Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22. Legendák

Alföldi 55

Fotók: Horváth Judit

A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

csanyi cikk

Ő Az Alföldi, ha ezt valaki kiejti, nemigen akad az országban olyan, aki ne tudná, kiről van szó. Barátainak, ismerőseinek, de sokan másoknak is, pedig ő A Robi. Mindkét neve fogalommá vált. Élmények, érzések, emlékek fűződnek hozzá. Abszolút egyéniség. Már főiskolai vizsgaelőadásokból is kitetszett, hogy az. Végzős főiskolásként Raszkolnyikovot adta a saját osztályával, ami kitelepült akkor a veszprémi teátrumba, és a hőn vágyott tervek szerint ott a továbbiakra is együtt maradt volna, hiszen a két elsőrangú színészpedagógus és a rendező, az igencsak szeretett osztályfőnökök, Horvai István és Kapás Dezső, ritka mód összekovácsolták az osztályt.

A Bűn és bűnhődés előadása felkavaró volt, és az volt benne Alföldi, nyugodtan állítható, hogy kapásból kiugrott, azon nyomban felhívta magára a figyelmet. Félelmetesen hiteles volt a zaklatott, idegzsába, túlmozgásos őrültsége. Kontrollálatlanul, csaknem megállíthatatlanul járt keze-lába. Tekintete lidércesre fordult. A később általa megölt öregasszonnyal szembeni gyűlölete hideglelőssé vált. Hátborzongatóan hihető volt, hogy gyilkol. Az osztály együtt maradására végül mégsem volt mód Veszprémben, ahol átverték őket. A Játékszín nyújtott számukra segédkezet, de aztán ez a lehetőség is megszűnt. Alföldi a Vígszínházba került, ahol temérdek kapu kinyílt előtte, sokféle szerepben megmutathatta magát, és abszolút belopta magát a közönség szívébe.

Miközben a Víg elvileg a lehetőségek tárházának tűnt, és sikere is volt, mégsem találta rögtön a helyét. A fiatalok vágyálom szerepében, Rómeóként például nem volt szenzációsan jó. A modernizált rendezésben bőrdzsekis vagányt kellett alakítania, és ez érezhetően nem állt hozzá közel. Akik ugyanis őt egyértelműen kemény fickónak gondolják, félreismerik. Nagy, romantikus, olykor egyenesen sziruposságba hajló lelke keveredik éles szemű valóságismerettel. És ezt nem mutathatta meg Rómeóként, inkább divatos fiú volt, mint elmélyülő. A szinte mindenkit pofán csapó első rendezésében, a Trisztán és Izoldában viszont benne volt mindaz, ami ő maga. Stúdiókörülmények között is nagy, teátrális, festői látvány. Nem véletlenül foglalkozik festészettel is. Szélsőséges, csapongó érzelmek, már-már hatásvadászat, és akár a giccshatáron való lavírozás, de közben a földhözragadtság is, nyugtalanító emberi, társadalmi problémák. Harmadik, máig egyik legjobb rendezésében, a Budapesti Kamaraszínházban, a Hajlamban, a homoszexuálisok koncentrációs táborban való ábrázolásával, már döbbenetes erővel beszélt a másságról, a kiszolgáltatottságról, a hatalmaskodó aljasságról. Hogy második pályázása alkalmával sem kapta meg az éppen hogy csak ingadozó lábakon álló Új Színházat, az csupán részben múlt a hatalom, a döntéshozók gyávaságán. A szakma egyik meglehetősen befolyásos jelese is olyan felfújt szappanbuboréknak titulálta, aki két év múlva sehol se lesz.

Persze ezt a véleményt alátámaszthatták reggeli műsorvezetései az RTL Klubban, melyeknek országos ismertségét köszönheti, és melyekben sok idétlen elem, de azért tartalom is volt. Volt ereje kiszállni a mókuskerékből, és amikor a Nemzeti direktora lett, volt ereje eltűnni a képernyőről. És csinált egy nagyon karakteres, örökké beszédtémát adó, abszolút rólunk szóló Nemzetit. Élet, pezsgés volt abban a színházban, akkor is, ha valami nem jól sikerült. Politikai támadások középpontjává vált, olyanok is ágáltak ellene, akik a színház egyetlen előadását sem látták. Azzal pedig igazán kevés direktor dicsekedhet, hogy annyira fontossá vált a személye, hogy még tüntettek is ellene, és a János vitéz, meg Az ember tragédiája jelenetei még a Parlamentben is, amúgy eléggé abszurdba hajló módon, felszólalások témájává váltak.

