Kónya Merlin Renáta: Nem érkeztem meg sehova, de jó úton vagyok

Pepita Magazin 2022.05.19. "A zene az kell..."

Kónya Merlin Renáta: Nem érkeztem meg sehova, de jó úton vagyok

A bűbájos, tehetséges fiatal színésznő, Kónya Merlin Renáta utolsó generációs jugoszláv, szabadkai születésű, vajdasági lány. Négyszer született újjá előttem, először Nyíregyházán a Meseautóban, Kovács Vera szerepében, másodszor Az órák című monodrámában, amelyben három nő történetét elevenítette meg, harmadszor egy évvel ezelőtt az autóbalesete után, negyedszer pedig a József Attila Színházban, a Portugál című Lengyel Ferenc rendezésben, mint Masni.

csanyi cikk

– Hogy indult nálad az a ’gyomormocorgató’, mindent elsöprő felismerés, hogy színésznő szeretnél lenni?

– Érdekesen, hirtelen. Minden mást elfelejtetve. A magyarkanizsai amatőr színtársulatba járt a bátyám, Kónya Róbert. Egy alkalommal, amikor a bemutatójukat megnéztem, beleszerelmesedtem abba a világba, amely elém tárult. Annyit tudtam, hogy ez nekem nagyon jó lesz. Oly annyira, hogy feladtam érte a teniszkarrieremet, pedig tizenöt éves koromig komolyan edzettem és versenyeztem. Édesanyám, Kónya Merlin nagybátyja Németországban teniszedző, aki Wimbledonra készítette a tehetségeket, nekem egyenes utam vezetett volna hozzá. Ezzel együtt a családom soha semmit nem kényszerített rám, hagyták, hogy próbálgassam a szárnyaimat, így nem volt elvárás sem az, hogy teniszező legyek, sem az, hogy színésznő.

– Mégsem ugrottál fejest ebbe a világba...

– Ha csak rajtam múlt volna, lehet így történik, de sokat gondolkodtunk édesanyámmal azon, hogy Szentesre menjek-e a drámaiskolába, vagy a Zentai gimnáziumba, ahol egy erős általános képzést kapok. Meggyőzött, ha abban a négy gimnáziumi évben is kitartanak színészi álmaim, akkor onnan simán dobbanthatok afelé. Viszont, ha időközben meggondolom magam, ebből a gimiből bármerre nyitva áll előttem az élet. Kitartottam. Laza boldogságomban színötösre érettségiztem, hisz akkor már felvettek a Pesti Magyar Színiakadémiára, Lengyel Ferenc, Rubold Ödön és Ruttkai Laura osztályába. Egy nem akármilyen színházban voltunk gyakorlaton, de Lengyel Ferenc határozottan kért mindenkit, hogy minél kevesebb darabban legyünk benne.

– De miért?

– Hogy valamit tanuljunk is! Nehogy az legyen, hogy bekerülünk a színházba, játszunk a darabokban és már azt gondoljuk, hogy micsoda nagy színészek vagyunk. Miután elvégeztem ezt az iskolát, azonnal felvettek Kaposvárra.

– Kaposvárra?

– Van ám nekem életutam! A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kiestem harmad rostán, másod rostán, mégsem hagytam ki egyetlen évet sem, hisz szerencsére bekerültem a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színművész szakára Uray Péter osztályába, aki az egyéniségünkre odafigyelve fejlesztett minket.

– Most jó úton jársz?

– Nagyon elégedett vagyok azzal az utammal, amit az élet és a pálya most adni tud. Nem érkeztem meg sehova, de jó úton vagyok. Nem tudom, hogy egy színész megérkezik-e valahova egyáltalán? Rögös az utam, szép kitérőkkel, de jó a helyzetem.

– Milyen zenei álmaid voltak és mi valósult meg belőlük?

– Mindig álmom volt, hogy csellózzak. A kaposvári zeneiskolával kötött szerződést az egyetem, oda jártunk zenei fejlesztésre. Voltak köztünk gitárosok, dobosok, énekesek, és lettek szaxofonosok, trombitások. Én is boldog voltam, hogy eljött az én időm, megtanulhatok csellózni. Mikor megérkeztem az első cselló órámra és a lábam közé vettem a hangszert, rám nézett a tanárnő, majd megkérdezte, hány évig teniszeztem. Kikerekedett a szemem. Nem akart összetörni bennem semmit, mégis sikerült, mert azt mondta, hogy ezekkel a masszív, erős kezekkel soha nem fogok tudni csellózni. Valóban nem tudtam rendesen kinyújtani az ujjaimat…

– És akkor ennyi volt a zenei karrier?

