Megérintő előadásmód, nagyívű hang. Akár egy hangszer. Önfeledten játszik rajta. Azóta gondolkodom, hogy mi az, ami miatt ennyire izgalmasak Kádár Szabolcs János karakterei? Inkább vele próbáltam megfejteni a varázslatot, de hát az igazi bűvész sem árulja el mestersége titkait. Tehát csak nézni, hallgatni kell...
– Mikor érezted először, hogy előadás alatt kontroll nélkül megszűnik a külvilág?
– Alkatomnál fogva szerencsés vagyok, hisz valójában egy jóval fiatalabb korosztályt játszhatok és ehhez társul már a lelki érettség is. Az Operettszínház Broadway Stúdiójában, ahol végeztem, rendszeresen megnézték a vizsgáinkat, így tudták a színház rendezői, hogy hol tartunk éppen. Kerényi Miklós Gábor volt az Operettszínház igazgatója, aki akkoriban mindig azt mondta, jó, hogy ennyire tudatos vagyok, de túlságosan kontrollálom magam, hiányzik belőlem az ösztönösség. Talán mostanra ért meg bennem az, ami akkor még hiányzott. Ehhez kellett az Operettszínházi gyakorlat, majd a szabadúszás választása, az új impulzusok, a helyzetek, a sok nézőpont, és a rendezők különböző gondolkodásmódja. Szép lassan az önkontroll és tudatosság mellé, - ami azért természetesen fontos tulajdonság a színpadon, - sikerült végre bekapcsolni az ösztönöket is. Ez abban is segít, hogy a rendelkező próbákon bátran merjek kipróbálni új dolgokat, majd a színpadon az előadások során tudjak ösztönösen rezonálni a partnereimre, és a helyzetekre. Ezért sincs két egyforma előadásom, mert a fix történeten, és szövegeken túl mindig adódnak olyan helyzetek, amelyeket úgy kell megoldani, hogy közben a rendezői instrukciókat is betartsam.
– Ez mennyiben igényel több energiát?
– Sok energiát igényel, persze, de ez egyfajta terápia nekem. Az előadásokon így különböző élményeket dolgozok fel. Például a Mozart! előadáson. A Veszprémi Színház produkciója, most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepel június 24-től. Ez az előadás olyan élethelyzeteket tár fel, amelyek nagyon közel állnak hozzám. Például Leopold és Mozart korántsem felhőtlen kapcsolata. Az édesapának óriási elvárásai voltak a fiával kapcsolatban, aki nem pontosan az apja által kijelölt utat követte. Ez a szituáció nem idegen számomra, hisz édesapám kissé kemény kalapos hozzáállása miatt voltak konfliktusaink. Nem igazán ragaszkodott az általam választott pályához, nyilván ma már büszke rám, de ez nem volt mindig így. Constance és Mozart párkapcsolata is érdekes, hisz Mozart rengeteget dolgozott és bohém életet élt, így a feleség mindig a második, harmadik helyre került az életében. Nyilván ez is egy olyan helyzet, amellyel egy színész óhatatlanul találkozik, hisz a színpad elég meghatározó helyszín az éltünkben és a párunk olykor elhanyagolva érezheti magát. Vagy a főnök beosztott kapcsolat... Ez a felállás Mozart mecénásával, Colloredo érsekkel való szakításig fajult, aki a hatalmánál fogva akarta gátolni a zenei géniuszt. Ezekkel a szituációkkal szerintem mindenki így, vagy úgy találkozott már. Ehhez társul egy káprázatos zene. Ez a szerep számomra egy érzelmi hullámvasút, hisz elkezdődik a történet Mozart gyermekkorában, majd eljutunk odáig, hogy 35 évesen meghal és ezalatt az idő alatt érzelmek tömkelegeit kell megélnem. Hihetetlen utat jár be, óriási energiákat megmozgatva.
– Ez az energia megmozgatás a te sajátod is!
– Ilyen a habitusom, így születtem, ami sokszor áldás, de néha átok. Visszatérve a kontroll nélküli átéléssel kapcsolatos kérdésedre, Debrecenben a Csokonai Színházban a Pál utcai fiúkban Bokát játszom. Van egy gyönyörű duett, a Szólít egy hang... címmel, a második felvonás végén, mikor Nemecsek meghal. A főpróba héten hagytam, hogy az érzéseim szabadon áradjanak és akkor elindultak a könnyek. Ez rendezői kérés is volt, de alapvetőleg is úgy gondolom, hogy a fiúknak és férfiaknak is szabad sírni. A feszültségek feloldásának ez a legegyszerűbb és legszebb eszköze. Van egy kisfiam, és az ő szeretete, az apai féltés segített nekem ezeket az érzéseket megérteni, megélni és felszínre hozni. Az, hogy apa lettem, olyan lelki folyamatokat indított be, amelytől bátrabban élem meg az érzéseimet.
– A zene hogy indult az éltedben?