Végül méltatlan körülmények között, szimpátia megnyilvánulások, de mocskolódások közepette is, felemelt fejjel távozott. És azóta igencsak megáll a saját lábán. Bár időnként panaszkodik, hogy nincs elég munkája, gyakran egyikből a másikba rohan. Nem egyszer fordult elő, hogy délelőtt mást próbált, mint délután, és este még játszott is. Külföldön is jó néhány alkalommal dolgozhatott, a rangos Mezzo Operafesztivál számára készült rendezéseit az interneten akár élő közvetítésben is megnézhettük. Olykor visszatér a tévé képernyőre is. Például magukat tehetségkutatóknak álcázó show műsorokban zsűritag, mentor, a fényárban fürödve, lényegében sztár szerepben, hiszen ezekben a műsorokban a zsűri tagjai eleve azok, és gyakran hangsúlyosabbak, mint a versenyzők. Fókuszban van és tűzkeresztben. Ha úgy érzi szükségét, hallatja a hangját politikai témákban is, közösségi médiában éppúgy, mint produkciókban. Kap a fejére, hogy a színház ne aktuálpolitizáljon. Aki ezt mondja, valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy már az ókori görög színház is ezt tette, méghozzá meglehetősen vaskosan, gyakran akár „címmel, névvel” a „kipellengérezettek” meglehetősen jól felismerhetőségével.

Az Átrium Színházban, az Isteni végjátékban, amit hamarosan Londonban is játszik, Alföldi Isten képében jelenik meg. Kétségtelenül van ebben önirónia, sőt erőteljes öngúny. A rajongótábora, azok, akik imádják őt, ha úgy tetszik istenítik, mindent igyekeznek megnézni, amit csinál, netán még mindent pazarnak is tartanak, ami vele kapcsolatos. Miközben fürdőzik a sikerben, azért ez sem lehet könnyű. Ahogy az sem, hogy sokan pedig utálják. Az evidensen megosztó személyiségek közé tartozik. Eljátszik hát egy megosztó Istent. Egyáltalán nem a jóságos, joviális, fennkölten öblös hangú kaporszakállút adja. Istent abszolút lerántja ide közénk a Földre, kimondottan a magunk, a maga képére formálja, egyenesen profanizálja, miközben persze megint abszolút mai dolgokról van szó.

De tud ő sármosan elegáns, könnyedén szórakoztató is lenni, ilyen például a Centrál Színház műsoráról hosszú ideje levehetetlen My Fair Lady Higgins professzoraként. A Nemzeti után az Átrium és a Centrál a két alapbázisa, ezekben rendez és játszik is. Az Átriumban például A félelem megeszi a lelket rendezése a bevándorlók sorsáról, benne Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna megrendítő alakításával, elementáris élmény. A Centrálban volt a legfrissebb premierje, a magyartenger, aminek előadásával a rendkívül tehetséges fiatal dramaturg, Bíró Bence első darabját vitte sikerre. Harmadik alappillérévé kezd válni a Budaörsi Latinovits Színház. Itt például Székely Csaba Öröm és boldogság című darabjának segítségével a melegek helyzetéről, az előítéletesség pusztító hatásáról beszél, ami vissza-visszatérő témája. Erős a társadalmi érzékenysége, egyáltalán az érzékenysége. Kíváncsi maradt mindarra, ami körülveszi, és nem szűnő munkamániájával, jelentős művészetével, sok mindent visszatükröz a deszkákon abból, amit tapasztal.

Írta: Bóta Gábor

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Évkezdés a Radnóti Színházban

Pepita Magazin 2023.01.18.
A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a n&ea...

A Pick Szeged Zrt.-nél próbálnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Pepita Magazin 2023.01.17.
Az önkormányzati fenntartású intézmények ideiglenes bezárása miatt a Pick Szeged Zrt. által felajánlott helyszínen folynak a Szegedi Nemzeti Színház egyik márciusi bemutatója, a Hegedűs a há...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Hangadó

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Kritika

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.

Dühös vígjáték – A Szeget szeggel a Vígszínházban, Rudolf Péter rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.30.
Totálisan elzüllött, romlott város, rossz törvényeit nem betartó népét látjuk karneváli forgatagban, örök mozgásban, álarcban, vagy anélkül, a Szeget szeggel Rudolf Péter által re...

Vidámság és pusztulás – Az Egy szerelem három éjszakája ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.29.
Halálhírt hozva is mókáznak a Három királyok az Egy szerelem három éjszakája előadásának elején, ifj Vidnyánszky Attila rendezésében, a Pesti Színházban. Még privatizá...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...