, hogy ő nem az. Ő színésznő. A székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze. Olyan színésznő, aki rendez is. Úgy tűnik...

A jövő nagyjai

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...

Jámbor Nándor: A sikernek kőkemény ára van

Pepita Magazin 2022.08.31.
Mikor gyerekkorában megkérdezték, mi szeretne lenni, azt válaszolta, hogy a Nemzeti Színház igazgatója. Ma már nem ez a vágya Jámbor Nándornak, de csak nem esett messze az álmaitól, hisz hat éven &aacut...

Kovács Virág: Hatalmas terheket sikerült a színpadon hagynom

Pepita Magazin 2022.08.01.
Kovács Virág zenészcsaládból származik, édesapja, nővére és húga is zenével foglalkoznak, ám ő igazi lázadó, középső gyermekként mégis inkább a színésze...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Zsuffa Tünde: Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül

Pepita Magazin 2022.08.22.
Nem olvastam őt, csak Az Ég tartja a földet című musicalt láttam - az Erkel Színházban, - amelynek dramaturgja volt, és a történetet is ő írta.  Bevallom, az interjú után, belevetettem magam a Paprika rummal c&ia...

Széles Flóra: Az álmokat kitartóan folytatni kell!

Pepita Magazin 2022.07.14.
A Jakyll és Hyde-ban Emma szerepében énekelt, a komoly énektechnikai és szakmai tudást igénylő érzelmileg telített dalbetétei lenyűgözőek, ám ez a rendkívüli hang még kicsit beelőzi az egyé...

Emlékek

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Felvétel

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...

Benkő Bence: Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van

Pepita Magazin 2022.08.23.
Gyermekként minden este a könyvlapozásra aludt el, édesanyja szerettette meg vele az olvasást olyannyira, hogy amikor nem forgat, a szabadúszó színészként dolgozó Benkő Bence könyveket ment, illetve árul egy szek...

Lábodi Ádám: Sokszor el tudom felejteni, hogy dolgozom

Pepita Magazin 2022.06.28.
A Portugál című darab házasságból menekült Bece szerepére igen jó döntés volt választani Lábodi Ádámot, aki nagyon felépítette az otthonról elvágyódó, újat ...