Zsuffa Tünde: Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül

Pepita Magazin 2022.08.22. "A zene az kell..."

Zsuffa Tünde: Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül

Nem olvastam őt, csak Az Ég tartja a földet című musicalt láttam - az Erkel Színházban, - amelynek dramaturgja volt, és a történetet is ő írta.  Bevallom, az interjú után, belevetettem magam a Paprika rummal című regényébe. Zsuffa Tündének nemcsak a személyisége magával ragadó, az ahogy ír, ahogy viszi soraival az embert, elképesztő…

Poggyasz - Cikk közben

– Elindultál Magyarországról, apáca akartál lenni, teológiát tanultál, de nem lett belőled apáca, viszont a bécsi nagykövetségen belemerültél a politikába, a diplomáciába, a sajtó világába, végül visszatérve Magyarországra izgalmas történelmi könyveket írtál, miközben bizonyos szempontból az egyház kötelékébe is megérkeztél, mint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke. Írónak készültél, vagy csak úgy megtörtént?

– Nyolc évesen bementem a hentes apám pusztaszabolcsi műhelyébe, felültem a húsos ládák tetejére, majd két bárdcsapás közben közöltem vele, hogy író leszek. Nem nevetett ki, mindig hitt bennem. Később kaptam tőle egy naplót és megkért, hogy ne azt vessem papírra, ami történik velem, hanem, inkább azokról az érzéseimről írjak, amit a történések okoznak.

– Mikor érezted azt a pillanatot, hogy „író lettem”?

– Amikor apám meghalt, indult el a folyamat. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy az író, olyan, mint a dudás. Pokolra kell annak menni… Ezen én már túl vagyok. A tragédiák, a fájdalmak meggyötörtek, de cserébe valóra válthattam a gyerekkori álmomat. A bőrömön tapasztaltam meg a küzdelmeket, és az abból kovácsoló erőt, amiről írok.

– Jócskán megtépázott az élet. A halállal is szembe néztél.…

– Sokáig voltam beteg. Amikor a többi 16 évesnek nyiladozott a világ, mentek át a gyerekkorból a felnőtt létbe, én a haláltól rettegtem az onkológián. Mikor meggyógyultam, hittem abban, hogy azért kaptam vissza az életemet, mert sokat imádkoztam. Ezért úgy éreztem, apácának kell menjek.  Sajnos tévedtem. A zárda, a bezártság, a befelé figyelés, nem nekem való volt. Folyton lázadtam, olyasmi ellen, amit én választottam. Az idős apácák azonban ennek ellenére szerettek. Emlékeztettem őket egy vígkedélyű tanítványukra, akiből aztán a híres mayerlingi kármelita kolostor főnöknője lett. Kiküldtek hozzá. Nagyon szerettem ott élni, megcsapott a történelem szele. Mayerlingben halt meg ugyanis rejtelmes körülmények között Sissi és Ferenc József egyetlen fia, Rudolf trónörökös, valamint a szerelme, Vetsera Mária. A császár aztán az apácáknak ajándékozta ezt a vadászkastélyt, amiből kolostor lett. De vissza a főnöknőhöz! Bubu néni – így hívtam – egy nap behívott abba a kápolnába, amely azelőtt Rudolfék hálószobája volt, és közölte velem, nem vagyok én apácának való, az én helyem a világban van, nem a négy fal között.  „Alkotnod és nevelned kell, légy a népek apostola, taníts, gyermekem!” – mondta. Bubu néni maga mellett tartott a vendéglakásban, és kitaníttatott.  Európa legnagyobb gondolkodóinál hallgattam előadásokat, többek között Ratzinger bíborosnál, a későbbi XVI: Benedek pápánál. Heiligenkreuzban, a mai napig büszkék rám, mert én voltam az első nő az egyetem történelmében, aki oda betehette a lábát és diplomát szerezhetett.

– Hogy kerültél haza?

– Az egyetem után visszatértem Magyarországra, nyelviskolákat alapítottam és tanítottam. Szerettem volna, ha a falusi gyerekeknek ugyanúgy kinyithatom a világra a kaput, ahogy azt velem is megtették. Néhány év múlva aztán újra Ausztriában kötöttem ki, de már egy kisgyerekkel. Nincs mit szépíteni… Ért néhány feldolgozhatatlan tragédia az életemben, ami elől menekültem… A sebek csak távol tudtak gyógyulni. Persze újra Bubu néni állt mellém, amiben tudott segített, egyengette a fiam és az én életemet. Már rendeződni látszott minden, szerettem a munkámat is a bécsi nagykövetségen, tehát, amikor végre kisüthetett volna a Nap, meghalt az apám. Még meg tudtam kérdezni tőle, hogy mi lesz velem nélküle. „Most leszel író!” A temetés után nem sokkal megismerkedtem a követségen Lezsák Sándorral. Tudtam, hogy az egyik legjobb kortárs drámaíró, ezért jelentett nekem sokat a biztatása. Megegyeztünk, mire visszajön Bécsbe, addigra megírom az első könyvemet. Ez volt a Paprika rummal. Álltam a szavam. Ő pedig már hazafelé a buszon elolvasta a történetet és azonnal felhívott, hogy mutassam be Lakiteleken ezt a könyvet. Innentől kezdve Lezsák szárnyai alatt nőttem fel… Benne egyébként nem a politikust látom, hanem az érzékeny lelkű alkotót. Ezért is esik jól, hogy büszke rám, de azt is látom, hogy nagyon elfogult velem. Tizenegy év elteltével kijelenthetem, hogy Lezsák is apám égi ajándéka. Ő kellett, hogy író lehessek. Rajta keresztül ismertem meg azokat, például Agócs Sándor költőt, akik segítettek felnőni az írók világába.

