Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2022.11.24. Napi téma

Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat

Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat a makói képviselő-testület szerdai döntése értelmében - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Poggyasz - Cikk közben

A makói képviselő-testület által 2001-ben alapított díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki - a szakmai kuratórium javaslata szerint - a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

Az elismerést - a pandémia miatt elrendelt korlátozások időszakát leszámítva - hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett "Téni bácsi" - a Vígszínháztól, 80 éves korában kapott - arany pecsétgyűrűjének pontos mását veheti át.

Az idén nyáron hatvanadik születésnapját ünneplő Kováts Adél a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron született. Már kiskorában színésznő akart lenni, ennek volt is némi hagyománya a családban, szülei játszottak a faluban működő színjátszó körben és faluszínházban. A zene sem maradt ki az életéből, zenei általános iskolába járt, hegedülni tanult. A soproni gimnáziumban belépett egy amatőr színjátszó csoportba, és ezek az évek meghatározóak lettek az életében. Érettségi után a Színház és Filmművészeti Főiskola prózai szakára jelentkezett, de végül operett-musical szakra vették fel, ahol 1983-ban szerzett diplomát.

Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte, ahol prózai szerepeket alakított, és olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc. Ez idő alatt vendégként operettekben, musicalekben is fellépett. Természetes bájával hamar megnyerte a közönséget, és már pályája kezdetén játék- és tévéfilmekben is kapott szerepet. Csaknem tíz évig volt a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd 1992-ben szabadúszó művészként folytatta pályáját. Egy évvel később a Radnóti Színházhoz szerződött.

Új szakasz kezdődött életében, amikor a Radnóti társulatának tagjaként megpályázta, és 2015-ben elnyerte a polgári művész színház ügyvezető igazgatói posztját. Vezetőként célul tűzte ki egy modern, innovatív, 21. századi színház létrehozását, szem előtt tartva a szakmai minőséget, a társulat erősítését, a női alkotók és a fiatalok bevonzását a teátrum hagyományaira építve. Eredményeinek köszönhetően 2020-ban a Fővárosi Önkormányzat újabb öt évre meghosszabbította Kováts Adél igazgatói kinevezését. A teátrum igazgatása-szervezése mellett a színpadon is gyakran látható, játszott Székely Csaba 10, Franz Xaver Kroetz A vágy, valamint Luk Perceval, Feridun Zaimoglu és Günter Senkel Moliere - The passion című darabjában is.

Pályája kezdete óta tehetségét nemcsak színpadon, hanem a filmvásznon is bizonyíthatta, számos játék- és tévéfilmben, sorozatban vállalt szerepet. 2012-ben rendezőként is debütált David Harrower Blackbird című darabjával, az Orlai Produkciós Iroda előadásában.

Férje Kováts Tibor Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus. Lánya, Kováts Laura Rozália Belső tenger címmel írt önéletrajzi könyvet, a tavaly megjelent kötetben a fiatal lány őszintén vall súlyos betegségéről, szüleihez fűződő szoros kapcsolatáról. A színésznő segíti a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeket és családjaikat támogató Bátor Tábor és a Mosoly Alapítvány munkáját is.

Kováts Adél számos díjat mondhat magáénak, többi között 1992-ben Jászai Mari-díjjal, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepekben egyaránt emlékezetes alakítást nyújtó művészetéért.

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Évkezdés a Radnóti Színházban

Pepita Magazin 2023.01.18.
A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a n&ea...

A Pick Szeged Zrt.-nél próbálnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Pepita Magazin 2023.01.17.
Az önkormányzati fenntartású intézmények ideiglenes bezárása miatt a Pick Szeged Zrt. által felajánlott helyszínen folynak a Szegedi Nemzeti Színház egyik márciusi bemutatója, a Hegedűs a há...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Hangadó

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Kritika

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.

Dühös vígjáték – A Szeget szeggel a Vígszínházban, Rudolf Péter rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.30.
Totálisan elzüllött, romlott város, rossz törvényeit nem betartó népét látjuk karneváli forgatagban, örök mozgásban, álarcban, vagy anélkül, a Szeget szeggel Rudolf Péter által re...

Vidámság és pusztulás – Az Egy szerelem három éjszakája ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.29.
Halálhírt hozva is mókáznak a Három királyok az Egy szerelem három éjszakája előadásának elején, ifj Vidnyánszky Attila rendezésében, a Pesti Színházban. Még privatizá...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...