Szavazz a gyilkosra! - Komikus hajmeresztés

Pepita Magazin 2023.02.26. Kritika

Szavazz a gyilkosra! - Komikus hajmeresztés

A Hajmeresztő demokratikus krimi. A nézők megszavazhatják, hogy ki legyen a gyilkos, és aznap este a színészek úgy alakítják a történetet, hogy tényleg ő is lesz.

Poggyasz - Cikk közben

A Hajmeresztő nevű fodrászszalonban valóban hajmeresztő dolgok borzolják a kedélyeket. A gyilkosságot nem ott követik el, hanem a közvetlenül felette lévő lakásban, de az üzletben bolydul fel a méhkas. Kiderül, hogy az egyik vendég eleve civil ruhás rendőr, hamarosan betoppan a fiatal asszisztense is, fülest kaptak, hogy itt érdemes lesz szaglászni. Aztán amikor a szemetet kidobni kimenő fodrásznő lélekszakadva visszarohan, és azt sikongatja, hogy vér, vér, mindenütt vér!, a hekusok rögvest akcióban lépnek.

Paul Pörtner méltán sokfelé játszott darabjában az első rész zömében minden úgy zajlik, mint egy hagyományos bűnügyi históriában. Annyira hagyományos, hogy a Marton Róbert által játszott nyomozó kapásból kijelenti, hogy a gyilkosnak a helyiségben tartózkodók között, vagyis egy zárt térben kell lennie, mint általában a jó öreg Agatha Christie műveiben, közülük kell kisakkozni ki a gyilkos. Ez abban is hagyományos krimi, hogy a két hekus kizárva, pedig amikor a gyilkosságot elkövették, éppen ők sem tartózkodtak az üzletben, ők is eltehették láb alól a világhírű zongoraművésznőt, akinek játéka lehallatszott a fodrászüzletbe, és fölöttébb ingerelte annak tulajdonosát. Egy ideig mindenki úgy gondolja, hogy amíg játszott, nem halhatott meg, aztán találnak egy magnót, rajta az ő zongorázásával, erről is szólhatott a zene, a gyilkos kapcsolhatta be a felvételt, hogy arra az időre már lehessen alibije.

Négy gyanúsított és két zsaru vívja egymással a csatáját. Jók a karakterek. Marton Róbert logikus gondolkodású, a tényeket módszeresen felfejtő rendőrhadnagy, a nyomaték kedvéért pisztolytáskával az oldalán. Befutott, jó szakembernek tűnik, aki ettől még simán belekeveredik humoros helyzetekbe, mert némi idegborzolástól eltekintve, azért leginkább vígjátékról, olykor már-már paródiáról van szó. A legviccesebb fazon a Labán Roland által megformált kezdő rendőr. Hórihorgas fickó, mély hanggal, bamba ábrázattal, rendszerint tőmondatokban beszél, rövid velősséggel mond hol nagy baromságokat, hol eszes dolgokat, és nem sejthető előre, mikor melyik jön ki a száján. Az egyik jól adjusztált beköpésénél valamelyik néző azt ereszti ki igencsak hallhatóan magából, hogy zseniális, és tényleg oltári jó, telibe talál egy karakteres figurát. Csiby Gergely fodrászat tulajdonosaként, hiperaktív, izgő-mozgó, sokat beszélő meleg fiatalember. Kolléganője, akit Jeney Luca ad, szintén bőbeszédű, vagányul öltözködő, a bőrébe ugyancsak nehezen férő fiatal nő. A színpad előterében, Cserna Antal alakításában, ül egy higgadt, újságot olvasó, elegáns, öltönyös, mellényes, nyakkendős, hallgatag úr. Elkéső vendégként pedig betoppan egy élénk piros színű, feszülő kosztümben domborító, be nem álló szájú középkorú nő, Bozó Andrea megformálásában. Ez a „választék”, akik közül tettest kell kiszemelni. Úgy tűnik, bizonyos kérdésekben mindegyikük hazudik, ötöl-hatol, elken dolgokat. A derék hadnagy buzgón le-lecsap egy-egy logikátlanságra. A kihallgatottak olykor zavarba jönnek, vagy éppen gyanút keltően fölényeskednek, kellő feszültséget, vagy humoros pillanatokat teremtve.

Az előadás első részének a vége felé felgyújtják a nézőtéri lámpákat, a hadnagy felénk fordul, és a véleményünket kérdezi. Nem álinteraktivitás ez, mint oly sok produkcióban, hogy megszólítják a nézőket, de valójában nem akarják, hogy feleljenek, most tényleg válaszokat, hozzászólásokat várnak. A szereplőktől is lehet kérdezni, vélemény is mondható róluk, és ők az elhangzottaknak megfelelően, a figurájuk bőrében maradva, reagálnak, improvizálnak, párbeszédek is kialakulnak színpad és nézőtér között. Marton a helyzetnek megfelelően, fölöttébb empatikusan, kellő ritmusérzékkel, irányítja a diskurzust.

Kelemen József rendezése ízig-vérig profi munka, üde, nevettető szórakozás, frissítő, közös játék. A szünetben kérdéseket lehet bedobni egy ládába, ezek egy része kihúzásra és megválaszolásra kerül, de a fő hangsúly a színészek és a közönség szóváltásán van. Kérhetjük akár táskák, szatyrok, briftasnik tartalmának bemutatását, bizonyos szituációk rekonstruálását, ahogy lehetséges gyilkos szerszámok, olló, borotva felmutatását is. Sok minden megy a laborba. Majd szavaz a közönség, hogy ki legyen a gyilkos, és a színészek eljátsszák azt a verziót, amire a többség ezen az estén voksolt. 

A Radnóti Színházban és Győrben láttam már a darabot, ami jelentős külföldi sikere mellett, több magyar teátrumban is hódított. Jutalomjáték a színészeknek, élvezetes szórakozás a nézőknek.

Írta: Bóta Gábor

Fotók: Szabó Réka

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 4
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 8

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 4
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 2
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 1

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 3
mbvk 4
mbvk 2

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...