– Általános iskolás koromban nem tudtam nemet mondani a magyar tanáromnak, ennek köszönhetően négy évig jártam a helyi színi szakkörbe szülőfalumban Biriben. Mikor elkerültem Nyíregyházára, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba ismerkedtem meg későbbi ének tanárommal, dr. Bánhidiné Maróti Magdolnával, aki meghívott a Hang- Szín Musical és Színi Tanodába. Másodszor nem akartam bedőlni egy újabb négy éves szakköri kötöttségnek, így udvariasan nemet mondtam. Később volt szerencsém megnézni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a Made in Hungária című musicalt, későbbi mentorommal Mészáros Árpád Zsolttal a főszerepben. Annyira elvarázsolt ez az énekes és táncos műfaj, hogy úgy döntöttem ezt szeretném csinálni. Következő tanévben én kerestem fel Magdi nénit, hogy mégis járnék a színitanodájába. Onnan felkerültem Budapestre, és szülői nyomásra jelentkeztem a Budapesti Corvinus Egyetemre, ahova majdnem maximum ponttal egyből fel is vettek, nemzetközi tanulmányok szakra, ez volt ugyanis a feltétele a szini tanulmányaimnak. Emellett elkezdtem a Pesti Broadway Stúdiót is, ezt saját akaratomból. Egy darabig küzdöttem, hogy két helyen is meg tudjak felelni, ennek az lett a következménye, hogy majdnem ki is csaptak a Broadway Stúdióból a rossz teljesítményem miatt. Kero kellett ahhoz, hogy ráébresszen, melyik szakma a fontosabb számomra. Tette ezt úgy, hogy arra bíztatott, hogy fejezzem be az egyetemet. Ekkor rájöttem, hogy én színész akarok lenni. Az év végi vizsgám pedig olyan jól sikerült, hogy annak következtében egy óriási lehetőséget kaptam a következő évadban, ugyanis Dávidot alakíthattam a Menyasszonytánc című klezmer musicalben. Talán én voltam az első stúdiós, aki 2. évfolyamban már szerepet játszhatott a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán.
– Gondolom minden hang egyéni ütemben fejlődik. Hogy érzed hol tart a tiéd?
– Most vagyok abban a korban, amikor a férfi hang igazán beérik. Nem mindegy, hogy ebben az időszakban milyen utat jár be az ember, mivel képzi a hangját. Ma is járok ének tanárhoz. Mesterem Andrejcsik István opera énekes, aki a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának óraadó tanára és amely egyetemnek én is növendéke vagyok.
– Milyen szerepek várnak rád a nyáron?
– A Fame és Mozart! című előadásokon kívül játszom a nyáron a Sissi, a magyar királyné című Huszka Jenő operettben a Monarchia Operett csapatával. Karakterem Neszmélyi Kálmán, fiatal szerelmes, Kossuth Lajos feltétlen híve, egy igazán nekem való szerep. Játszom nyáron a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon A Pál utcai fiúk című musicalben a Pál utcaiak vezérét, Boka Jánost, amely a Debreceni Csokonai Színház produkciója. Van egy énekes csapatom a Super Troupers, velük járom az országot, és természetesen szóló ambíciómat is engedem kibontakozni, ugyanis az egyéni fellépéseim mellett, egy közönségtalálkozóval szeretném megajándékozni az engem kedvelőket. A pontos időpontokért és a részletekért kövessen minden kedves olvasó, az ismert közösségi felületeken.
– Van vágyálmod?
– A musical- operett világából szeretnék nyitni az opera felé, de van még mit eljátszanom a mostani műfajban. Közben dolgozom azon, hogy ha eljön az idő, tudjak váltani, és elénekelhessek sok szép klasszikus szerepet is, például a Varázsfuvolából Tamino-t, a Traviataból pedig Alfred Germont-ot, de van sok szép nekem való feladat. Szeretem a daljátékokat is, Jancsit énekelem a János vitéz című daljátékban, ez is már a klasszikus énekesi pályám előszobája. Veszprémben, szintén a Petőfi Színházban játszom a Lili bárónőben Illésházy grófot, ez egy letisztult, humoros bonviván szerep, kiváló énekelni valókkal. Szeretnék még sok ilyen, ehhez hasonló operett bonviván szerepet is eljátszani. Ezek is a vágyaim közé tartoznak, ahogy az az út is, amely elvezet az opera lírai tenor szerepeihez.
– Mi a legjobb és a legrosszabb tulajdonságod?
– Szerintem a legrosszabb a türelmetlenség. A legjobb pedig az alázat. Ez nálunk egy családi hozadék, így nevelkedtem. Szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, nagyon sokat dolgoztunk nyaranta. A munka szeretetére, értékére tanítottak és arra, hogy mindig lépésről lépésre kell haladni. Természetesen ezt mindig alázattal viselem, de kellő türelmetlenséggel.
Írta: Tarnócai Éva