– Áh dehogy! Tovább jártam az órákra és már tudok csellóval effekteket alkalmazni, majd autodidakta módon basszusgitározni is megtanultam. Zsótér Sándor rendezésében Nyíregyházán bemutattuk Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című darabját, ahol nyílt színen orgonázni kellett. Tudták, hogy mindent bevállalok és megvan az alapképzettségem is hozzá. Elvállaltam. Annyira izgultam, hogy hallottam az egyik néző azt mondja a másiknak, hogy remeg szegénykének a keze! Az első előadás ilyen remegve ment le, de aztán belejöttem. A József Attila Színházban az Ágacska című darabban a pösze egeret alakítom, aki harmonikázik. Így megtanultam harmonikázni is.

– És a hangod?

– Mindig nagyon szerettem énekelni. Magyarkanizsán nőttem fel, ott jártam zeneiskolába. Nem volt külön énekóra, de én a nagymamámnál a bakelit lemezek hallgatása közben állandóan áriáztam. Borzasztóan tetszett, ahogy a művészek kiengedték a hangjukat. Hát én is megtettem néhányszor. Nagymamám egyből szólt az édesanyámnak, hogy jó lenne kezdeni valamit, az általa csiszolatlan gyémántnak nevezett hangommal. Évekkel később tudtam meg, hogy azért nem tudtuk fejleszteni a hangomat, mert nem volt rá lehetőség. A Pesti Magyarban volt először ének oktatásom. Táborosi Maragaréta rendezte a Don Juan menyasszonyai diplomamunkáját Dunaújvárosban és akkor történt meg először, hogy egy darabban egyedül kellett énekelnem, mi mást, mint egy haláltusát. Szerintem nagyon szabad, nyitott volt a hangom. Az egyetemen viszont egy szakmainak nevezett, de számomra terrorisztikusra sikerült beavatkozás miatt sokkot kapott a hangom, így ez a folyamat sajnos megszakadt. Elkerültem Nyíregyházára, ahol diplomásként megkaptam első főszerepemet, a Meseautóban én voltam Kovács Vera. Azt mondtam, hogy csak akkor fogom tudni végigénekelni ezt a szerepet, - mert a hangom nem áll erre készen – ha kapok egy hangképző tanárt. Kazár Irénke néni gyógyította meg a hangomat.

– A zene tehát kell?

– Nagyon. És a mozgás is. Nagy József, táncművész és koreográfus, a világhírű Jel Színház megalapítója, szintén Magyarkanizsa szülötte és egy új, sajátos színházi nyelvet talált ki. 14 évesen, mivel benne voltam a színjátszó csoportban, lehetőséget kaptam arra, hogy ingyenesen részt vegyek Nagy József workshopjain. Addig nem is tudtam, mi az a mozgásszínház. Azt tudtam, hogy nagyon különleges és nagyon más, mint amit a színjátszókörben csináltunk. Abban az évben készült el Magyarkanizsán a Nagy József Regionális Központ, ami egy világszínvonalú táncterem, egy hatalmas színtér, profi padlóval, technikával. (Mára megváltoztatták a művészeti műhely nevét.) Ott mindenféle nemzetiségű emberrel találkoztam. Nagy József javasolta, hogy semmiképp ne menjek csak táncosnak, hanem tanuljak színésznek, aztán ha utána is táncolni akarok, ám legyen, hisz jó vagyok benne. Az akkori táncbemutatónk után, a koreográfusunk, Jaszmina szeretett volna elvinni a csapatával egy világkörüli turnéra. Viszont akkorra engem már felvettek Budapestre, ezért úgy döntöttem, inkább elkezdem az iskolát. Ugyanebben az időszakomban Nina Dipla a balett alapokon nyugvó kortárs tánc egyik legnagyobb alakja, szintén a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhelyben tartott kurzust, amelyen nyáron szintén részt vettem. Mikor Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait próbáltuk Budapesten, elszakadt a bokám és két hónapig gipszben voltam. Ekkor hívott Nina Dipla, hogy megüresedett egy állás és szeretne engem magával vinni Párizsba. Itthon maradtam megint. Valamiért nem kellett fizikai színházasnak lennem, viszont az sem volt véletlen, hogy Uray Péter osztályába kerültem, aki fizikai színház rendező, mégis prózai színészeket tanított.

