Szinetár Miklós: Miért kellett mindent összetörni?

Pepita Magazin 2022.03.30. A tanár

Szinetár Miklós: Miért kellett mindent összetörni?

Szinetár Miklós szerint, - aki 51 évig tanított a Színművészetin, - az egyetemet renoválás helyett „felgyújtották”, megspékelve baromságokkal. Az egyik ilyen rossz döntés, hogy megszüntették az Ódry Színpadot, amit szintén fel kellett volna újítani.

Poggyasz - Cikk közben

– Igaz, hogy 21 évesen már tanítottál a Színház- és Filmművészeti Főiskolán?

– 21 évesen már tanársegéd voltam, akkor végeztem el a főiskolát.

– 17 évesen kezdtél járni?

– Így, ahogy mondod. Nem érettségiztem le, egyenesen mentem a főiskolára, Major Tamás tanácsára. Elvittem a titkárságára egy színdarabomat, hivatott, azt mondta, „ez a darab egy kicsit tejfeles még, de jelentkezzen a színművészeti főiskolára.” És jelentkeztem. Úgyhogy én vagyok az, akinek van egy kitüntetéses diplomám, de érettségim nincs.

– Amikor tanítani kezdtél, nyilván volt a hallgatók között, aki fiatalabb volt nálad.

– Volt, de hát tanársegéd voltam Nádasdy Kálmán mellett. Azért inkább tanultam, mint tanítottam. 2 év múlva fordult a kocka. 1955-ben már osztályt kaptam. Az első magyar, zenés színész osztály volt. Olyanokat találtam ki, hogy például Muszorszgkij Egy kiállítás képei című zongoradarabjára kellett a növendékeknek rögtönözniük egy-egy jelenetet. Király Levente, a Nemzet Színésze például abba az osztályomba járt, Pásztor Erzsi, Peczkay Endre szintén. Nagyon jó társaság volt.

– Hogyan kezdtél bele a tanításba? Sok mindent ellestél Nádasdytól?

– Sok mindent el is lestem, de saját módszert dolgoztam ki. Fiatal tanárként nagyon népszerű voltam. Az volt a célom, hogy a hallgatók otthon legyenek a zenében. Már akkor úgy tartottam, az a tanítás lényege, hogy egyéniségeket neveljünk, és ennek érdekében megállás nélkül gondolkodjanak, találjanak ki valamit. Az volt az alapmondásom, ha elvégzik a főiskolát, lesz egy névjegyük, amin az áll majd, hogy „színművész.” Nem az lesz rajta, hogy utasítás végrehajtó.

– Vagyis az utasításokat próbálják a saját egyéniségükre szabni?

– Pontosan. A tanítványaim jó része igen szép karriert csinált. Egy csomó azóta Kossuth-díjas, van köztük Prima Primissima-díjas, van Nemzet Színésze. Talán nem véletlen, hogy volt olyan időpont, amikor 7 színházban igazgattak a növendékeim. 51 évig tanítottam megszakítás nélkül, én vagyok a rekorder. Utána megkaptam a professzor emeritus címet. De annak ellenére, hogy rekorder vagyok, különböző aktuális ügyekben soha, senki nem kéri a véleményemet.

– Egyszer azt is mondtad nekem, ajánlkoztál, hogy újra tanítanál, de nem kértek belőle.

– Az még az előző kurzus volt. Azok elfelejtettek válaszolni, de ezek sem becsülnek többre. A 90. születésnapomról a sok munkatársam, tanítványom, barátomon túl, minden korábbi munkahelyem is megemlékezett. Elsősorban az Opera, de az Operettszínház és a televízió is. Személyes hangú levelet írt az államelnök és a miniszterelnök is. Csak a Színművészeti Egyetem nem mondott még annyit sem, hogy „bikkmakk”. 51 év után!

– A Zeneakadémián viszont kaptál egy osztályt.

– Ott nagyon jól érzem magam. Annak idején megjelent egy könyv a Színművészetiről, de mivel nem vagyok benne abban a „szent társaságban”, amelyik a kaposvári színházból jött, velem alig foglalkozik néhány sor, holott én tanítottam a legtovább, nekem vannak a legsikeresebb növendékeim. De hát ez nem számít.

– Tudom, hogy nem tartod elfogadhatónak, ami a Színművészetivel történt, bár azt gondolod, változásra lett volna szükség, csak nem így.