– Írásaidra különös hatással volt Hemingway is.

– Kislány korom óta rajongok érte. Olyan, mintha ismertem volna, érzem őt. Mindig arról álmodoztam, hogy úgy szeretnék írni, ahogy ő. Rövid, egyszerű mondatokban, felesleges jelzők nélkül. Csak a lényegre figyelt, a történetei mozgalmasak, nem veszett el a részletekben.

– Hogyan lett Szent Erzsébetből musical?

– Gondviselés. Szikora Róberttel 2019-ben ismerkedtem meg, az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Egy hónap múlva beállított hozzám boldog újévet kívánni, mellesleg megkért írjak neki szövegkönyvet Szent Erzsébet musicalhez, a zenei betétek már készen vannak. Biztos voltam benne, hogy nem csinálom meg, közöm sincs hozzá, meg egyébként sem szeretem a musicalt, nem az én műfajom. Akkor még azt is mondtam - a nyomaték kedvéért, - hogy sem Szent Erzsébet, sem a rózsacsoda nem érdekel. Én küzdelmes életutakról írok, kémekről, politikáról. Robi azonban csak nem adta fel: ő kért, én meg visszautasítottam. Aztán egyszer elmesélte, hogy amikor felkerestem a kongresszussal kapcsolatban, aznap volt a szülinapja. Egy templomban imádkozott, és azt kérte, hogy szeretne egy olyan musicalt csinálni Szent Erzsébetről, amit akár a nemzetközi Eucharisztikus kongresszuson is elő lehetne adni. Még aznap jelentkeztem nála ismeretlenül: író és sajtófőnök egyszemélyben. No, ez az információ szíven ütött. Elkezdtem foglalkozni Szent Erzsébet korával és rájöttem, hogy óriási áthallások vannak a XXI. századra: a politikai helyzet és a társadalmi megosztottság miatt. Gertrúd királyné meggyilkolása kihozta belőlem a lázadás érzését, főleg, hogy Katona József nem a valóságot írta meg a Bánk bánban, és Szent Erzsébet édesanyja messze nem volt olyan gonosz, ahogy azt a közvélemény gondolja. Így kezdtem el írni… de sokáig nem találtam meg Szent Erzsébet helyét a róla szóló regényemben. Aztán megérkezett… és ez engem is megváltoztatott, mert szinte éreztem az egész lényét. Erzsébet ereje abban rejlik, hogy még azokat is szerette, akiken nincs mit szeretni. Minden cselekedetét ez a szolgálat határozta meg. Ő nem csak egy szent, akit oltárra emeltek, hanem egy hús-vér nő volt. Szenvedélyesen szerette a férjét, tudott sírni a gyászában, oda tudott menni a nélkülözőkhöz, erős volt, határozott és életvidám. Biztos vagyok benne, ha most élne, ugyanígy tenne. Minden korban példaképpé tehető. Szóval annyira megérintett a személyisége, hogy mikor befejeztem a regényt, sírva hívtam Robit: Igazad volt, ezt a történetet nekem kellett papírra vetnem.

– Nem féltél színpadon látni a művedet?

– Dehogynem! Ám Cseke Péter, a rendező érezte, hogy mit akarok látni. Egy Kossuth-díjas színész-rendező maga mellé vett, de nem csupán biodíszletnek, hanem számított neki, amit mondok. Még a castingon is mellette lehettem.

– Volt olyan, hogy valamelyik színészt te választottad? A te szavad számított?

– Igen (nevet). A gyáva és részeges Frater Vincentius szerepére nem volt mindegy, ki jön. Ő jelenti a történetben a humort. Mikor megláttam a Szűcs Sanyit, végem volt. Azóta is nagy kedvencem. Kiválóan alakítja ezt a figurát. Őt én választottam.

– Megszeretted ezt a zenei nyelvet?

– A színpad, a zene hangulata és szövege adja vissza azt a világot így együtt, ami a fejemben megszületett. Tartottam tőle, néha aggódtam is… de már tudom, felesleges volt. Mi, négyen, Lezsák Sándor dalszövegíró, Szikora Robi zeneszerző, Cseke Péter rendező egy egység vagyunk. Szétválaszthatatlanok. Mindannyiunk szíve-lelke benne van a musicalben. Remélem, folytatjuk, mert hiányzik a közös munka.

– Kell a zene a történetedhez?

– Mindenképpen. Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül. Mint mondtam, az írott anyag és a színpadra került darab olyan egységbe került, hogy már írom a folytatást, Az Ég tartja a királyt. Szent Erzsébet testvére, IV. Béla király itt a főszereplő. Minden vágyam, hogy a négyes fogatunk dübörögjön tovább, és ez is színpadra kerüljön.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Wagner Csapó József

 

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Mesékkel gyógyítaná az emberek lelkét Pokorny Lia

Pepita Magazin 2022.12.06.
A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Pokorny Lia szerint a meseolvasást receptre kellene felírni minden felnőttnek, aki valamilyen elakadással küzd az életé...

Kísértettörténetet mutat be december 30-án a Centrál Színház

Pepita Magazin 2022.12.05.
December 30-án mutatják be a 2:22 (egy kísértettörténet) című produkciót a Centrál Színházban; a Magyarországon először látható darab főbb szerepeiben Martinovics Dorina, Ágoston Katalin, L...

Frida, az élet múzsája címmel tartanak bemutatót a Nemzeti Táncszínházban

Pepita Magazin 2022.12.05.
Frida, az élet múzsája címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat a Nemzeti Táncszínházban december 7-én, szerdán; a Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldol...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...