– Egy ilyen testudatos lány, akinek egy éve megsérült a gerince egy autóbalesetben, hogyan építkezik újra?

– Valami azért megtört a pályámban. Az nem múlt el nyomtalanul, hogy úgy kellett kivágni a kocsiból. Akkor nem tudtam megmozdulni. Valamennyire vissza tudtam hozni önmagam, de nem vagyok az a lány, aki voltam. Ez ugyan nem látszik a színpadon, de én tudom, ki voltam belül. Az még sérült. Abból állt a Covidos időszakom, hogy rendbe jöjjek, de a terápiát nem tudtam végigcsinálni éppen a Covid miatt. De nem adom fel!

– Mitől érzed jól magad?

– Minden feladatom kihívás. Nincs olyan előadás, amely teher lenne. A József Attila Színház társulatának vagyok a tagja. 15 év után van újra társulata a színháznak. Nemcsák Károly az igazgatónk, Hargitai Iván a művészeti vezetőnk, tudatos kísérletezésben van a színház. Mivel egy új hullámot csinálnak, így sok jó és nehéz feladaton vagyok túl. Most van az első olyan időszakom, hogy véget ért az évadom és nem próbálok nyár végéig, hanem játszani járok be a színházba.

Írta: Tarnócai Éva

(Fotók: Perger Viktória)

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Barcelonai színtársulat mutatkozik be a Trafóban csütörtökön

Pepita Magazin 2022.09.26.
A hegy című előadásával ismét Magyarországra érkezik a spanyol Agrupación Senor Serrano. A barcelonai színházi társulat csütörtökön lép fel a Trafó - Kortárs Művészetek Ház...

Átadták a Junior Prima Díjakat színház-, film- és táncművészet kategóriában

Pepita Magazin 2022.09.21.
Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.

Nyílt próbák az Örkény Színházban

Pepita Magazin 2022.09.19.
Rendhagyó nyílt próbával ünnepel az Örkény Színház a magyar dráma napján; szeptember 21-én 19 órától az évad első nagyszínpadi bemutatója, a Liliom próbafolyamatáb...

Járt ösvény

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...

Bajomi Nagy György: A színészek sosem nőnek fel igazán

Pepita Magazin 2022.08.12.
A Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként óriási népszerűségre tett szert a Jászai Mari-díjas Bajomi Nagy György. A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi színháznak  11 évig volt ...

Balázsovits Lajos: Magyar színpadon akarok magyar színész lenni

Pepita Magazin 2022.07.06.
Balázsovits Lajos a Nemzet Színésze! 1946-ban született Nagykanizsán. 1969-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ugyanabban az évben csatlakozott a Madách Színház társulat&a...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Hangadó

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Szilágyi Tibor: Óvom a hangom minőségét, a hangszeremet, ahogy egy muzsikus a hegedűjét

Pepita Magazin 2022.04.27.
Szilágyi Tibor már fiatal színészként jól keresett a szinkronizálással. Messze zengő, férfiasan öblös, igencsak karakteres hangja, ma is keresett „portéka”. Úgy gondolja, a szinkronizálá...

Csankó Zoltán: Nem túl akarok lenni rajta, hanem jól szeretném megcsinálni

Pepita Magazin 2022.03.29.
Csankó Zoltán a legkeresettebb szinkronhangok viadalában idén a második, tavaly az első lett. Bámulatosan el tudja változtatni a hangját, egészen különböző karaktereket tud megformálni vele. Például ...

Kritika

Gyűlölet és béke

Pepita Magazin 2022.09.29.
Hamar fájdalmas indulat, gyilkos düh követi a kedvesen bukolikus betlehemes játékot. Vérbe fordul az idillikus jelenet. A Gólem Színház kávéházi előterében, ahol kényelmes fotelokban ülünk, kezde...

Korrupció és iratmegsemmisítés – Magunkon is röhögtünk

Pepita Magazin 2022.09.06.
Az iratmegsemmisítő gép azon nyomban működésbe lép, amint bejelentik, hogy revizor érkezik a városba. Nem kell előásni valahonnan, kéznél van az íróasztalon, hosszan hallatszik a zümmögése.