– Valóban, már az egész intézmény sok eresztékében repedezett. Fele annyi beszédóra sem volt például, mint a régi időkben. Az egyetemen szerintem elsősorban a szakmát kell megtanítani, meg kell tanítani beszélni, mozogni, énekelni, poentírozni, ritmust váltani. Nem folyton az igazságot, őszinteséget kell sulykolni. És nem éjfélig kell tanítani, hanem csak legfeljebb 6-ig. Hagyni kell, hogy a növendékek éljenek, legyenek szerelmeik, legyenek csalódásaik, utazzanak, járjanak színházba, moziba, és ezért, amikor játszanak, személyes élményeket vigyenek föl a színpadra. Nem jó, ha az egész életük próbákon zajlik és igazán onnan vannak csak személyes élményeik. Rendszeresen hallottam, hogy a „gyerekek” sokat dolgoznak. Bocsánatot kérek, ez egy bánya, vagy művészeti iskola?! A korábbi egyetemen szerintem is sokminden megkopott kellett volna egy nagy, generál felújítás. Kellettek másfajta tanárok is? Persze, hogy kellettek. Tanítson Vidnyánszky és hasonlók? Persze, hogy tanítsanak. De ehhez miért kellett mindent összetörni? Ez a változtatás pitiáner módja, hogy az egyetem által javasoltakból senkit sem vettek be a kuratóriumba. Ugyan mi kifogás lehet a világhírű Eötvös Péter vagy a zseniális Udvaros Dorottya ellen? És miért kell a kuratórium élén hatodik állás Vidnyánszky Attilának? Hogyan lehet ennyi feladatot tisztességesen ellátni? Az egyetemet renoválás helyett „felgyújtották”, megspékelve baromságokkal. Az egyik ilyen baromság, hogy megszüntették az Ódry Színpadot, amit fel kellett volna újítani. Elvben az Uránia Mozi pótolja, amiről már sokszor kiderült, hogy színházra alkalmatlan, ráadásul változatlanul moziként is működik. Meghirdették azt az alapelvet, hogy azért van szükség a változásra, hogy az egyetemen a szellemiség legyen végre keresztény és nemzeti. Ehhez képest szerződtettek olyan tanárokat, Koltai Lajostól kezdve András Ferencig, Homonnai Zsolttól Földes Tamásig, akik azt nyilatkozzák, hogy csak szakmát tanítanak, szó nem lehet semmi ideológiáról, politikáról. Hát akkor miről van szó? Csak arról, hogy ki kerül pozícióba? De a legfőbb baj az, hogy kivették az állam kezéből. Ez az egyetem kicsi és védtelen, csak akkor van biztonságban, ha állami. Bármilyen nagy válság idején a kuratórium azt mondhatja: „Most egyelőre bezárunk, mert nincs pénz”. Az állam ilyet nem tehet.

És a morális garanciák: Régebben a felvételi vizsgákon 21 tanár döntött szótöbbséggel. Ezek a felvételek makulátlanul tisztességesek voltak, hiszen például ugyanaznap vettük fel egy miniszter fiát, és küldtük el az államelnök unokáját. Az elutasítottak panasszal fordulhattak a minisztériumhoz. Viszont ha ma a felvételin úgy döntenek, hogy ne a „tehetségesjózsi” férjen be a megadott létszámba, hanem egy politikus, vagy szponzor tehetségtelen fia, akkor ez ellen nincs apelláta, mert egy magán intézmény azt csinál, amit akar. Ha pénzszerzés ürügyén a filmes tanszakon inkább reklámfilmezést tanítanak, mint művészetet, azt az állami egyetemen ugyancsak számon lehet kérni, de a magánon nem.

– Most a Zeneakadémián tanítasz, a növendékeid felléptek az Erkel Színházban a 90. születésnapod alkalmával rendezett gálán.

– Csináltunk velük egy nagyon jó műsort, Szerelem, szabadság címmel. Ebben egy buliban találkozó fiatalok között mindenféle drámai és humoros jelenetek zajlanak, de nem szöveggel, hanem Mozart dalokkal és Petőfi versekkel. És közben azt kérem tőlük, hogy ne csak a kollektívában vegyenek részt, hanem mutassák meg a személyiségüket is. Szeretem, hogy a Zeneakadémián az óráknak este 6-kor végük van, Csinosan öltözöttek a növendékek, és mégis nagyon tehetségesek. És ott bizony szó esik ideológiákról, de Mozart és Petőfi nyomán.

Írta: Bóta Gábor

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 2
mbvk 3

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 4
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 5

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 4

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 2

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...