Rudolf Péter: Meg kellett küzdenünk minden előadásért

Pataki József 2021.08.23. Pepita plusz

Rudolf Péter: Meg kellett küzdenünk minden előadásért

Tavaly márciusban dőlt el, de hivatalosan csak júliustól lett a Vígszínház igazgatója. Rudolf Péternek apparátus nélkül, kapun kívülről kellett működnie a karanténba zárt országban. Az előző vezetés már nem, ő pedig még nem hozhatott döntéseket. Ötször annyit dolgoztak a kollégáival, mint békeidőben, de zokszavuk sem volt. Felálltak a pandémiás helyzetből.

Poggyasz - Cikk közben

– A járvánnyal nehezítetten hogyan tudott elindulni a munka, a játék?

– Egészen abszurd helyzeteket hozott a pandémia, ugyanis maszkban, másfél méteres távolságot tartva, parkokban sétálgatva tárgyaltam kollégákkal a következő évadról. Csak a gentleman agreement szabályai szerint beszélgethettünk egy esetleges jövőről. Ennek jegyében telt a tavasz, aztán szerencsére már június 8-án megtörtént az átadás–átvétel, így évadot tudtam hirdetni. Zaklatott időszak volt, amelyet nem kevésbé zaklatott követett.

– Idén december 31-ig szól a kinevezése…

– Hogy minél előbb tiszta legyen a jogi helyzet az intézmény körül, kiírtak egy újabb pályázatot, amely már öt évre szól. Júniusban beadtam az anyagomat. Új pályázatot írtam, természetesen a lelke nem módosult az előzőhöz képest, de számomra is hasznos volt végiggondolni, mi történt az előző évben, és ez hogyan befolyásolja a hosszú távú tervezést.

– Korábban közel két évtizedig volt a Vígszínház művésze. Milyen érzés volt ezután igazgatóként belépni?

– Az a legfurcsább, hogy nem éreztem magam furcsán. Talán egyszerűen nem volt időm arra, hogy alaposabban körülnézzek és átengedjem magam a nosztalgikus érzéseknek. Vagy lehet, hogy önvédelmi reflex: nem akartam belegabalyodni a felelősségbe, amit ennek a csodálatos, 125 éves színháznak a vezetése jelent. Tény, hogy minden nyilvánvaló nehézség ellenére volt valami magától értetődő abban, hogy itt vagyok. Tizennyolc éven át voltam tagja a Vígszínháznak, szóval bármilyen minőségemben is lépek be ide, én hazajövök. Ültem már ebben a szobában, igaz, két évtizeddel ezelőtt, tervezve az évadot Marton Lászlóval, Eszenyi Enikővel, Alföldi Róberttel, Hegedűs D. Gézával. Tény, hogy itt nőttem föl. Itt kezdtem el rendezni is. Már akkor is nagyobb szelet jutott a felelősségből.

A cikk folytatását a Pepita magazin augusztusi számában olvashatják.

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Voith Ági: A családom politikai hírét sosem tudtam lemosni magamról, és ezt csak tetézték a csínytevéseim

Pataki József 2021.10.18.
Egy életre való, vagány színésznő, aki a színpadon és az életben egyaránt nagyon szeretett játszani. Nem bírta a szabályokat, ahol csak lehetett, felrúgta, megszegte, és ez az öntörvén...

Szilágyi Tibor: Jó színészt sokkal jobb szinkronizálni

Pataki József 2021.10.18.
Rendkívül színes, karakterekben és műfajokban egyaránt gazdag színészi pálya van mögötte, ikonikus filmes és színpadi alakításokkal. Szilágyi Tibornál ezek mellé csatlakoznak be azok a t...

Amy világa: nem könnyű nagy színésznő gyermekének lenni

Pataki József 2021.10.18.
Az Amy világa előadása a Belvárosi Színházban Hernádi Judit jutalomjátékának is tekinthető. De természetesen nem csak az, anya és leánya viszonyáról, a művészlétről, a szính&aac...

Heti friss

Kerek évfordulót ünnepel a Bors néni

Pataki József 2021.10.25.
Október 27-én ötszázadik alkalommal tűzi műsorára a Bors nénit Molnár Piroska főszereplésével a Kolibri Színház.

Tarolt Torontóban a Post Mortem

Pataki József 2021.10.25.
Bergendy Péter alkotása tíz díjat hozott el.

Taxisblokádról forgat filmet ifj. Vidnyánszky Attila

Pataki József 2021.10.25.
Film készül az országot négy napra lebénító, és a kormányt csaknem megbuktató 1990. októberi taxissztrájkról.
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Életút

Demián József: Mást várnak tőlem az emberek.

Pataki József 2021.10.18.
Október 28-án indul a mozikban Demian József Éjjeli őrjárat című filmje, melynek ő volt az írója, rendezője és operatőre is. Az alkotó nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Nunta de piatra vagy a Melbo...

Anton Lachky: Nincs recept arra, hogyan lehet a testünkkel elmesélni egy történetet

Pataki József 2021.10.11.
A világhírű táncos-koreográfus a Bunker című új, formabontó filmjének munkálatairól mesélt a Pepitának, ami szlovak-magyar-cseh koprodukcióban készült, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film...

Házhoz viszi a színházat Kroó Balázs

Pataki József 2021.09.26.
Kedvesével együtt járják a budapesti bérházakat interaktív színházi előadásukkal, amit még a pandémia alatt is tudtak játszani.