A vértanú és az ősgonosz – Ütős musical ősbemutató a Madách Színházban

Pepita Magazin 2022.04.29. Kritika

A vértanú és az ősgonosz – Ütős musical ősbemutató a Madách Színházban

Jókora merészség egy aradi vértanút musical főhősnek megtenni. Hát még olyat, aki nem is tartozik bele a 13-ba. Ahogy a darab címe is jelzi, ő A tizenötödik, akinek létéről eddig tán sokan nem is tudtak.

csanyi cikk

A Madách Színház, Szirtes Tamás rendezésében, ezúttal nagy vagánysággal alaposan belecsapott a lecsóba. A már hagyományos musical pályázat 52 alkotása közül első helyezettnek kihozta két nem különösebben ismert szerző, Derzsi György és Meskó Zsolt A tizenötödik című alkotását. És ráadásul nem a stúdióban, hanem a nagyszínpadon vitték színre a darabot. Hármas szereposztásban, ami azt mutatja, hogy hosszútávon is számolnak vele.

Kazinczy Lajos, a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia, úgy tizenötödik az aradi vértanúk sorában, hogy Ormai Norbert ezredest már 1949. augusztus 22-én kivégezték, a 13-akat pedig október 6-án. Kazinczyt viszont csak október 25-én küldték a halálba. Vele még a kirívóan kegyetlen osztrák táborszernagy, Haynau, aki a forradalom megtorlásának főfelelőse volt, alkudozott, hogy tagadja meg az elveit, és akkor megkegyelmez neki. Ám Kazinczy gerince nem hajlott, ahogy a többiek, ő is emelt fővel ment a halálba.

Borbély Richárd igen meggyőző a szerepben. Egyáltalán nem az oly gyakori „musical szépfiút” játszik. Hihető a kezdeti hétköznapisága, céltalansága, pénznélkülisége, apja korai halála miatti „felturbózott” szeretetéhsége, hihetőek a kihágásai, ahogy az is, hogy pénzért eladja a tiszti rangját. Borbély megmutatja, hogy fokozatosan hogyan változik meg, a történelmi vészterhes időkben miként acélosodik meg addig ingatag jelleme, szétfolyó személyisége hogy lesz karakteressé, cselekvő- és döntőképessé, meghatározó katonai hadműveletek irányítására alkalmassá. Már a börtönben látjuk, onnan emlékezik vissza a történtekre, amelyek megelevenednek, így egyik pillanatban bálban, a másikban csatatéren, majd ismét tömlöcbe vetetten találkozunk vele. A műfajnak megfelelően naná, hogy van szerelmi szál is, de ez a szerelem beteljesületlen a Békefi Viktória által alakított Majthényi Zsófiával, akit a marcona atyai szigor gazdag férfi feleségének parancsol, és nem engedi hozzámenni a szegénylegény Kazinczyhoz. A kényszerű elválásról, ennek megbánásáról, és arról is, hogy ez már késő, lehet szívbe markolóan énekelni. A magánéleti és a történeti szál, a tények és a fantázia alkotta jelenetek ügyesen keverednek.

Fülbe mászóak a dalok. A zene bátran kever össze korabeli és mai stílusokat, a bálban nyilván megszólalnak keringő dallamok, de a darabban a hip-hop és a rap is hangsúlyos szerephez jut. Leszkovszki Albin jó ritmusban vezényli a színpad alá süllyesztett zenekart, amit így se a közönség, se a színészek nem láthatnak, ahogy a karmestert is csak monitoron keresztül észlelhetik. Tán az akusztika is tökéletesebb így, az pedig biztosan jó, hogy a zenekari árok kiiktatásával a közönség közelebb kerülhet a színpadhoz, de annak a lehetősége csökken, hogy a muzsikusok és a színészek, azzal, hogy egy légtérben vannak, kölcsönösen inspirálják egymást, ahogy annak a lehetősége is erőteljesen lecsökken, hogy a karmester hangsúlyosan egy-egy szereplő szemébe nézzen, ha szükségét érzi, vagy célzottan tegyen felé hangsúlyos gesztusokat. Ettől még nagy az összhang a közreműködők között, ami mögött érezhetően tekintélyes mennyiségű gyakorlás áll. Az is érezhető, hogy mindenki bedob apait-anyait, magas hőfokúra felturbózott és igen intenzív a színpadi jelenlét, amihez komoly mértékben hozzájárulnak a Tihanyi Ákos által koreografált elementáris és fantáziadús táncok.

Haynau táborszernagy szerepében Miller Zoltán a műfaj határait feszegeti. Eljátssza az ős-gonoszt, a megtorlásban élvezettel vérengzőt, a saját vissza-visszatérő fejfájása miatt is bosszút állót, a hatalmával visszaélőt, a parancsolgatni kéjesen szeretőt, a megkérgesedett lelkű kegyetlenkedőt. Miller megmutatja, hogy ez egy szörnyeteg, aki nem ismer se istent, se embert. Rémisztően, fenyegetően néz, rideg határozottsággal ejti ki a mondatokat, elutasítóan dermesztőek a gesztusai. Önmagában megtestesíti a világ borzalmait. Nagy formátumú alakítás, amiben van némi túlzás, meg ripacskodás is, de ennyi számomra belefér ebbe az erőteljesen karikaturisztikus ábrázolásmódba. Három feketébe öltözött, gyászruhás nő, Gallusz Nikolett, Détár Enikő, Ladinek Judit a narrátor funkcióját és a görög kórusét is betöltik egyszerre beszélve, vészterhes arckifejezést „viselve.” Vida Bálint gyerek Kazinczyként gyönyörűen énekel. Aki a deszkákra lép, Sánta László, Weil Róbert, Németh Gábor, Ekamen Bálint, Mező Zoltán, Baksa András, Jenei Gábor, Borsányi Dániel, Vecsei László, Gréczy Balázs, Jegercsik Csaba, Galbenisz Tomasz, Pálinkás Márton, Fellegi Lénárd, Ruzicska László és a tánckar, a kórus tagjai egyaránt teljes erőbedobással vannak jelen. Vízvárdi András animációval is megtoldott díszletei, Rományi Nóra jelmezei megteremtik a produkcióhoz szükséges miliőt.

Szirtes Tamás rendezése nélkülözi a fölösleges magyarkodást, de regél hazaszeretetről, hősiességről, emberi helytállásról a vészben, miközben ősbemutatóként létrehozott egy olyan produkciót, ami minden bizonnyal hosszú sikerre számíthat.

Írta: Bóta Gábor

(Fotók: Jardek Szabina/Madách Színház)

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2022.11.24.
Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat a makói képviselő-testület szerdai döntése értelmében - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Meghirdette következő évadának programját a Szegedi Szabadtéri Játékok

Pepita Magazin 2022.11.23.
A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok - tájékoztatta a fesztivál sajt...

Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán

Pepita Magazin 2022.11.23.
A budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadásával kezdődik péntek este az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 25. és ...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Hangadó

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Szilágyi Tibor: Óvom a hangom minőségét, a hangszeremet, ahogy egy muzsikus a hegedűjét

Pepita Magazin 2022.04.27.
Szilágyi Tibor már fiatal színészként jól keresett a szinkronizálással. Messze zengő, férfiasan öblös, igencsak karakteres hangja, ma is keresett „portéka”. Úgy gondolja, a szinkronizálá...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...