Szerelmi téboly

Pepita Magazin 2022.08.30.
Tele viháncolják a színpadot a Szentivánéji álom színészei. Árad belőlük a játékkedv. Nem férnek a bőrükbe a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budaörsi Latinovits Szính&...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

A tanár

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Jordán Tamás: Nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni

Pepita Magazin 2022.08.29.
Jordán Tamás úgy volt osztályfőnök a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy ő maga nem folytatott színi tanulmányokat. Úgy gondolja, nem csak ismereteket, hanem személyiséget is át kell adni....

Földessy Margit: Nem vagyok jó alattvaló

Pepita Magazin 2022.07.30.
Földessy Margit túl közel engedi magához a gyerekeket, nincs távolságtartás, és nincs benne semmi tanáros. Miközben az általa harminckilencedik éve vezetett Földessy Margit Színjáték és Dr&...

Legendák

Mucsi 65 – Idegnyugtatóként is szolgál

Pepita Magazin 2022.09.09.
A ma 65 éves Mucsi Zoltánról a szerepei alapján tévesen gondolják sokan, hogy civilben is gyakran kiabál, sűrűn van felpaprikázott hangulatban, totálisan kiakadva, és széles mozdulatokkal, ingerülten hadonászi...

Öt éve halt meg Lorán Lenke – Áradt a humora

Pepita Magazin 2022.08.27.
Lorán Lenke ma öt esztendeje hunyt el. Kirobbanó energiái voltak csaknem a hosszú élete végéig.

Bíró Eszter 45 – Alkotóereje teljében van

Pepita Magazin 2022.07.21.
Bíró Eszter ma 45 éves. 17 esztendősen robbant be a magyar színházi köztudatba. Válogatáson kapta meg a Miss Saigon címszerepét. Ráadásul a jogtulajdonos kikötötte, hogy a Szegedi Szabadtéri Já...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

Szabó Szonja: Mindig ösztönösen írtam

Pepita Magazin 2022.08.30.
Filmjei, gondolatai értéket hordoznak és valahogy mindig ott felejtődnek egy-egy szereplője arcán. Ezek az ő speciális effektjei. Szabó Szonja rendező megtanult másképp gondolkozni, mégis minden kisfilmje után úgy &eacu...

Kerkay Rita: Nem kell, hogy az emberrel minden megtörténjen ahhoz, hogy színész legyen

Pepita Magazin 2022.07.29.
Mikor megkérdeztem tőle, miért lett rendező, azonnal rávágta, hogy ő nem az. Ő színésznő. A székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze. Olyan színésznő, aki rendez is. Úgy tűnik...

A jövő nagyjai

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...

Jámbor Nándor: A sikernek kőkemény ára van

Pepita Magazin 2022.08.31.
Mikor gyerekkorában megkérdezték, mi szeretne lenni, azt válaszolta, hogy a Nemzeti Színház igazgatója. Ma már nem ez a vágya Jámbor Nándornak, de csak nem esett messze az álmaitól, hisz hat éven &aacut...

Kovács Virág: Hatalmas terheket sikerült a színpadon hagynom

Pepita Magazin 2022.08.01.
Kovács Virág zenészcsaládból származik, édesapja, nővére és húga is zenével foglalkoznak, ám ő igazi lázadó, középső gyermekként mégis inkább a színésze...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Zsuffa Tünde: Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül

Pepita Magazin 2022.08.22.
Nem olvastam őt, csak Az Ég tartja a földet című musicalt láttam - az Erkel Színházban, - amelynek dramaturgja volt, és a történetet is ő írta.  Bevallom, az interjú után, belevetettem magam a Paprika rummal c&ia...

Széles Flóra: Az álmokat kitartóan folytatni kell!

Pepita Magazin 2022.07.14.
A Jakyll és Hyde-ban Emma szerepében énekelt, a komoly énektechnikai és szakmai tudást igénylő érzelmileg telített dalbetétei lenyűgözőek, ám ez a rendkívüli hang még kicsit beelőzi az egyé...

Emlékek

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...

Benkő Bence: Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van

Pepita Magazin 2022.08.23.
Gyermekként minden este a könyvlapozásra aludt el, édesanyja szerettette meg vele az olvasást olyannyira, hogy amikor nem forgat, a szabadúszó színészként dolgozó Benkő Bence könyveket ment, illetve árul egy szek...

Lábodi Ádám: Sokszor el tudom felejteni, hogy dolgozom

Pepita Magazin 2022.06.28.
A Portugál című darab házasságból menekült Bece szerepére igen jó döntés volt választani Lábodi Ádámot, aki nagyon felépítette az otthonról elvágyódó, újat ...